2023-03-04

Érdeklik az autók? Ennek az eseménynek örülni fog!

Ismét megrendezik a Magyarok a Világ Járműgyártásában című kiállítást az AMTS Automobil és Tuning Show keretében március 17-19. között a Hungexpón – tájékoztatta a szervező Autós Nagykoalíció (ANK). Ismertették: a G-pavilon 1700 négyzetméternyi területén több mint húsz cég és egyesület vesz részt, mintegy ötven jármű és részegység bemutatásával idézik fel a hazai járműgyártás múltját, jelenét, jövőjét, globális jelentőségét. A rendezvény mottója az idén…
2022-09-08

Jelentősen nőtt az elektromos kerékpárok magyarországi piaca

Magyarországon három évvel ezelőtt 5-6 ezer elektromos rásegítésű kerékpárt adtak el, két évvel ezelőtt több mint tízezret, tavaly pedig már 23 ezret – mondta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár szerdán az Accell Hunland Kft. húszéves jubileumi ünnepségén Tószegen. A politikus megjegyezte, hogy Németországban hét év alatt az eladott elektromos rásegítésű kerékpárok száma 4 ezerről 2 millióra nőtt. Ismertette, hogy a magyar kormány az…