2024-03-13

Nobel-díjas kínai író ellen indított pert egy kínai blogger, mert bemocskolja a kommunista pártot

Egy kínai blogger pert indított egy pekingi bíróságon Mo Jen Nobel-díjas író ellen, mert szerinte a szerző könyvei “bemocskolják a Kínai Kommunista Párt hírnevét, kedvező színben tüntetik fel az ellenséges japán katonákat és megsértik Mao Ce-tung egykori forradalmi vezetőt” – áll a kínai közösségi médiában aktív felhasználó bejegyzésében. Vu Van-cseng, aki a Weibo kínai közösségi portálon az Igazságmondó Mao Hszing-huo néven tesz közzé “hazafias”…
2024-02-23

15 évesen szökött az Iszlám Államhoz – Most nem engedi vissza Nagy-Britannia

A londoni fellebbviteli bíróság végzése szerint nem kaphatja vissza brit állampolgárságát és így nem is térhet haza az a fiatal brit nő, aki kilenc éve, még gyermekként Nagy-Britanniából Szíriába utazott, és ott csatlakozott az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezethez. Az akkor 15 éves Shamima Begum és két barátnője, a szintén 15 éves Amira Abase és a 16 esztendős Kadiza Sultana 2015 februárjában Londonból felnőtt kíséret nélkül Törökországba utazott, onnan…
2024-02-09

Újabb nagy összegű kártérítést fizet a Mirror lapcsoport Harry hercegnek

A decemberben megítélt nagy összegű kártérítés után újabb jelentős összeget fizet a brit Mirror lapcsoport Harry hercegnek az évek óta húzódó telefonlehallgatási botrányt lezáró egyezség keretében. III. Károly király másodszülött fia, aki amerikai feleségével és két gyermekükkel Kaliforniában él, a Daily Mirror című brit tömeglap kiadója (Mirror Group Newspapers, MGN) ellen terjesztett be kártérítési keresetet azon a címen, hogy a cég lapjai a korábbi években rendszeresen…
2024-01-27

Döntöttek Trump egyik perében

A bíróság több mint 83 millió dollár kártérítés megfizetésére kötelezte Donald Trumpot rágalmazás vádjával pénteken egy 1996-ban gyökerező ügy miatt, a volt elnök fellebbezést tervez. A volt elnök ügyében eljáró New York-i esküdtszék szerint E. Jean Carroll újságírót 18,3 millió dollár illeti meg a személyével kapcsolatban elhangzott valótlan állítások miatt kompenzációként, valamint 65 millió dollár büntető kártérítésként. E. Jean Carroll – aki egy ismert…