2024-03-26

Azt fogján öntől kérdezni, mikor, mit csinál – De nem rossz szándékból

Időmérleg-felvételt indít  a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az adatfelvétel az ország 264 települését érinti – jelentette be közleményében a hivatal. A felmérés 2024. április 8. és 2025. április 7. között zajlik. A statisztikai módszerrel, véletlenszerűen kiválasztott résztvevőket postai felkérőlevélben értesíti a hivatal. A felvétel során közel 40 ezer személyt kérnek fel a kutatásban való részvételre, amely önkéntes és anonim. A kérdőívet kitöltők…
2024-03-14

Nagyot nőtt az építőipar januárban

2024 januárjában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 17,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 20,5, az egyéb építményeké 11,6 százalékkal emelkedett – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 10,2 százalékkal nagyobb volt a decemberinél. Az építőipari ágazatok…
2023-11-06

21 százalékkal kevesebb lakás épült, mint egy évvel ezelőtt

Az idei első három negyedévben 10 808 új lakás épült, 21 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 14 894 volt, 43 százalékkal kisebb, mint 2022 azonos időszakában – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Budapesten 29 százalékos visszaesés történt, 3234 lakás épült. A vármegyeszékhelyeken 37, a többi városban 8,6, a községekben 8,1 százalékkal csökkent az épített…
2023-06-30

Májusban 7014 gyermek született, és 9970-en haltak meg

Az előzetes adatok szerint májusban 7014 gyermek született, és 9970-en haltak meg. 2022 májusához képest a születések száma 7,9, a halálozásoké 2,4, a házasságkötéseké pedig 25 százalékkal csökkent – tájékoztatott a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Közleményük szerint idén májusban 7014 gyermek született, 7,9 százalékkal, 598 újszülöttel kevesebb, mint egy évvel korábban. 9970-en vesztették életüket, 2,4 százalékkal, 249-cel kevesebben, mint 2022…