2024-04-12

Aki beleszeretett Bhutánba, ahol mérik az össznemzeti boldogságot is

Találkozott már bhutáni emberrel? Kevés rá az esély, hogy Magyarországon összefuthatunk valakivel, aki a Bruttó Nemzeti Boldogság földjéről érkezett. Nekem sikerült – Valcsicsák Zoltán, igaz, hogy magyar, de gyakran utazik ebbe a különleges országba, ahol a boldogság egyben a hosszútávú fejlődés fokmérője is. Mindezt Valcsicsák Zoltántól, a Magyar-Bhutáni Baráti Társaság elnökétől tudtam meg, aki több, mint tíz éve beleszeretett ebbe a kicsiny lélekszámú, Kína…
2024-04-04

Velencében április 25-től fizetős a belépés

Velencében április 25-től bevezetik egyelőre kísérleti jelleggel és 29 különböző napon a napi 5 eurós belépőjegyet. Ennek részleteiről Luigi Brugnaro polgármester számolt be római sajtótájékoztatóján. Fizetős lesz a belépés Velence városába április 25. és 30. között, május 1. és 5. között, valamint május összes többi szombatján és vasárnapján, június 8-tól az összes hétvégén, és július 6-7-én és 13-14-én. A kísérleti fázisban a Velencébe érkezőknek előre kell foglalniuk…
2024-04-04

Jelenleg 15-16 ezer hazai cég tud eladni külföldre, ennél több kell

A kormány célja, hogy újraindítsa a gazdasági növekedést 2024-ben, ami 2-3 százalékos GDP (bruttó hazai termék) növekedést jelent, jövőre pedig megduplázza az idei növekedés mértékét, és azt fenn is tartsa – mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a győri gazdaságfejlesztési fórumon. A tárcavezető kiemelte: a növekedés feltétele az, hogy véget érjen az orosz-ukrán háború, mert annak árnyékában a magyar gazdaság nem tud a lehetőségeihez mérten teljesíteni.…
2024-03-05

Külföldi utakra rengeteg pénzt költenek a magyarok

Majdnem másfélszeresére, 1585 milliárd forintra nőtt egy év alatt az az összeg, amit a magyarok külföldi utazásokon elköltöttek. A kint tartózkodási idő is jelentősen, 25 százalékkal, 65,4 millió napra nőtt tavaly. Aki megteheti, hogy külföldön üdüljön, vásároljon, nem spórol a kiadásokon – derül ki a Bank360.hu összegzéséből. Jelentősen nőtt a magyarok külföldi utazásainak száma és turisztikai költése 2023-ban a KSH frissen közzétett adatai alapján. A magyar…