2024-02-28

“Ha Oroszország NATO területre hatolna elsöprő erejű választ kapna”

Az elmúlt hetek rémületkeltő nyilatkozataival és szenzációhajhász szalagcímeivel ellentétben a Nyugat nem áll a háború küszöbén Oroszországgal – hangsúlyozta beszédében a brit fegyveres erők vezérkari főnöke. Sir Tony Radakin tengernagy a londoni Királyi Külügyi Intézet – székháza után közkeletű nevén a Chatham House – biztonsági és védelmi konferenciáján felszólalva kijelentette: nincs jele annak, hogy rövid távon számítani lehetne az ukrajnai…
2023-11-01

“Minden eddiginél közelebb kerülhetünk a harmadik világháborúhoz”

Amennyiben a nemzetközi közösség nem képes békésen rendezni napjaink biztonsági kihívásait, akkor az emberiség minden eddiginél közelebb kerülhet a harmadik világháború kirobbanásához – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Asztanában. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy Orbán Viktor kormányfő a kazah elnökkel tárgyal, ezt követően pedig sor kerül a Türk Államok Szervezetének…
2022-04-30

Hány áldozata volt a két világháborúnak Magyarországon?

Immár két éve szedi áldozatait a koronavírus járvány, így a szomorú számokat óhatatlanul összehasonlítjuk más halálozási statisztikákkal. Összehasonlítható adatok A jelenlegi világjárvány immár több mint 6 millió halálos áldozattal járt, ebből csaknem egy millió csak az USA vesztesége. Korábban a hazai, járvány előtt halálozási statisztikát néztük át halálokok szerint, de megtettük ezt a világ, illetve néhány fontosabb ország szintjén is. A koronavírus áldozatai…