A magyar lovaskultúra párját ritkítja. Számba vettük a hazai őshonos lófajtákat és a legfontosabb hazai méneseket. Képes összeállítás következik.

Gyönyörű és robosztus hidegvérű lófajtáinkat valaha a mezőgazdaságban is alkalmazták, illetve nagy teherrel megrakott kocsik vontatásakor. Ezek a lófajták napjainkban főképp a falusi turizmus és a génmegőrzés miatt fontosak.

A hazai lovaskultúra csúcsa viszont a versenyló tenyésztés, és a magyar lovassport, amely méltán híres messze földön és komoly, nemzetközi elismertségnek örvend.

Szerencsére, napjainkban a lovak még mindig nagyon fontos szerepet töltenek be itthon, sőt úgy tűnik egyre népszerűbbek a lovassportok, vagy a hobbilovaglás. Habár nyilván nem lovagolnak annyian, mint a 19. században, amikor a ló volt a fő közlekedési eszköz és a szocializmus évei is rányomták a bélyegüket a lovakkal való kapcsolatunkra, de ennek ellenére is kijelenthető, hogy a lovaskultúra Magyarországon még mindig fontos szerepet tölt be.

Több száz éves, történelmi ménesek hazánkban

Ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy a nagy történelmi ménesbirtokaink közül, egy kivételével ma is mindegyik működik, sőt virágzik.
Ezek ma egytől-egyig állami tulajdonban vannak. Napjainkban így négy nagy állami ménes működik, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok (1789-óta), a szilvásváradi Állami Ménesgazdaság (1806-óta),a hortobágyi Mátai Ménes (1671-óta) és a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok (1784-óta). Sajnos a kisbéri ménes, ahonnan a kisbéri félvér származik, 1961-ben felszámolásra került, így ma emlékét csak az egykori épületek és a lófajta őrzi.

Érdemes ezek mellett megemlíteni a jósvafői Hucul ménest,amelyik a nevében szereplő lófajta megmentése érdekében az Aggteleki Nemzeti Park területén működik és az őriszentpéteri Muraközi ménest melyet az Őrségi Nemzeti Park üzemeltet, valamint fontos kiemelni, hogy számos jónevű magán ménes is található az országban.

Magyar honos lófajták

Viszont annak a kijelentésnek, miszerint lovas nemzet a magyar, legékesebb bizonyítékai, mégis maguk a magyar lovak. Sajnos itt szomorú tényként kell megjegyezni, hogy az ősi magyar ló a nemesítések során valamikor az 1800-as évek derekán eltűnt és közeli rokona a székely ló is követte a XX. század elején, napjaink lovai közül talán a mai Kárpátalja területéről származó hucul lovak hasonlítanak leginkább rájuk. Ám még így is kijelenthető, hogy kevés nemzet tudhat magáénak annyi csodás honos lófajtát, mint mi. Lássuk hát őket:

Hidegvérű lovaink:

Magyar Hidegvérű

Eredete nem teljesen tisztázott, de már a középkorban is élt ilyen jellegű ló hazánkban. Nyugodt, könnyen kezelhető állatok, erős, izmos testfelépítésűek, marmagasságuk 148-158 cm. Szőrzetük durva szálú, színük lehet deres, pej, sárga, fekete, esetleg tarka. Ma a Magyar Hidegvérű Lótenyésztő Országos Egyesület segíti a fennmaradását, és szervezi a tenyésztését a fajtának.

Muraközi ló

A magyar hidegvérű egyik tájfajtája, testtömege kisebb, gyorsabb mozgású, kitartó munkavégzésű ló. A fajta, miután már a mezőgazdaságban nem használták csaknem teljesen kiveszett, szerencsére az Őrségi Nemzeti Park felismerte megőrzésének a fontosságát, így ma az Őriszentpéterben található ménesbirtokukon saját visszatenyésztési programjukkal biztosítják a fajta fennmaradását és a Vas Megyi Értéktárba is bekerült.

Melegvérű lovaink:

Nóniusz

Az 1800-as évek elején tenyésztették ki Mezőhegyesen. Nyugodt vérmérsékletű, tartós teljesítményre képes ló. Napjainkban szívesen használják a modern fogatsportban. Igen izmos ló, ízületei terjedelmesek, inai szárazak. Marmagassága 155-165 cm. Napjainkban Mezőhegyesen és Mátán is tenyésztik ennek megfelelően alakult ki az előbbi településekről elnevezett két tájfajtája is.

Shagya-arab

Vagy másnéven bábolnai arab. Mint neve is mutatja Bábolnáról származik és napjainkban is az ott működő Nemzeti Ménesbirtokon tenyésztik, ápolva a hagyományokat. A fajta 1816 után alakult ki, az Udvari Haditanács azon parancsának köszönhetően, miszerint a bábolnai elsősorban keleti vérű lóállományt arab telivér ménekkel kellett fedeztetni. Mind fogatlónak, mind hátaslónak alkalmas, nemes megjelenésű, jó vérmérsékletű és kielégítő teljesítőképességű. Kiváló szabadidő és lovassportra, sőt táv- és vadászlovaglásra is alkalmas. Marmagassága 150-160 cm, testalkata atletikus.

Lipicai ló

Az 1580-ban a mai szlovénia területén Lipicán a Habsburgok udvari ménest hoztak létre, ahova spanyol válogatott kancákat és méneket vittek és kitenyésztették a Lipicait. Hazánkban az 1800-as évek óta tenyésztik, miután Napóleon seregei elől menekítve az országba hozták a lovakat és Mezőhegyesen telepítették le őket. Mai helyükre Szilvásváradra az 1950-es években kerültek, így ma az ottani Állami Ménesgazdaság az otthonuk. Barokk stílusú klasszikus ló, tanulékony, engedelmes, ellenálló, jó munkakészségű, kemény, nem nagy igényű fajta. Jellegzetessége a testtömegéhez képest nagy kosfej. Marmagassága 152-162 cm. Jellemző színe a szürke, de előfordul fekete és pej színváltozat is.

Gidrán

A 18.század végén, a 19. század elején tenyésztették ki, Mezőhegyesen, ma ott és Szilvásváradon van az otthonuk a gidránoknak. Szilárd szervezetű, erős csontozatú, középnehéz fajta. Marmagassága méneknél 160-168 cm, kancáknál 155-167 cm. Színe kizárólag sárga lehet, több-kevesebb fehér jeggyel.

Mezőhegyesi Sportló

A XX. század második felében tenyészették ki őket a mezőhegyesi Ménesbirtok szakemberei. Kiváló genetikai értékű lovak, a mezőhegyesi állomány még napjainkban is egyedülálló.

Furioso-NorthStar

Másnéven mezőhegyesi félvér, szintén Mezőhegyesen lett kitenyésztve 1841-ben, nevét a két alapító angol telivérről kapta. Sokoldalú, jól használható, erős csontozatú, arányos testalkatú fajta. Jól alkalmazkodik a szélsőséges éghajlati és talajviszonyokhoz. Marmagassága 160-165 cm. Jellemző színe a pej és árnyalatai, de 2004-óta a szürke is elfogadott itthon, habár nem kívánatos. Mezőhegyesen ma is tenyésztik.

Kisbéri-félvér

1853-ban tenyésztették ki Kisbéren (ahol sajnos a 60-as években megszűnt a ménes). Szerencsére a fajta ettől függetlenül nincs veszélyben, sőt a magyarországi lófajták közül a kisbéri-félvér rendelkezik a legtöbb törzskönyvi ellenőrzés alatt álló egyeddel, a Debreceni Egyetem honlapján található információk alapján. A kisbéri-félvér a lovassport bármely ágában jól használható. Marmagassága 160-170 cm. Határozottan hátas típus. Feje nemes, egyenes profilvonalú. Acélos, robbanékony, kemény, nemes ló. Ma nagy, hazai magánménesekben található jelentős állomány belőle, és a Kisbéri-félvér Lótenyésztő Országos Egyesület segíti a tenyésztését.

Hucul ló

A legközelebbi ma is élő rokona a tarpánnak, tehát az eurázsiai vadlónak és ez a ló hasonlít a leginkább a mára kihalt ősi magyar és a székely lóra. A Kárpátok hegyei közül, Kárpátalja területéről származnak, nevüket a szláv hucul népcsoportról kapták. A fajta majdnem eltűnt, végül megmenekülését Dr. Anghy Csabának köszönheti aki a 70-es években a Fővárosi Állat-és Növénykert igazgatója volt és összegyűjtötte a még megtalálható hucul lovakat.

Az Aggteleki Nemzeti Park területén 1986-ban kezdték meg a tenyésztést mindössze tíz kancával. A fajtamentés eredményességét mi sem mutatja jobban, mint hogy ma már 200 egyedet számlál a jósvafői állomány. A hucul egyébként egy nyugodt, lovaglásra és fogatolásra is alkalmas, mindenes ló. Alacsony, marmagassága 131-145 cm., emiatt gyakran a Kárpátok pónijának is becézik.

A borítókép forrása: Mátai Ménes