Járványveszély esetében a pánik különös alakzatot ölt. Elmarad a szokásos menekülési reakció, hiszen nincs hova menekülni. A kórokozók mindenütt ott vannak. A helyben maradás, a tehetetlen várakozás és a szorongás válik úrrá az embereken – mondta Csepeli György szociálpszichológus a tudás.hu-nak. A kutató azt is elmondta, a magyar lakosság reakciójában nincs semmi extra, a pánikreakciók elkezdődtek, zajlik a tartós élelmiszerek felvásárlása, ami teljesen racionális. A karanténban enni kell.

Vannak, akik túlzottnak tartják a világ aggodalmát, mások épp ellenkezőleg, keveslik a felkészülést, tájékoztatást. Ön szerint a társadalmak jól kezelik a koronavírus-járványt?

Az ilyesmiben nehéz rutint szerezni. Minden valószínűség szerint új korszak köszönt ránk, amire sehol, senki nincs felkészülve.

A globális klimaváltozás nemcsak az embereket, hanem a kórokozókat is vándorútra kényszeríti. Rég ismert kórokozók új helyeken támadnak, s már eltűntnek hitt kórokozók támadnak fel haló poraikból. És, mint ebben az esetben, új kórokozók is lesben állnak.

Próba lesz ez, melyben egyes társadalmak elbuknak, más társadalmak sikeresek lesznek.

Előfordult már ilyen mértékű tömegpánik a világban?

Pánik a múltban volt bőven. Nálunk emlékezetes a Postabank pánik, melyet az akkori kormány ügyesen menedzselt. A Nagy Gazdasági Világválságot tőzsdepánik váltotta ki 1929-ben. Járvány okozta pánikra példák a középkori pestisjárványok, melyek miatt ki másokat, mint a zsidókat okolták a keresztény tömegek.

A digitalizáció erősítette fel ennyire a veszélyérzetet? 

A közösségi média (mind például a Facebook) egyszerre fékezheti és erősítheti a pánik kitörését. Megfelelő jártasság és a járvány terjedését mutató alkalmazások széleskörű használata csökkentheti a pánikot. A mesterséges intelligencia segíti a járvány terjedésének modellezését. Szegeden előre jelezték, hogy Irán bajban lesz.

A tekintélyelvű, diktatórikus rendszerek természetéhez tartozik a titkolózás, a hazudozás, a félrevezetés, de erre az új kommunikációs viszonyok között egyre kevesebb a lehetőségük. Most fog vizsgázni a digitális társadalom, magam is kíváncsian várom az eredményt.

Mit idéz elő a tömegek „lelkében” egy ilyen fokú veszélyhelyzet? Vannak ennek különböző fázisai, fokozatai?

Lelke nincs se az egyéneknek, se a tömegeknek. Neurofiziológiai működések vannak, melyek pánikhelyzetben homogenizálják az eredendően sokféle egyénból álló tömegek érzéseit és reakcióit.

Járványveszély esetében a pánik különös alakzatot ölt. Elmarad a szokásos menekülési reakció, hiszen nincs hova menekülni. A kórokozók mindenütt ott vannak. A helyben maradás, a tehetetlen várakozás és a szorongás válik úrrá az embereken.

Milyen látványos reakciók és következmények tapasztalhatók?

Kiürülnek az üzletek, csődbe mennek a légitársaságok, a szállodák. Abbamarad a kényszeres turizmus.

Most lesz érdemes elmenni a Louvre-ba, nem lesz senki a Mona Lisa előtt.

Hogyan hat az emberekre, ha a hatóságok elővigyázatosságból bezárnak intézményeket, nem engedélyeznek tömegrendezvényeket, korlátozzák az egyének mozgásszabadságát?

Ezek az intézkedések azt a látszatot keltik, mintha az állam a helyzet magaslatán állna. Valójában az állam, mint olyan, bajba kerül, mert az intézményei nem alkalmasak a pánik, a káosz, a krízis kezelésére. Vannak persze államok, amelyek ebben jobbak, mint mások.

Vannak-e a vészhelyzetek fogadásának bizonyos nemzeti sajátosságai? Például az ázsiaiak máshogy kezelik ezeket a helyzeteket, mint a nyugat-európaiak? Érvényesek lehetnek a keleti, illetve a nyugati gondolkodásmódra vonatkozó sztereotípiák: nyugodt, engedelmes, közösségi – öntörvényű, erőszakos, individualista?

A pánik, mint mondtam, homogenizál. A szorongásnak nincs neme, vallása, kultúrája. A politikai rendszerek szerepe fontosabb.

Az autoriter rendszer a legrosszabb. Ott minden egyetlen vezetőn múlik, aki amúgy is túlterhelt, s ha inkompetens, szolgalelkű, ostoba tanácsadói vannak, akkor Isten kegyelmezzen az alattvalóknak. A demokratikus és kompetens rendszer a legjobb. Tévedések itt is esnek, de az információk osztottak, a közlők hitelesek, s az egyik szereplő hibáit kiegyenlítik a másik szereplő helyes cselekvései.

A civil társadalom, a bizalom, a szolidaritás sokat számít. Ezek a társadalmak most versenyelőnybe kerülnek az autoriter, totalitárius módon szervezett társadalmakkal szemben. Persze lehet egy autoriter társadalom is kompetens, erre példa Szingapúr. És az is igaz, hogy a demokrácia önmagában nem véd meg az inkompetenciával szemben.

Egy nagyon szabályozott, diktatórikusan irányított társadalom könnyebben le tud küzdeni például egy járványt? Kínában ezért sikerülhetett viszonylag hamar visszaszorítani?

A kínai történet még nem ért véget. Nincs hitele minden információnak, ami onnan jön.

Irán miért került szinte az egészségügyi összeomlás szélére?

Az iráni diktatúra már rég megérett a bukásra. Amit az ellenzék nem tudott elérni, most megteszi a koronavírus.

Annak, hogy Olaszországban meglepően magas a halálozás aránya, lehetnek társadalomlélektani, életmódbeli okai is?

Olaszország a többi európai ország holnapja.

Hogyan  kezeli Magyarország ezt a járványt?

A puding próbája az evés. Két hét múlva, mindenki, aki itt él, tudni fogja majd a választ erre a kérdésre.

Milyennek találja a magyar társadalom reakcióját?

Semmi extra. A pánikreakciók elkezdődtek, zajlik a tartós élelmiszerek felvásárlása, ami teljesen racionális. A karanténban enni kell.

Mi kell ahhoz, hogy jól lehessen kezelni a tömegpánikot? Mivel lehet szítani, mivel csillapítani?

A jó kormányzás alapfeltétel. A hozzá nem értés, a hazudozás ellenjavalt. Van mit tanulnunk.

Mekkora szerepe van a tömegpánik alakulásában a média egyes platformjainak?

A közösségi média, mint már mondtam, segíthet is, meg árthat is. A közszolgálati média kulcsszerephez juthat, de csak akkor, ha hiteles és korrekt a tájékoztatása. A kereskedelmi média inkább árt, mint használ, hiszen ott a nézettség a fő szempont. S a nézők ki vannak éhezve a vérre, a pusztulásra, a halálra, már amennyiben nem a saját haláluk a tét. De mire erre rájönnek, addigra már rendszerint késő.