Hatvanéves lenn Simon Tibor az FTC múlt század végi szép éveinek kőkemény válogatott védőjátékosa, a csatárok réme, a labdarúgás fanatikusa, a B-közép kedvence, aki úgymond megtestesítette a Ferencvárost. „Halált okozó testi sértés” áldozata lett 37 éves korában. Orbán Viktor első miniszterelnöki ciklusa végén, Pintér Sándor belügyminisztersége idején, a Fidesz bukásának hajnalán. A jobbszélről felhangzott a vád: Simon Tibort a választás győztesei ölték meg.
Beleszületett a futballba. Apja és annak öt fivére valamennyien fociztak. Az apa, id. Simon Tibor edző is volt. Fia már kétévesen ment vele a meccsekre. Az iskolája közel volt a Pénzügyőr pályájához. A fiú ott focizott iskola előtt, iskola után, iskola helyett. Ezért kapta az intőit.
A Pénzügyőr kölyökcsapatából 13 évesen bekerült a Központi Sportiskolába. Nem kényeztették el. Sportolás mellett már kiskamaszként is besegített apja Hegyalja úti sörözőjében. Pakolta a rekeszeket, attól is javul a kondíciója.
Bekerült az U-19-es válogatottba, amellyel 1984-ben Európa Bajnokságot nyert. 1984-ben lecsapott rá a Ferencváros. 1987-1996 között volt ő a csapat standard játékosa. Varga Zoltán érkezésével került a kispadra.
Nyert a Ferencvárossal három bajnokságot, négy magyar kupát. Benne volt abban a Fradiban, amely a Bajnokok Ligája – akkor 16 csapatos! – csoportkörében a Real Madriddal, az Ajaxszal és a Grasshopperrel alkotott csoportban megelőzte a Grasshoppert és a Real Madriddal is játszott egy döntetlent. Lényegében ezzel zárult le a pályafutása. Egy évre még elszegődött a BVSC-hez, aztán visszakerült a Ferencvároshoz, de már csak egy-két mérközésen léphetett pályára.
Simon Tibor Forrás: Tempo Fradi – Klubtörténeti és statisztikai portál
1989 és 1995 között tizenhatszor játszott a válogatottban. Négyszer győztes, tízszer vesztes csapatban.
Edzői, menedzseri képzettséget szerzett. Családot alapított, volt egy fia és egy lánya. Edzői pályafutása elején érte a halál. Az első osztályban játszó Matáv Sopron edzője volt. Nyilasi Tibor szerint sikeres edző lehetett volna.
Megalapozta az egzisztenciáját a labdarúgó pályafutását követő évekre. Különféle vállalkozásai mellett volt egy sörözője, a focisták kedvelt találkozóhelye.
Apja nyilatkozatából úgy tűnik, macsó szellemben nőtt fel és élt: „Tibi élete a foci volt, a családján kívül csak ez érdekelte, na meg az autók és a nők. Pont úgy, mint minden fiatal, egészséges férfiembert.” (Magyar Demokrata, 2003. április 30.)
„Meghalt a pályán”
Halálának tizedik évfordulójára a fradi.hu stábja emlékfilmet készített róla, amelyben Novák Dezsőtől kezdve Nyilasi Tiboron és szurkolókon, barátokon át Kubatov Gáborig, az FTC elnökéig nagyon sokan megszólaltak és jellemezték Simon Tibort.
A Ferencvároshoz közelállók egybehangzó véleménye szerint Simon volt az, aki a munkabírásával, fanatizmusával, vehemenciájával magával tudta ragadni a csapatot. Mindenkit űzött, hajtott. Edzőként is a maximumot követelte. Nagyon tudott dolgozni, edzeni, csupaszív játékos volt, „meghalt a pályán”.
Még 1997-ben is, amikor már nemigen számítottak rá, azt nyilatkozta: „Majdnem mindig én megyek be utoljára, a mai napig képes vagyok kint maradni, és rugdosni.” Megkérdezték tőle, miért nem szerződött külföldre. Ezt válaszolta:
A Bajnokok Ligája után, az az edző, aki most a Tottenham edzője, akkor a Grashoppers edzője volt, a német menedzserükön keresztül mindenféleképpen meg akart venni. Eljátszottam a gondolattal, de nem mentem ki. A Ferencváros az egy külön kategória.
Azt mondom, hogy nem minden az anyagi juttatás. Erre persze mindenki azt mondja, könnyű nekem, ott vannak az üzleteim./…/ A lényeg az, hogy külön kategória a Ferencváros. Nagyon kevés olyan európai csapat van, amelynek ilyen tömegbázisa, ennyi szimpatizánsa van, mint a Fradinak. (Vallus Tibor: Zöld-fehér vér, 87.o.)
Az ellenfelek számára igen kellemetlen ellenfél volt.
A csatároknak igyekezett már a mérkőzés elején „bemutatkozni”. „Nem kért és nem adott kegyelmet”. Törött kézzel is vállalta a játékot.
Novák Dezső szerint elég sokszor játszott rosszul, de ezt nem lehetett észrevenni, annyira hajtott.
A meccsekre készülve az öltözőben tüzelte a csapatot: „mit akarnak ezek itt?!”, „legázoljuk őket!”. Egy BL-meccs után szétütötte a hűtőszekrényt, elrepedt az ujja.
Mindebből következőleg a Fradi körén kívül megosztó egyéniség volt. A ferencvárosi szurkolótábor kemény magjának viszont ő volt a kedvence: „Nem érdekelt, hogy háromszázan köpnek le Békéscsabán, amikor mentem a labdáért, mert telt az idő, ám a labdaszedő nem mozdult. Nem érdekelt, letöröltem. Engem az bánt, ha egy fradista szid. Az fáj.” (Vallus Tibor: Zöld-fehér vér, 87.o.)
Amikor egy évre a BVSC-hez igazolt, akkor sem volt hajlandó az FTC ellen játszani. Amikor a BVSC az Üllői útra látogatott, a lelátón ült, nem is vette észre a B-középen kifeszített feliratot: „Köszönjük a Fradiban eltöltött éveket, sosem felejtünk el, SimonTibor. Visszavárunk.” Mint tudjuk, hiába ment vissza, már csak a szurkolóknak kellett.
Közvetlen ember volt, a szurkolókkal is nagyon közeli viszonyba került. A B2 volt a szíve közepe. Odáig, hogy segített becsempészni fáklyákat a nézőtérre. A róla készült emlékfilmben a szurkolók között láthatjuk félmeztelenül.
Elképzelhetjük, milyen hatással volt Magyarország legnagyobb szurkolótáborára, amikor ez az életében is legendává vált ember, a „fradi szív megtestesítője” 37 éves korában verőemberek áldozatává lett.
Halál, gyász, tüntetés
2002 április 20-án szombaton, amikor egy végletekig felforrósított, elvadított kampány és a választás közötti kampánycsend feszültségében élt az ország, Simon Tibor rossz hangulatban ment vacsorázni a sörözőjébe, mert csapata, a Matáv Sopron kikapott. Vacsora után elment megünnepelni egy barátja születésnapját a Mammut II. oldalában működő, a Lövőház utcára néző Café Allure-be. Simon és barátai pezsgőztek, táncoltak. A születésnapos barát pezsgőt locsolt szét. Ebből egy másik társaság embereire, ruháira is jutott. Szóváltás keredekett. A pultosok is, a biztonsági emberek is figyelmeztették Simonékat.
A Magyar Nemzet (2007. február 2.) az öt év múltán megszületett jogerős ítéletet ismertetve így írja le a történteket. Augusztus 21-ére virradó éjszaka Simon a „Lövőház utcai, Cafe Allure szórakozóhelyen összeszólalkozott az elsőrendű vádlottal, Galambos Jánossal, aki megütötte. Az erősen ittas sportoló ezután kimenekült a klubból, de három biztonsági őr, Országh Roland, Hegyesi János – főfoglalkozásban a készenléti rendőrség törzsőrmestere – és Hajnal Attila utánaszaladt, és összeverte. A pillanatokkal később odaérkező Galambos János az éppen felállni készülő labdarúgót egy nagyobb ütéssel újra a földre terítette. Simon hanyatt esett, a járda szélébe verte a fejét. A súlyos koponya- és agysérülésekkel kórházba került sportember három nap és több műtét után a Szent János Kórházban halt meg.”
Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs igazgatója így nyilatkozott: „Ami az áldozat halálát illeti, vitathatatlan, hogy ebben saját kihívó magatartása is közrejátszott, vagyis kriminológiai nyelven szólva ‘sértetti közrehatás’ történt. De bármennyire is kötekedően, kihívóan viselkedett ő és a társasága, ez semmiképp sem lehetett indok arra, hogy halálra verjék.” (Heti Valasz, 2002. május 10.)
Simon Tibor Forrás: Wikimedia commons
A megrendült gyászolók között elterjedt, hogy itt különös kegyetlenséggel, csoportosan végrehajtott gyilkosság történt. A wikipédián ma is az olvasható, hogy „a halottkém a szemgolyóját a koponyaüreg hátsó részében találta meg, ami szinte egyértelműen vipera általi ‘kivégzésre’ utal.” Valójában a labdarúgó szemgolyói nem sérültek meg. (Petőfi népe, 2005. szeptember 20.) Vipera használatának nem volt nyoma.
Három napon át lesték a híreket a Simon Tibor életéért aggódók. Szurkolói csoportok gyülekeztek a kórház körül, és már akkor követelték a „gyilkos rendőrök” megbüntetését, amikor az orvosok több műtéttel küzdöttek a futballista életéért.
Április 24-én szerdán halt meg a fradisták bálványa.
Ezen a napon a Ferencváros Simon Tibor emlékének adózott a Győri Eto elleni mérkőzéssel. A szurkolók minden gól után Simon Tibor nevét skandálták. A Ferencváros 4:0-ra győzött.
A mérkőzés után autókaraván kígyózott végig a városon. Nagyjából háromszáz szurkoló ment tüntetni a Lövőház utcába a Café Allure elé a gyilkosok megbüntetését követelve. Megjelentek közlemények, miszerint ismeretlenek vérdíjat ajánlottak fel a gyilkosok kézrekerítőinek.
A rendőrség biztosította a tüntetést. Két közlekedési rendőr a földühödött tömeg és a forgalom közé szorult. Egyiküket ledöntötték a földre. Társa figyelmeztető lövést adott le a levegőbe. Így mentette meg társát és önmagát.
Bakáts Tibor Settenkedő (Élet és Irodalom, 2002. május 3.) a tragédiával és annak utóéletével kapcsolatban felidézte az Üllői úti stadionhoz kötődő emlékeit:
„Apámmal éveken át ott álltunk a B-közép közepén és néztük, hogy Simon miként takarítja el a meccs elején még ambiciózus csatárokat. Azért a B-közép közepén álltunk, mert tudtuk, a felső sort egyszer végigverik. Úgy a hetvenedik perc körül jöttek, kb. húszan, sóhajtva lecsatolták a gumibotjukat, s szakszerű arccal vaktában bevertek a tömegnek. Ez régen történt, az Újpest még rendőrcsapat volt, a Fradi meg a miénk, de én azóta utálom a rendőröket s szeretem a Simon Tibit./…/ Apámmal akkor szüntettük meg a B-középbe járást, amikor itthon is kitört a futballháború, és a B-középbe félkatonai alakulatok jártak a zsaruk nagy örömére, így előre lejátszhatták a meccset. /…/ A Mammutnál a rendőrség abszolút profi módon járt el. Nagyon rájuk szólhattak./…/ A rendőr, amikor körbevették s félő volt, hogy szarrá verik, okosan a levegőbe lőtt párat. A hullám leállt./…/ Láttam holland, angol dokumentumfilmeket a fociháború rendőrségi kezeléséről, a módszerekről, s ott alapszabály: a feszültséget csökkenteni kell, tilos provokálni, az összeütközést kerülni kell a kritikus pontig.”
Simon Tibor sírja Forrás: Wikipedia
„Gyilkosok uralma jő…”
Rendőr számára tilos biztonsági emberként másodállást vállalni. Ezt azonban mégis sokan megtették, amin a rendőri fizetéseket tekintve nem lehet csodálkozni. Egy rendőr jelenléte Simon Tibor halálának előidézésénél elég volt ahhoz, hogy az ő halálát összekapcsolják a rendőrség és a fradisták háborújával. Az előbbit a baloldalhoz, az utóbbit a jobboldalhoz kapcsolták, és ennek megfelelően nyilvánították gyilkosnak a választások győzteseit.
Ebben Csurka István járt az élen, akinek a pártja, a B-középpel szoros kapcsolatot tartó MIÉP éppen kiesett az Országgyűlésből. A B-közép szektorban gyakran jelentek meg a MIÉP jelszavai.
Május 5-én a MIÉP anyák napi naggyűlést tartott. Ezen Csurka István szónokolt: „A gyűlölet máris kifröccsen a győztesekből a saját magyarellenességük kíséretében. Még nincsenek is kormányon és máris ölnek. Megöltek egy kiváló magyar sportembert, Simon Tibort, a volt válogatott labdarúgót, a Ferencváros legendás játékosát, egykori motorját, aki minden szívdobbanásával közénk tartozott. Egyperces néma főhajtással emlékezzünk meg a kétpártrendszer első halottjáról.” (Havi Magyar Fórum, 2002/5.)
Mit jelent, hogy Simon Tibor „közénk” tartozott, nem tudjuk pontosan megmondani.
A Magyar Demokrata (2002. május 16.) tudni vélte, hogy Simon Tiboron még a halálakor is olyan dzseki volt, amelyen a nemzetiszínű kokárda jól látszott. Elmondták azt is, hogy a szórakozó társaság között akadt, aki éppen a nemzetiszínű szalagra tett gunyoros megjegyzést, amelyre Simon Tibor csupán annyit válaszolt: ‘én itthon vagyok, akinek nem tetszik, menjen haza’.” Ez a cikk arról szól, hogy a kormányváltással újabb bűnözési hullám vár az országra, olyan támadások sorozata, amilyen Simont is érte.
2002-ben Orbán Viktor felszólította azokat, akik vállalják a magyarságukat, vagyis a „nemzeti táborhoz”, a kormány táborához való tartozásukat, hogy március 15-e után is hordják a kokárdát.
A fent idézett cikkben Adorján Rita érzékeltette, hogy Simonnak azért kellett meghalnia, mert a kokárdás táborhoz tartozott: „Érdekes módon azonban a két választási forduló közt nem féltem. Viseltem a kokárdát, és hordtam a szórólapokat, mint annyian. Nekünk nem volt időnk félni. És nem féltek – legalábbis eleinte – azok sem, akiket a baloldali baseballütők vágtak fejbe, akiknek összetaposták a kokárdáit, akiknek szitkot szórtak a fejére, akiket életveszélyesen megfenyegettek – nem csupán a kampány időszakában, hanem már évekkel ezelőtt, csak úgy mellesleg, műsoron kívül. És nem félt Simon Tibor sem, viselte a kokárdáját. Bár félt volna. Mi vagyunk tehát az országnak az a része, amelyik nem fél.”
A g-Portál Simontibi weblapján szavazni lehetett arra, hogy milyen ítéletet érdemelnek a Simon halálában részes emberek. Szavazók 80 százaléka úgy vélekedett, hogy – nyilvánvalóan a méltó büntetés érdekében – vissza kell állítani a halálbüntetést. Egyértelmű volt, hogy egy reális ítélet nem fogja kielégíteni a focista híveit, gyászolóit.
Az elsőfokú ítélet megfelelt annak a tragédia után kialakult meggyőződésnek, hogy Simon Tibort tudatosan meggyilkolták, a halálát akarták. 2004-ben első fokon 12 év börtönbüntetésre ítélték Galambos Jánost, aki az utolsó, végzetes ütést bevitte. A három biztonsági őrre 8-10 éves szabadságvesztést róttak ki.
A védők fellebeztek. Szakértőkkel támasztották alá azt az álláspontjukat, hogy nem emberölésről, hanem halált okozó testi sértésről volt szó. A halálos sérülést részben a járdaszegély okozta, a biztonsági őrök pedig csupán garázdaság vétkében marasztalhatók el. A táblabíróság az elsőfokú ítéletet megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte.
A megismételt eljárásban az ügyészség már csak halált okozó testi sértés miatt emelt vádat. Az áldozat apja emiatt feljelentette az ügyészséget. Az Élet és Irodalom (2005. augusztus 6.) publicistája, Megyesi Gusztáv is az apa mellé állt:
„Mint ismeretes, még 2002-ben a két választási forduló között a válogatott futballistát szabályszerűen agyonverték az utcán, s a mai napig nem született ítélet. ‘A brutális kegyetlenséggel meggyilkolt Simon Tibor édesapja feljelentést tett a Fővárosi Ügyészség ellen, melyet a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal figyelemre méltó indoklással utasított el. A feljelentésre az adott okot, hogy a főügyész nem gyilkosságért, hanem testi sértésért emelt vádat’… a panaszt azzal utasították el, hogy ‘az ügyész téves intézkedése akkor sem kötelességszegés, ha később bebizonyosodik törvénysértő volta’, ami a tudatlan fejünknek annyit tesz, hogy bármit csinál is az ügyészség, nem állhat elő olyan helyzet, hogy ne végezné példamutató kötelességtudattal a munkáját.”
Érdekes, hogy a jeles publicista nem értette meg, hogy a jogállam milyen súlyos sérelmével járna, ha egy ügyészt el lehetne marasztalni azért, mert a bíróság nem azonosul az álláspontjával.
A megismételt eljárásban 2006 áprilisában Galambos Jánost négy év hat hónapi, Ország Rolandot másfél évi, a másik két vádlottat, köztük a(z ekkor már csak volt) rendőrt 16 hónapi szabadságvesztésre ítélték. Ezeket a büntetéseket az előzetesben már le is töltötték.
2007 februárjában az ítéleteket másodfokon megerősítették azzal a módosítással, hogy Országh Roland büntetését, tekintettel a büntetett előéletére és arra, hogy ő rohant elsőként Simon után az utcára, két és fél évre felemelték. Neki még vissza kellett térnie a börtönbe.
