Éppen 70 évvel ezelőtt alakult meg a Magyar Rádió Gyermekkórusa, amely az évtizedek során világhírre tett szert, és bízvást nevezhetjük nemzeti kincsnek. Dinyés Somával, a kórus vezető karnagyával a hosszú periódus sikereiről és hullámvölgyeiről, valamint az éneklés csodás hatásairól és a TikTok-kal való versenyről is beszélgetett a Tudás.hu.
Volt a Gyermekkórusnak egy nevezetes hőskora, amelyet a Botka Valéria-Csányi László karvezető házaspár neve fémjelez. Mi mindent tettek ők az együttesért?
A Gyermekkórust 1954-ben alapították, és 1955 februárjában volt az első nyilvános fellépés. Ez akkor egy hiánypótló kezdeményezés volt, mindenki felfigyelt rá.
Amikor felvételt hirdettek, – megvannak az archív felvételek -, hosszú tömött sorokban álltak sorba a gyerekek a szüleikkel, hogy a Magyar Rádió Gyermekkórusának a tagjai lehessenek.
Ez különleges rangot, kiváltságot jelentett. Fantasztikus egyedi lehetőségeket sikerült teremteni, amelyek abban az időben semmilyen másik kórusnak nem álltak rendelkezésére. Külföldre utazhattak, egyenruhát kaptak, táboroztatták őket stb.
Az első harminc évben, az alapító házaspár, Botka Valéria és Csányi László vezették a kórust. És ekkor, mivel nem volt saját iskolája a gyermekkórusnak, a tagok különböző általános iskolákból verbuválódtak össze, mindenféle előkészítés nélkül.
Mi most abban a nagyszerű helyzetben vagyunk, hogy a Marczibányi téri Kodály Zoltán Zenei Általános Iskola és Gimnáziumban külön osztály áll a rendelkezésünkre, ahol már kicsi koruktól kezdve képezhetjük a gyerekeket.
Tehát az énekórákon tanulnak meg a gyerekek kottát olvasni és ott kapják meg az általános zenei alapismereteket. A kezdetekben mindezt a Csányi-Botka házaspárnak saját maguknak kellett megtanítaniuk.
Csányi László még egy gyűjteményt is összeállított az éneklésre szánt művekből. Most már első osztályban idejönnek a gyerekek, első-másodikban az emelt óraszámú tanrend segíti őket, harmadik-negyedikben az énekórák mellett már énekelnek a Palánták kórusban, és azután kerülnek fel a Nagykórusba.
Forrás: Fortepan/ Győri Zoltán
Milyen szempontok szerint választják ki a gyerekeket?
Nagycsoportos óvodásokat felvételiztetünk. Persze élvezetes, játékos felvételire kell gondolni. Néhány kis dalt egyénileg és csoportosan kell elénekelni, rövid kis meghallgatott dallamot visszaénekelni, ugyanígy néhány könnyű ritmussort visszatapsolni.
Ebből pontosan meg lehet állapítani, hogy kinek van kedve és tehetsége az énekléshez.
Forrás: Fortepan/ Kanyó Béla
A kezdeti időszakban mennyire nehéz darabokat énekelt a kórus?
Eleinte inkább csak egyszólamú dalokat adtak elő, magyar népdalokat, mozgalmi nótákat, majd Kodály pedagógiai műveit és más magyar szerzők, például Bárdos Lajos, Szőnyi Erzsébet, Farkas Ferenc gyermekkórusra írt műveit. Elkezdték a két- illetve három szólamban éneklést is. Az évek folyamán rengeteget fejlődött a hangzás, meg a képességek is, akkor már bonyolultabb dolgokat is el tudtak énekelni.
Aztán harminc év után jött egy váltás, amikor Reményi János lett a kórus karnagya. És az ő segítője volt Igó Lenke és Thész Gabriella, akiből pár évvel később a következő vezető karnagy lett. Ő megint egy hosszú perióduson át, 27 évig vezette az együttest. És ez volt az az időszak, amikor megteremtették a lehetőségét annak, hogy a mai iskolánkba járjanak a gyerekek. Ezáltal sokkal szisztematikusabbá válhatott a képzés.
És eljött a világhír…
Változott a kórus jellege Thész Gabriella 27 éve alatt?
Igen, de ez összefügg azzal is, hogy másfajta hangzásideál volt már akkor. Míg a kezdeti időszakban a gyerekkórus szépen elénekelt valamit, és elsősorban a tiszta, erőteljes gyerekhang és a muzikalitás érvényesült, addig a 90-es években fordult az ízlés.
Már a gyerekkórustól is azt várták, hogy árnyaltabban, éterien, szinte felnőtt módon tudjon előadni. És Thész Gabriella meg tudta teremteni ezt a fantasztikusan szép hangzást, ami attól kezdve a Magyar Rádió Gyermekkórusának védjegyévé vált.
De a gyerekek énektudását, képességeit is sikerült fejleszteni, ebben az időszakban olyan nehéz és komoly darabokat tudtak elénekelni, amire akkor Európábán egyetlen másik gyerekkórus sem volt képes. Elmondhatjuk, hogy fokozatosan lett világhírű a magyar gyermekkar, egyre-másra tanulták meg a klasszikus zene nemzetközi élvonalába tartozó kortárs zeneszerzők műveit és ez új távlatokat nyitott előttük is.
És akkor szinte adogatták egymásnak a zeneszerzők a kórust: én is írok nektek, meg én is. És jöttek sorozatban a külföldi fellépések, Luzern, Bern, Milano stb. Azt lehet mondani, a gyerekkórus magas színvonala és a kortárs zeneszerzők kölcsönösen hatottak egymásra és fejlesztették egymást. Aztán ez a korszak lezárult, amikor Thész Gabriella nem volt többé a kórus karnagya.
Hogyan hatott ez a gyerekekre?
Minden megváltozott. Szinte szétesett a kórus. Hiszen a gyerekek iszonyatosan kötődnek a karnagyukhoz. A következő karnagy, Matos László próbálta ugyan újra éleszteni, még egy leánykart is létre hozott. Aztán, amikor ő is elment 2018-ban és én jöttem 2019 elején, nekem megint mindent újra kellett építeni. Kis osztálylétszámok voltak, a morál sem olyan volt, mint, amit szerettem volna.
De úgy érzem, az elmúlt hat év munkája mára beérett. Nemrég például Kínában is, Svédországban is adtunk nagy sikerű koncerteket. Számomra az a legfontosabb, hogy a gyerekek szeressenek énekelni. Szeressék a próbákat, a különböző darabokat, stílusirányzatokat, élmény legyen számukra az éneklés, ne valami szörnyű nagy fáradság és kényszer. A mi gyerekeink türelmetlenül várnak arra, hogy a megtanult darabot végre elénekelhessék színpadon is.
Az a legszebb egy gyerekkórus vezetésében, hogy ha sikerül a mély kapcsolatot megteremteni velük, egy felnőtt profi együttessel dolgozó vezető általában nem tud akkora lelkesedést elérni a tagoknál, vagy csak nagyon ritkán, mint, amit el lehet érni – gyerekekkel. Nekik ez az életük, félholtan is bejönnek. Ez fantasztikus érzés számomra.
Forrás: Wikipedia
Versenyben a TikTok-kal
Nem lehet könnyű konzekvens kórusmunkára rávenni a mai gyerekeket ennyi külső impulzus mellett, amikor kép, zaj, a zenének mindenféle fajtája szédít és csábít. Ön nemcsak diplomás karmester, orgonista és csembalóművész, a barokk szakértője. De azt hiszem, a gyerekeket így egyben tartani, az is egyfajta művészet…
Ez valóban nagy dolog, én is nagyra értékelem, hogy itt vannak és dolgoznak. Persze teljesen normális gyerekek. Ők is elmondják, hogy követik az influenszereket a Facebookon vagy a TikTokon és beszámolnak az ottani legnagyobb szenzációkról is. Az ottani hősök, platformok eléggé dörzsöltek már, alaposan feltérképezték, hogy mi az, amivel a gyerekeket a legjobban meg tudják fogni és ezt maximálisan ki is használják.
És ez egy darabig el is foglalja a kamaszokat, de azért a mi gyerekeink érzik, hogy a kütyüktől, az interneten keresztül soha nem fognak ilyen élményt és valódi szeretetet kapni. Hiszen a közös éneklés, a zene arról szól, hogy egymással is jóban vannak, a hangok, az érzelmek egymásba kapaszkodnak, és együttesen élményeket élnek át.
Ráadásul van nálunk egy úgynevezett kórus-anyuka rendszer. Amikor jönnek az ötödikesek, mindegyiket egy nagyobb gyerek veszi a szárnyai alá, aki segít neki betanulni. A kicsinek ez nagyon imponál, boldog, a nagy pedig rettentő büszke arra, hogy ilyen komoly feladatot kap, felelősséget vállalhat. Erős kötődések alakulnak ki egymással, és a karnaggyal.
Azt gondolom, hogy az ilyen együttléteket, a személyes kontaktus érzelmi mozgósító erejét soha nem fogja semmilyen digitális csoda helyettesíteni. A Covid-időszak is pont azért volt szörnyű, mert el akarta venni tőlünk a személyes találkozás, az együtt éneklés örömét. Zoomon kóruspróbát tartani 90 gyereknek? Nos, az lehetetlen.
Mekkora elfoglaltságot jelent egy gyerek számára, hogy ő a Magyar Rádió Gyermekkórusának a tagja?
A kóruséneklés ezekben az osztályokban be van építve az órarendbe. Háromszor egy héten a 7. és a 8. óra kóruspróba.
Emelt óraszámban van ének, ezen kívül van mindenkinek hangképzés órája egy rövidebb időtartamban, mert nagyon fontos, hogy mindenkinek az egyéni hangképzési problémáit meg tudjuk oldani. Illetve, a legügyesebbeket összegyűjtjük az osztályokból és nekik van kamaraének foglalkozás is, velük még külön műveket gyakorlunk.
És van a nagykórus mellett egy 40-50 fős ifjúsági vegyeskarunk is, ahol olyan fiúk is részt tudnak venni, akik mutáltak és emiatt kikerültek volna a gyerekkórusból. De itt a maguk hangján például basszus szólamot remekül el tudnak énekelni. És ide visszajárnak régi kórustagok is, akik más gimnáziumba kerültek, de szeretnének továbbra is énekelni. Ezzel a kórussal, 2 évvel ezelőtt Pozsonyban megnyertünk egy kórusversenyt.
És most, a márc. 26-i jubileumi koncertünk után másnap reggel a vegyeskarral beülünk a buszba és megyünk Lipcsébe, ahol a Középnémet Rádió Gyermekkórusával közös koncertet adunk a nevezetes Gewandhausban. Ez nagy dolog, büszkék vagyunk rá.
Nem minden országnak van rádiós gyermekkórusa, igaz?
Érdekes módon, ahol nincs, újabban ott is próbálkoznak, hogy legyen. A Trianon után létrejött országokban nehezebb, ott nem volt meg ennek a tradiciója. Pozsonyban például egy fiúkórus létesült, a horvátoknál most indul újra. Belgrádban csak egy eléggé kislétszámú kórus van, és Szlovéniában is működik gyerekkórus, de nem a rádió égisze alatt.
Ausztriában persze a Wiener Sängerknaben fiúkórusnak nagyon nagy hagyománya van.
Németországnak pedig szinte mindegyik régiója büszkélkedhet külön, magas színvonalú gyerekkórussal, ott annak nagy kultúrája van. És Franciaországban is van rádiós gyerekkar, éppen az ünnepi koncertünkön a Francia Rádió Gyermekkórusa lesz a vendégünk.
Ők meg jövőre lesznek 80 évesek, és az jó alkalom lesz arra, hogy visszahívjanak minket.
Hová tűnt a Kodály-módszer?
A Gyermekkórus sikere a zseniális Kodály-módszerhez kötődött annak idején. Azonban a Kodály-módszer, aminek világszerte csodájára jártak, és igyekeztek ellesni, elsajátítani, az idők folyamán nálunk valahogy visszaszorult. Mintha idehaza hagyták volna elsorvadni.
Ez sajnos így van. Pedig a Kodály módszert, aminek alapján mi képezzük a gyerekeket, fölvették a hungarikumok listájára.
A magyar gyerekkórus annyira különleges és szép hangzású évtizedek óta, hogy ez is kitűnő országimázs. Amikor külföldön vagyunk, a magyar kultúrát terjesztjük. 1989-ig nagyon sok ének-zenei általános iskola működött idehaza azonos tanterv szerint.
És a Kodály-módszerrel rengeteg gyereket meg tudtak tanítani énekelni, kórusok alakultak, az emberek már kicsi koruktól kezdve jobban „értették” a zenét, így nőttek föl. Aztán a rendszerváltástól kezdve egészen új típusú iskolák is megjelentek, amelyek korábban nem működhettek.
Alternatív iskolák, egyházi iskolák, hatosztályos gimnázium, kéttannyelvű iskolák, különféle tagozatok. Nyilván ezekre nagy szükség volt, hiszen időközben annyira megváltozott a világ körülöttünk, és annyiféle új ismeretet kell ma már hitelesen átadni a gyerekeknek.
Csakhogy ezek így összességükben gyakorlatilag szétverték a régi ének-zenei általános iskolákat és a régi kóruskultúrát. Ma már elég kevés van belőlük, esetleg művészeti iskola keretében működnek. Az új típusú iskolák új célok felé vezették a gyerekeket. Ha a cél, mondjuk az informatika alaposabb ismerete, vagy éppenséggel a Harvard Egyetem, akkor – úgy gondolták -, fölösleges, hogy annyit énekeljünk az általánosban.
És hogy más is beleférjen a tantervbe, csökkentették az ének- és zeneórák számát. Annak ellenére, hogy komoly kutatási eredmények bizonyítják, hogy azoknak, akik kórusénekléssel nőnek föl, sokkal jobb a teljesítményük egyéb tárgyakból is, mert a zene olyan agyi területeket mozgat meg, ami elősegíti a többi terület jobb működését is.
De az újítások következtében a Kodály-módszer bizony háttérbe szorult. Azonban mi itt azóta is őrizzük, és ennek alapján fejlesztjük a gyerekeinket.
Minden évfolyamon két párhuzamos ének-zenetagozatos osztály van, az r osztály, amely a Rádió Gyermekkórusáé, és egy másik, amely szintén nagy hangsúlyt helyez a zenei nevelésre és szintén van saját kórusa. Úgyhogy Budapesten ez az iskola ma a Kodály- módszer fellegvára.
Hogyan változott az évtizedek során a repertoár?
Régebben, ahogy említettem, az általános repertoáron túl mozgalmi dalokat is kellett énekelniük, de van felvétel például arról, hogy Strauss keringők gyermekkarra írott részleteit is énekelték. Vagy éppen reneszánsz motettákat. A kóruskultúrának a virágkora a reneszánsz.
Barokk műveket vagy bécsi klasszikusokat kevésbé adtak elő, hiszen a régi rendszer nálunk háttérbe szorította a vallásosságot, a bécsi klasszikában viszont a kórusművészet nagyon kötődött az egyházi zenéhez. Händel Londonban komponált, úgynevezett „világi” oratóriumaiból azonban már akkor is lehetett részleteket előadni.
Nekem pedig az az elvem, hogy mindenféle korszakkal és stílussal, különböző zeneszerzőkkel ismerkedjenek meg a gyerekek, és legyen nagyon változatos a repertoár. A Covid utáni lassú nyitásban idehaza szerveztünk Kodály-túrákat, végigjártuk azokat a magyar falvakat, ahol annak idején Kodály Zoltán népdalokat gyűjtött, és koncerteket adtunk ezekből a dalokból.
Nagyon szerették az ott élő emberek. De éneklünk például Michael Haydn-tól is – aki nem annyira ismert, mint Joseph Haydn, de szintén kiváló zeneszerző volt -, egy misét, amelyet kifejezetten gyerekkórusra írt. És ezt a gyerekeink imádják. Amikor először tanítottam meg – most ez már repertoár darab, – bármilyen hihetetlenül hangzik, a torna öltözőben maguktól is ezt énekelték a gyerekek, három szólamban.
Most az énekórákon a Varázsfuvolát tanítom és élnek-halnak érte, annyira megfogta őket Mozart világa. És ezt ugyan éppen magyarul éneklik, de az utóbbi évtizedekben az a nemzetközi elvárás, hogy a műveket általában eredeti nyelven adjuk elő.
Természetesen az iskolában van angol, német és francia nyelvoktatás is. A jubileumi koncertünkön latinul is fogunk énekelni, egy XVII. századi francia zeneszerző, Marc Antoine Charpentier-nek egy művét adjuk elő, izgalmas, rekonstruált francia-latinnal, amelyben például Dominüs… Candidatüs…hangzik el, a latin u-k mindenütt franciás ü-vé változtak, a gyerekek ezt külön élvezik…
Mekkora anyagi terhet jelent a szülőknek, hogy a gyerekük egy rangos együttes tagja, és gyakran utaznak külföldre is?
Nem jelent külön terhet. Az a jó, hogy a Magyar Rádió Zenei Együttesei részeként profik vagyunk, és mivel a gyerekeknek nem lehet kifizetni a próbákért, előadásokért járó gázsit, ahogy a felnőtteknek szokás, mi sok egyéb juttatást kapunk helyette. Például minden évben van egy hetes kórustábor, amit a fenntartónk finanszíroz.
Az utazásainkat is fedezik, fellépőruhát is kapnak a gyerekek, és zeneiskolában is ingyen tanulhatnak hangszert. Nekik nem kell mást tenniük csak nagyon szépen megtanulni és jól előadni a darabokat.
Nem utazik mindenki, csak a legjobbak, minden fellépés előtt komoly meghallgatások vannak. Ezen a területen nincs osztályzás, pontozzuk a teljesítményeket, aztán felállítjuk a rangsort és meghúzunk egy határt, hogy melyik szólamból hány gyerek jöhet el az adott útra. De hát ettől is izgalmasak a mindennapjaink, nálunk mindig van élet, vibrálás.
Nem versenyistálló
Mivel tudják meggyőzni a szülőket, hogy a mai világban is érdemes ide járatni a gyereküket?
Azzal, hogy a mai, technológiai központú világban is nagyon jó, ha kórustaggá válnak, és zenei ismereteket szereznek. Itt annyira sokféle tudást, közösségi és zenei élményt kapnak a gyerekek, hogy az egész életükre kihat.
És aki a zenében elmélyül, az egészen más emberré válik. Más lesz a személyisége, de az érzelmi intelligenciája is jobban fejlődik. Mindez erőt, lelki tartást ad, ugyanakkor érzékennyé és elmélyülésre képessé tesz, amire a mai viharos világban nagy szüksége van az embernek.
A szülőknek nem kell félniük attól, hogy ez holmi versenyistálló, ahol csak zenei pályára toljuk a gyerekeket. Természetesen a legtöbbjükből nem lesz hivatásos énekes vagy muzsikus, de mindegyikből zeneszerető és zeneértő ember válik.
A 70 éves évforduló kapcsán nemrég rendeztünk egy alumni találkozót, vagyis, a régi kórustagokat, akiket el tudtunk érni, mind elhívtuk, és megtöltöttük a Vigadó nagytermét. Vagy ötszáz gyerek és már felnőtt énekelt együtt nagy odaadással, Kodályt és Bartókot, hiszen mindannyian az ő műveiken nőttünk fel. Megrendítő élmény volt.
