A jövőbeli osztrák kormány összetartó erejének feltétele a jogállamiság, valamint az alapjogok és szabadságok tiszteletben tartása, a hatalmi ágak szétválasztása, a kisebbségek védelme és a média függetlenségének szavatolása – jelentette ki Alexander Schallenberg, Ausztria új ügyvivő kancellárja Brüsszelben.
Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter pénteken tette le a hivatali esküt Ausztria új ügyvivő kancellárjaként, az ország vezetésére korábban kinevezett Karl Nehammer konzervatív politikus múlt heti lemondása után.
Schallenberg Brüsszelben, az Európai Tanács épületében újságíróknak nyilatkozva azt mondta: a jogállamiság, az alapjogok és szabadságok tiszteletben tartása, a hatalmi ágak szétválasztása, a kisebbségek védelme, a média függetlenségének szavatolása nem alku tárgyai, amint a nemzetközi jog és az ENSZ Alapokmánya elveinek tiszteletben tartása sem.
Mindezek azért is fontosak Ausztria számára, mert az osztrákok jóléte egy nemzetközi szabályokon alapuló rendszertől, egy közös, erős Európai Uniótól függ – szögezte le. Az Európai Unió előtt álló geopolitikai kihívásokat tekintve az unió egysége fontos Ausztria biztonsága és jóléte szempontjából – hangsúlyozta.
Közölte: vezetése alatt Ausztria „erős intézményei és erős alkotmánya” nem fog megváltozni. Hangsúlyozta, munkája során a demokratikus folyamatokba, az osztrák intézményekbe vetett bizalomra, valamint az európai intézmények erejébe vetett bizalomra fog támaszkodni.
„Mindannyian jól tennénk, ha bíznánk és tiszteletben tartanánk a demokratikus folyamatokat Ausztriában és Ausztrián kívül, és bíznánk intézményeink erejében”
– fogalmazott.
Az ügyvivő kancellár az X közösségi oldalon közétett bejegyzésében közölte: szándékosan kezdte hivatali idejét brüsszeli munkalátogatással, ahol António Costa, a tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke mellett Roberta Metsolával, az Európai Parlament elnökével és Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselővel folytatott tárgyalásokat.
Üzenetem egyértelmű: Ausztria erős és megbízható partnere az Európai Uniónak és az is marad
fogalmazott.
A Roberta Metsolával folytatott megbeszélését követően Schallenberg a közösségi oldalán azt írta, harminc évvel Ausztria uniós csatlakozása után világosabb, mint valaha: a szabályokon alapuló nemzetközi rend és az EU a „legjobb garanciák biztonságunkra és jólétünkre”.
Ausztria továbbra is aktívan vesz részt az európai együttműködésben – emelte ki.
Az ügyvivő kancellár jónak nevezte a Kaja Kallas főképviselővel „a geopolitikai kihívásokkal teli időkben” folytatott megbeszélését. Jelenleg, amikor sok minden forog kockán, Európának egységesnek kell maradnia és közösen kell cselekednie – tette hozzá bejegyzésében Schallenberg.
António Costa az Európai Tanács épületében elmondott köszöntőjében hangsúlyozta: az Európai Unió a demokráciák közössége, ahol az állampolgárok szuverén döntéseket hoznak, ezeket a döntéseket pedig az európai intézményeknek tiszteletben kell tartaniuk, és együtt kell működniük minden tagállammal.
Kijelentette: Ausztria mindig is elkötelezett uniós tagország volt, majd reményét fejezte ki, hogy ez így marad a jövőben is. Közölte: az ügyvivő kancellár arról biztosította, hogy országa továbbra is meghízható partnere marad az Európai Uniónak.
Roberta Metsola a megbeszélést követően azt írta közösségi oldalán: Ausztria EU-tagságának 30. évfordulója alkalmából arról beszélgetett az ügyvivő osztrák kancellárral, hogy az EU miként tud a jövőben is választ adni az emberek aggályaira. Az Európai Parlament továbbiakban is megbízható partnerként számít Ausztriára – tette hozzá az uniós parlament elnöke.