Az izraeli hadsereg a miniszterelnöki hivatal utasítására hangszórokon fogja sugározni Gázában a palesztinoknak Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnöknek az ENSZ-közgyűlésen elhangzó beszédét.
Az izraeli hadsereg (IDF) déli parancsnoksága utasításba adta, hogy a beszédet hangosító rendszerekkel közvetítsék, amelyeket teherautókra szerelnek, és a határkerítés mellé telepítenek. A lépés célja a „pszichológiai hadviselés„.
A palesztin küldöttség tagjai Dani Danon izraeli ENSZ-nagykövet szerint előre egyeztettek más delegációkkal arról, hogy demonstratív módon kivonuljanak Netanjahu felszólalása közben.
A beszéd helyszínének közelében tüntetni fognak a túszok családjainak szervezetei, amire fokozott biztonsági intézkedésekkel készülnek New Yorkban. A demonstrálók célja annak bemutatása, hogy „Izraelben a többség a háború befejezését és olyan megállapodást követel, amely hazahozza a túszokat„.
A tiltakozáson részt vesznek korábban kiszabadult túszok és a túszok egyes családtagjai, akik ezért New Yorkba utaztak. Az izraeli miniszterelnök lesz az első felszólaló ezen az ülésen. A közgyűlésen tilos táblákat felemelni.
Mint minden évben, Netanjahu ezúttal is meghívta beszédére a közeli szövetségeseit és a zsidó szervezetek vezetőit.
A Netanjahu-beszéd előtt Donald Trump amerikai elnök úgy nyilatkozott, hogy „közel vagyunk a gázai háború befejezéséhez„.



