50 éves a Paksi Atomerőmű

A Paksi Atomerőmű alapkövét 1975. október 3-án tették le. A létesítmény mindig biztos pontja volt az energiaellátásnak: az eddig az atomerőműben megtermelt áram egymillió háztartás számára közel 600 évig lenne elegendő. A vállalat a fél évszázados évfordulón ismét hosszú távú fejlesztésbe kezd.

A Paksi Atomerőmű alapkövét 1975. október 3-án rakták le, az első blokkot 1982-ben helyezték üzembe, majd 1984 és 1987 novembere között a további három blokk is megkezdte a termelést.

Működése eddigi évtizedeiben az atomerőmű összesen mintegy 580 terawattóra áramot termelt. E mennyiség Magyarország 13 éves teljes, a háztartásokat, ipari létesítményeket, iskolákat, kórházakat is magában foglaló fogyasztásának felel meg.

Ennyi áramot közel 200 millió háztartás fogyaszt egy év alatt, egymillió háztartás számára pedig közel 600 évig elegendő lenne, de 290 millió elektromos autó átlagos fogyasztását is fedezné egy éven keresztül.

Az atomerőmű a hazai bruttó hazai áram termelés közel felét, a bruttó hazai felhasználásnak pedig mintegy harmadát biztosítja.

A magyarországi energiaellátás meghatározó része fosszilis energiából származik, ugyanakkor – örvendetes módon – már növekszik a megújulók aránya.

mondta Áder János.

A volt köztársasági elnök felhívta a figyelmet arra, hogy az év egynegyedében úgynevezett sötét szélcsend van, vagyis ebben az időszakban sem szél-, sem napenergia nem termelődik. Azonban ilyenkor is szükség van energiára, zsinóráramra, ami leginkább atomenergiával állítható elő, amit már az Európai Unió is zöldenergiaként ismer el.

A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke szerint nemzetközi szinten is a világ egyik legbiztonságosabb erőművének tartják a Paksi Atomerőművet, amelyet az itt dolgozóknak – a szakmunkástól a vezérigazgatóig – a jövőben is meg kell őrizniük.

„Magyarország számára elsődleges az ellátásbiztonság, amelynek egyik pillére – a megújuló energia mellett – az 50 éves Paksi Atomerőmű. Az elmúlt időszak kihívásai – elég csak a tavaszi, spanyolországi áramszünetre gondolni – ráirányították a figyelmet a stabil energiatermelés fontosságára. Az atomerőműnek ebben nélkülözhetetlen szerepe van, a további üzemidőhosszabbítással pedig azon dolgozunk, hogy ez még legalább 30 évig így maradjon” – mondta Lantos Csaba energiaügyi miniszter.

A MVM Csoport kulcsszerepet játszik hazánk energiaellátásában. A Paksi Atomerőmű a legnagyobb, szén-dioxid kibocsátásától mentes villamosenergia-termelő egység, amely biztonsági és termelési mutatóival is nemzetközi jó példaként szolgál, az elmúlt 50 év folyamatos fejlődése révén a világ legjobbjai közé tartozik. Elkötelezettek vagyunk, hogy a Duna és a környezet védelmét prioritásként kezeljük, a fenntarthatóság és a jövő generációinak biztonsága nem lehet kompromisszum tárgya

hangsúlyozta Mátrai Károly, az MVM Csoport vezérigazgatója.

„A Paksi Atomerőmű mindig a legjobbak között volt, amit a nemzetközi szervezetek, a WANO, Nemzetközi Atomenergetikai Ügynökség is visszaigazoltak és a visszaigazolnak. Az atomerőmű környezeti kibocsátása alacsony, készülnünk kell azonban a jövőre.

A Dunába visszaérkező víz hűtésére kidolgozott megoldás ezt a minimális hatást is tovább csökkenti,

így a meghosszabbított üzemidőben is megbízhatóan, biztonságosan, olcsón és környezetbarát módon szavatolhatja Magyarország villamosenergia-biztonságát az atomerőmű” – mondta Dr. Horváth Péter János, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója.

„Paks szerepe meghatározó Magyarország energiafüggetlensége, ellátásbiztonsága, a globális klímavédelem, valamint a kutatás, fejlesztés és innováció szempontjából is. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal feladata, hogy olyan szabályozási környezetet biztosítson a villamos energia szektorban, amely egyszerre szolgálja a biztonságos ellátást, a fenntarthatóságot és a megfizethető árakat; e hármas követelmény érvényesüléséhez nélkülözhetetlen az, hogy a Paksi Atomerőmű költséghatékonyan megtermelhető villamos energiával lássa el az országot” – fogalmazott Dr. Juhász Edit, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke.

Kádár Andrea Beatrix, az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) elnöke beszédében kiemelte, hogy az erőmű működése során a kezdetektől a biztonság elsődlegessége érvényesült, meghatározva a biztonsági kultúra magas színvonalát. „Nem csak azért történt így, mert ezt követelte meg a hatóság, hanem azért is, mert az itt dolgozók szívvel, lélekkel építették, üzemeltették a Paksi Atomerőművet, ez az elkötelezettség a mai napig meghatározó érték” – tette hozzá az OAH elnöke.

További hírek