A magyar betegek számára folyamatosak a megfizethető gyógyszerek

Magyarországon adott a versenyképes gyógyszeripar mind komponense: az ellátásbiztonság, a fenntarthatóság, a megfizethetőség és innovációs készség is – mondta a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének (MAGYOSZ) fennállásának 35. évfordulója alkalmából Budapesten rendezett konferencián.

Takács Péter az ellátásbiztonság kapcsán jelezte: a Covid-járvány időszaka egyértelművé tette, hogy az európai gyógyszeripar komoly kihívásokkal küzd. Ezért a magyar uniós elnökség alatt azon az állásponton voltak, hogy az európai gyógyszerstratégiát úgy kell kialakítani, hogy minél több gyártási folyamat Európán belül valósuljon meg. A magyar elnökség rendkívül eredményes volt és sikerült megalapozniuk egy jó európai gyógyszerstratégiát – fűzte hozzá Takács Péter.

A megfizethetőséget tekintve hangsúlyozta: számíthatnak a MAGYOSZ-ra és a kormánnyal közösen el tudják érni, hogy a magyar betegek számára folyamatosan biztosítva legyenek elérhető áron a leggyakoribb betegségek gyógyszerei.

A MAGYOSZ Next 35 című konferencián felolvasták Orbán Viktor üzenetét is, amelyben a miniszerelnök kiemelte, hogy a magyar gyógyszeripar hagyományosan ott van a világ élvonalában.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter videóüzenetében arról számolt be, hogy a kormány szerint a magyar gyógyszeripar a magyar gazdaság húzóágazata.

További hírek