A magyar-kanadai származású David Szalay kapta idén a legrangosabb brit irodalmi elismerésnek számító Booker-díjat Flesh című új regényéért.
Az 1993-as Booker-díj kitüntetettje, Roddy Doyle vezette öttagú zsűri – amelynek Doyle mellett Kiley Reid, Chris Power, Ayobámi Adébáyo és Sarah Jessica Parker volt a tagja – Londonban jelentette be a döntést.

MTI/AP/Kirsty Wigglesworth
A szeptemberben ismertetett rövid listán, amelyet 153 műből válogattak össze,
David Szalayn kívül szerepelt az indiai származású Kiran Desai The Loneliness of Sonia and Sunny című művével – ő 19 éve már elnyerte a Booker-díjat -, valamint a brit Andrew Miller (The Land in Winter) és három amerikai író, Susan Choi (Flashlight), Katie Kitamura (Audition) és Ben Markovits (The Rest of Our Lives).
Az 1974-ben Kanadában született, Angliában felnőtt, Oxfordban végzett, Bécsben élő David Szalay – akinek édesapja magyar, édesanyja kanadai – a Flesh című regényt
egy fiatal magyar férfiról, Istvánról írta, aki Magyarországon nőtt fel, összeütközésbe került az igazságszolgáltatással, Irakban szolgált katonaként, majd biztonsági őrnek szegődött, utána pedig egy gazdag londoni család sofőrjeként a londoni felső tízezer életvitelét is közelről megtapasztalhatta.
David Szalayt már
2016-ban is jelölték a Booker-díjra Minden, ami férfi (All That Man Is) című regényéért.
Roddy Doyle, a Booker-díjat odaítélő zsűri elnöke a döntés bejelentése után elmondta: a döntnökök öt órán át mérlegelték a rövid listára felkerült alkotásokat, de
a többi nagyszerű regény közül is kimagasló Flesh volt az, amelyikhez folyamatosan visszakanyarodtunk.
Soha nem olvastunk még ehhez hasonlót. Sok szempontból sötét tónusú alkotás, mégis öröm volt olvasni
fogalmazott Doyle.
Hozzátette méltatásában, hogy „a regény végén sem tudjuk meg, milyen is István, a főszereplő, de ez nem hiányérzetet kelt, sőt éppen ellenkezőleg: valamiképp a szavak hiánya, vagy István szűkszavúsága az, amely lehetővé teszi István megismerését„.
Gaby Wood, a Booker-díj alapítványának – Booker Prize Foundation – vezérigazgatója nyilatkozatában úgy fogalmazott:
a zsűri mindegyik tagja egyetértett abban, hogy David Szalay „úttörő munkát végzett” új könyvével.
Hozzátette: osztozik a döntnökök elragadtatásában, mivel olyan szerző művéről van szó, aki hosszú évek óta lázas, elszánt elkötelezettséggel ír.
Szalay a döntés kihirdetése után a BBC-nek nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy „kissé bódultan” nyugtázta az elismerést, és „kell még egy kis idő ahhoz„, hogy feldolgozza a történteket.
Hozzátette: talán túl alaposan győzködte magát arról, hogy úgysem ő kapja a Booker-díjat, annak érdekében, „hogy túlzott stressz nélkül” túljusson ezen az estén, és most fejben egy kicsit utol kell érnie az eseményeket.
A Booker-díjjal kitüntetett Flesh David Szalay hatodik műve.
Az 1968-ban alapított, először 1969-ben odaítélt Booker-díjat annak idején azzal a céllal hozták létre, hogy az angolszász nyelvterület prózaírói is részesüljenek a francia Goncourt-díjhoz hasonló presztízsű elismerésben.
A Bookert korábban Nagy-Britannia, Írország és a jórészt egykori brit gyarmatok alkotta Nemzetközösség országainak szerzői kaphatták.
Ezt a földrajzi megkötöttséget azonban 2013-ban eltörölték; azóta már csak az a feltétel, hogy a díjazott művet angolul kell megírni, és a könyvnek a díj odaítélése előtti egy évben meg kell jelennie az Egyesült Királyságban vagy Írországban.
Az elismerés 50 ezer font (22 millió forint) pénzjutalommal jár.



