Minden állami vállalatot ellenőriznek Ukrajnában a korrupciós ügy miatt

Az energetikai szektorban leleplezett korrupciós ügy miatt minden állami vállalatot ellenőriznek Ukrajnában – jelentette be Julija Szviridenko miniszterelnök a Telegramon.

Átfogó megoldást készítünk minden állami vállalat, köztük az energetikai cégek számára. Ellenőrzést végzünk, és arra kértük a felügyelőbizottságokat, hogy vizsgálják meg cégük működésének állapotát, különösen a beszerzések terén” – közölte Szviridenko.

Emlékeztetett arra, hogy a kormány már meghozta az első döntéseket: két miniszter menesztésére nyújtottak be javaslatot a parlamentben, szankciók alá vonták a korrupciós ügyben érintetteket, továbbá felfüggesztették az ukrajnai atomerőműveket üzemeltető Enerhoatom vezetőségét, és ellenőrzést indítottak az állami vállalatnál.

A teljes körű háború idején, amikor az ellenség napi szinten rombolja az energetikai infrastruktúrát, és az ország az áramkimaradások ütemtervei szerint él, bármilyen korrupció elfogadhatatlan

– hangsúlyozta a kormányfő.

Kiemelte még, hogy a kormány egymilliárd hrivnyát (9,34 milliárd forint) különít el a támadások következményeinek felszámolására a leginkább érintett frontközeli régiókban. Ez 93 kistérséget érint Dnyipropetrovszk, Donyeck, Zaporizzsja, Mikolajiv, Odessza, Herszon, Szumi, Harkiv és Csernihiv megyékben. A finanszírozás öt területre irányul: menedékhelyek építése és felszerelése, a kulcsfontosságú berendezések további védelme, vészhelyzeti mentési munkák, mérnöki hálózatok javítása, valamint üzemanyag-tartalék létrehozása – fejtette ki a miniszterelnök.

További hírek