A következő éveket az Európai Unión belül a bizonytalanság fogja meghatározni: jelen lesznek az erőteljes föderalista törekvések és egyre erősödni fognak a nemzeti szuverenitást akaró és ilyen Európában gondolkodó erők – jelentette ki a miniszterelnök a délkelet-európai országok parlamenti elnökeinek 12. konferenciáján pénteken az Országházban.
Orbán Viktor kiemelte: Európa bajban van és ahhoz, hogy a nemzetközi politikában a súlyos zavarokat kezelni lehessen, egyetértést kell kialakítani a baj természetét illetően. Amíg nem értjük meg, hogy mi a baj, és nem alakítunk ki egyetértést, addig nem tudunk közös megoldást találni.
Azt mondta: az Európában lévő bajok oka „magyar nézőpontból” a világ hatalmi rendszerének megváltozása. Ez a folyamat nem elkezdődik, hanem „benne vagyunk”. Ezt mi magyarul úgy hívjuk, hogy „lezárult a liberális világrend korszaka a nyugati világban” – jegyezte meg.
A nemzetközi politikát a liberális világrend idejében az államokkal vetekedő súllyal és erővel befolyásolták a nemzetközi intézmények és NGO-k. Ennek a nemzetközi politikának az aranykora volt a liberális világrend. Mi, állami vezetők, ezt úgy éltük meg, hogy folyamatosan egyre csökkent az autoritásunk és a szuverenitásunk a saját országainkkal összefüggő nemzetközi ügyekben. Az Európai Unión belül pedig szinte kizárólagos pozícióban voltak azok az országok és szellemi irányzatok, amelyek minél teljesebb föderalista Európai Unióban gondolkodtak.
Most elkezdődött a nemzetek Európájában gondolkodó patrióta államok és eszmék korszaka – jelentett ki.
Megjegyezte: még egyszerre vannak jelen, talán még a régi rend eszméit képviselők vannak többségben, de az erőviszonyok folyamatosan kiegyenlítődnek.



