Biztonságos helyen van Maszúd Peszeskján iráni elnök az IRNA iráni állami hírügynökség közlése szerint, amelyet nem sokkal azt követően adtak ki, hogy Izrael és az Egyesült Államok támadást indított az ország ellen.
Mindeközben az iráni rendőrség azt közölte, ellenőrzése alatt tartja a helyzetet.

Légicsapás füstoszlopát nézik emberek Teheránban 2026. február 28-án, amelynek reggelén Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter bejelentette, hogy Izrael megelõzõ csapást mért Iránra. Donald Trump amerikai elnök egyidejûleg közölte, hogy az Egyesült Államok nagyszabású hadmûveletet indított Irán ellen, és megadásra szólította fel az iráni Forradalmi Gárdát.
MTI/AP
Ebrahim Azizi, az iráni parlament nemzetbiztonsági bizottságának vezetője figyelmeztette az Egyesült Államokat és Izraelt, hogy „olyan utat választottak, amelynek a végét már nem ők szabják meg”, az iráni Forradalmi Gárda pedig azt közölte, rakétákat indított Izrael felé, válaszul a zsidó állam Irán elleni műveleteire.
Az iráni állami média azt jelentette, támadás érte a Perzsa(Arab)-öböl partján lévő Busehr városát is, hozzátéve, hogy egyelőre nem tudni, keletkezett-e kár a busehri atomerőműben.
Az internetforgalmat figyelő NetBlocks azt közölte, Iránban az internet gyakorlatilag szinte teljesen leállt.
Reza Pahlavi trónörökös, az 1979-ben elűzött iráni uralkodói család évtizedek óta Egyesült Államokban élő feje üdvözölte az amerikai támadást, „humanitárius beavatkozásnak” nevezve az akciót, amely, mint mondta, „az Iszlám Köztársaságot, nem pedig Irán dicsőséges népét célozza”, valamint parancsmegtagadásra szólította fel az iráni katonákat.
A csapások megindítása után nem sokkal közleményt adott ki Navaf Szalám libanoni miniszterelnök is, leszögezve: Bejrút senkinek nem fogja engedni, hogy Libanont a konfliktus a részévé tegyék.
A bahreini belügyminisztérium felszólította a szigetország állampolgárait és a Bahreinben élőket, keressenek menedéket „a legközelebbi biztonságos helyen”.



