Egymillió eurós óvadék ellenében szabadlábon védekezhet Jonathan Andic, akit édesapja, a Mango divatvállalat alapítójának megölésével gyanúsítanak – közölte az ügyben eljáró martorelli bíróság. A bünűgy rendkívül érdekes. A kérdés az, hogy fiával történő kirándulás közben véletlenül vagy szándékos beavatkozás miatt esett le egy szikláról a 71 éves alapító. Az örökség gigantikus és harc folyik a gyerekek és a néhai élettárs között, kié legyen a vagyon. Mindenesetre a Mango divatház virágzik, fennállása óta tavaly a legtöbb bevételt produkálta 3,8 milliárd euróval.
A férfit reggel vette őrizetbe a rendőrség, majd kihallgatása után a bíróságra vitték, ahol elrendelték előzetes letartóztatását.
A bíró egymillió eurós óvadékot szabott ki, amelyet a gyanúsított letétbe helyezett, így végül szabadon távozhatott.
A bíróság korlátozó intézkedéseket rendelt el, a férfinak le kellett adnia útlevelét, nem hagyhatja el az országot, és hetente jelentkeznie kell a kijelölt hatóság előtt.
Az Andic család közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozták Jonathan ártatlanságát, az érvényes bizonyítékok hiányát.
Spanyolország egykori ötödik leggazdagabb embere 2024 decemberében kirándulás közben vesztette életét, miután lezuhant egy 150 méter magas szikláról. Halálát kezdetben balesetnek vélték, ezért ideiglenesen le is zárták az ügyet.
A rendőrség tavaly októberben kezdeményezte a nyomozás folytatását, mert ellentmondásokat találtak a szerencsétlenség egyetlen szemtanújának, az áldozat fiának két vallomásában. Továbbá az elhunyt férfi barátnője arról számolt be a hatóságoknak, hogy rossz volt a kapcsolat az apa és a fiú között.
A törökországi születésű Isak Andic 1984-ben Barcelonában nyitotta meg első Mango ruhaüzletét, amely 40 év alatt több mint 2800 boltból álló hálózattá nőtt, több mint 16 ezer alkalmazottal világszerte, tulajdonosának vagyonát pedig 4,5 milliárd euróra becsülték.
A gigantikus családi örökségért kíméletlen harc zajlik a háttérben Isak Andic utolsó élettársa (Estefanía) és a milliárdos három gyermeke (Jonathan, Judith és Sarah) között.
A Mango divatház tavaly rekordévet zárt .
A vállalatnak a globális gazdasági kihívások ellenére is sikerült kétszámjegyű növekedést elérnie mind a bevételek, mind a profit terén, sikeresen végrehajtva a 2024–2026-os stratégiai tervét. A Mango történetének legmagasabb forgalmát produkálta, a bevételei 13%-kal 3,8 milliárd euróra emelkedtek. A nettó nyeresége 11%-kal 242 millió euróra nőtt.



