Bár a magyar tudományos életben a nők jelenléte az elmúlt évtizedekben folyamatosan erősödött, a tudományos hierarchia legfelső szintjein – így az MTA doktora cím és az akadémiai tagság tekintetében – továbbra is jelentős az aránytalanság a nemek között – állapítja meg Bollobás Enikő akadémikus, a Társadalmi Nemek Tudománya Interdiszciplináris eFolyóiratban megjelent tanulmányában.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Nők a Kutatói Életpályán Bizottságának elnöki posztját is betöltő szerző elemzésében rámutat: a női kutatók hátrányt szenvednek a tudományos előmenetel két kulcsfeltétele, a publikációs teljesítmény és a kapcsolódó szakmai láthatóság tekintetében.
Bollobás Enikő a legfrissebb vizsgálatokra támaszkodva ismerteti a női és a férfi kutatók tudományos teljesítménye közötti eltéréseket, beleértve az időbeli elcsúszást és a nők publikációs lemaradását.
A tanulmány szerint míg a doktori képzésben részt vevő hallgatók körében nagyjából egyenlő a nők és a férfiak aránya, addig a fokozatot megszerző nők aránya már 47,5 százalékra csökken. Ez az egyensúly az MTA doktora címet megszerzők között radikálisan felborul: 2025 végéig a 2593 MTA doktor közül mindössze 475 volt nő (18,32 százalék) és 2118 férfi. Az MTA rendes és levelező tagjai között a nők aránya csupán nagyjából 10 százalékot tesz ki.
Az akadémikus szerint a tudományos hierarchia legfelsőbb szintjein még mindig jelen lévő aránytalanság egyik oka az, hogy
a kutatói pálya kritikus szakaszai gyakran egybeesnek a családalapítás és a gyermekvállalás időszakával, ami a publikációs teljesítmény és a szakmai jelenlét átmeneti visszaeséséhez vezethet.
A rendszerszintű és kulturális akadályok ezért nem pusztán egyéni pályákat érintenek, hanem a tudományos intézményrendszer működését is.
Bollobás Enikő tanulmányában áttekinti azt is, hogy az Akadémia milyen kezdeményezésekkel igyekszik javítani ezen a helyzeten.
A Nők a Kutatói Életpályán Elnöki Bizottság programjai egyszerre célozzák a kutatónők teljesítményének támogatását és tudományos láthatóságuk növelését. A kutatási feltételek javítása, a pályázati és ösztöndíjprogramok, valamint a publikációs és konferencialehetőségek bővítése hozzájárulhat ahhoz, hogy a nők tudományos eredményei nagyobb nyilvánosságot kapjanak. A szerző szerint ugyanilyen fontos szerepet játszik a példaképek bemutatása is:
a múlt kiemelkedő női tudósainak pályaképei nemcsak a tudománytörténet hiányzó fejezeteit pótolják, de inspirációt is adhatnak a fiatal kutatóknak.
Bollobás Enikő összességében amellett érvel, hogy a teljesítmény és a láthatóság egymást erősítő tényezők: a tudományos kiválóság csak akkor válhat valóban hatékonnyá a tudományos közösségben, ha megfelelő intézményi és társadalmi keretek biztosítják a felismerését és elismerését.
A kutatónők támogatása ezért nem csupán esélyegyenlőségi kérdés, hanem a tudomány egészének fejlődését szolgáló stratégiai feladat – olvasható a tanulmányban, amely teljes terjedelemben itt érhető el.



