Putyin után Zelenszkijjel találkozik az amerikai tárgyalódelegáció – Közeledik a béke?

Háromórás megbeszélést és zárt ajtók mögötti vacsorát tartott Vlagyimir Putyinnal Moszkvában Steve Witkoff és Jared Kushner, akik már Kijevben tárgyalnak Volodimir Zelenszkijjel az ukrajnai háború lezárásáról. Míg az amerikai delegáció optimistán és konkrét rendezési javaslatokkal érkezik az ukrán fővárosba, Oroszország a harctéri valóság elfogadását követeli, miközben a látogatás idejére mindkét fél ideiglenesen felfüggesztette a két főváros elleni csapásokat.

Steve Witkoff amerikai megbízott és Donald Trump amerikai elnök veje, Jared Kushner háromórás megbeszéléssel indította el a gyors diplomáciai hétvégét Putyinnal a Kremlben. A tárgyalásokat a Kreml tájékoztatója szerint vacsora követte az orosz vezetővel – írja a CNN.

A Kreml videót tett közzé Witkoff és Kushner moszkvai találkozójáról Putyinnal.

Jurij Usakov, a Kreml tanácsadója „hasznosnak” tartotta a tárgyalásokat, szerinte az amerikai képviselők „komolyan felkészültek erre a tárgyalásra”. Elmondta az amerikaiak a harcok mielőbbi lezárását szeretnék, és „számos megfontolást érdemlő javaslattal álltak elő”.

Usakov közölte: Witkoff és Kushner megígérte, hogy a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatandó tárgyalások során felhasználják „az Oroszországi Föderáció elnökétől személyesen kapott észrevételeket és értékeléseket”.

A Fehér Ház egyik illetékese elmondta, hogy mindkét fél „érdemi terveket vitatott meg a következő lépésekről, amelyeket a következő hetekben jelentenek be”.

Witkoff és Kushner ma már Kijevben Zelenszkijjel tárgyal. Ez lesz az első látogatásuk az ukrán fővárosban a háború kitörése óta.

Az amerikai küldöttség kijevi látogatása a fővárost ért szinte folyamatos orosz rakéta- és dróntámadások közepette történik; pénteken például közvetlen találat érte az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) központi épületét.

Putyin közölte, hogy háromnapos leállást rendelt el a Kijev elleni orosz támadásokban az amerikai delegáció ukrajnai látogatásának idejére, de hangsúlyozta, hogy a felek nem állapodtak meg szélesebb körű tűzszünetben.

Zelenszkij elmondta, hogy beszélt Witkoff-fal és Kushnerrel, és Ukrajna készen áll arra, hogy hétfőig leállítsa a Moszkva elleni csapásokat.

Zelenszkij kijelentette: „Várjuk Steve Witkoffot és Jared Kushnert, és készen állunk az érdemi párbeszédre.”

A moszkvai tárgyalások elején Putyin kijelentette:

A helyzet, amin ma dolgoznunk kell, nem egyszerű. De mielőtt hozzákezdenénk, szeretném megkérni Önöket, hogy adják át szívélyes üdvözletemet és köszönetemet az Egyesült Államok elnökének, Trump úrnak.

Witkoff is szívélyes hangnemet ütött meg, és azt mondta Putyinnak:

Amikor visszavonulunk, mindezek a hihetetlen történetek és hihetetlen emlékek megmaradnak nekünk, és az Önnel való találkozás mindennek a tetején lesz.

A tárgyalásokon részt vett Usakov, valamint Kirill Dmitrijev, az orosz állami vagyonalap feje és a Kremlin különmegbízottja is. A megbeszélés lezárultával Dmitrijev az X-en közzétett bejegyzésében „fontos béketeremtő látogatásként” méltatta a találkozót.

A háború kitörése óta a Kijevbe látogató külföldi vezetők általában Lengyelországból vonattal utaztak a fővárosba. Egyelőre nem világos, hogy a jelentett orosz csapások módosítják-e az amerikai delegáció terveit.

Trump korábban a Fehér Házban „nagyszerű tárgyalókként” jellemezte Witkoffot és Kushnert.

„Javaslatot visznek magukkal a háború lezárására” – mondta Trump, hozzátéve, hogy „jó esély van rá, hogy sikerrel járunk”.

A Kreml kevésbé tűnt optimistának.

Orosz tisztviselők jelezték, hogy Moszkva álláspontja változatlan marad.

Az amerikai adminisztrációnak figyelembe kell vennie a terepen lévő realitásokat az ukrajnai rendezés kérdésében, ahol a helyzet nem Kijev javára változik

nyilatkozta Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a TASSZ orosz állami hírügynökségnek.

További hírek