Akár egy teljesen új beruházás is hamarabb elkészülhet, mint Paks II. – véli Holoda Attila energetikai szakértő, az Aurora Energy alapítója, aki szerint még az év vége előtt érdemes lenne dönteni a sokat késő magyar atomerőmű sorsáról. A Tudás.hu-nak adott interjúban arról is beszélt, milyen következményekkel járhat Trump és Putyin dízelmegállapodása, mennyire biztonságos Magyarország téli gázellátása, hogyan lehetne megszüntetni az orosz energiafüggőséget, és miért tartja túlzónak a miniszterelnök fellépését a Mollal szemben.
Donald Trump közölte, hogy egyezségre jutott Vlagyimir Putyinnal az orosz dízelszállítások bővítéséről. Washington ezzel lazított az üzemanyagra vonatkozó szankciókon. Mi a véleménye a friss fejleményről?
Az Egyesült Államok a világ egyik legnagyobb dízeltermelője és jelentős exportőre is, ezért a Putyinnal kialkudott, első körben 300 ezer tonnás orosz dízelszállítmány az amerikai üzemanyag-ellátás egészéhez képest marginális mennyiség, érdemi árcsökkentő hatást aligha várhatunk tőle.
A megállapodás politikai jelentősége viszont ennél sokkal nagyobb, hiszen Trump belpolitikai okokból, éppen attól a Putyintól kért és kapott segítséget, akivel szemben az ukrajnai háború lezárásáról is tárgyalni kíván.
Ezzel szerintem saját maga gyengítette az alkupozícióját és szövetségi kapcsolatait is, mert Moszkva most már hivatkozhat arra, hogy Washington kérésére engedményt tett.
Putyin tehát egy viszonylag csekély mennyiségű dízel piacra engedésével olyan diplomáciai előnyhöz jutott, amelynek az értéke jóval meghaladhatja magának az üzemanyagnak az értékét. Arról nem is beszélve, hogy most Trump megpróbálja Ukrajnára hárítani annak – az egyébiránt általa kirobbantott – háborúnak a felelősségét, ami a jelenlegi hiányt és magas árakat eredményezte.
Gázellátás szempontjából mennyire mehetünk nyugodtan neki a télnek? Melyek idén a legnagyobb kockázatok?
Érdemes különválasztani Magyarország és Európa helyzetét, mert a kettő között jelentős különbségek vannak.
A magyarországi földgáztárolók töltöttsége jónak mondható, különösen akkor, ha azt is figyelembe vesszük, hogy mennyi földgázt fogyaszt az ország. A tárolók jelenleg 76,5 százalékos töltöttségen állnak, ami a teljes éves magyar fogyasztás csaknem 55 százalékának felel meg.
Európában ezzel szemben a tárolók átlagos töltöttsége közel 73 százalék, de ez mindössze az éves fogyasztás 23 százalékát fedezi. A különbség abból adódik, hogy az egyes országok tárolókapacitása eltérő a fogyasztásukhoz képest.
Ráadásul a tárolókban rendelkezésre álló mennyiség mellett Magyarországra folyamatosan érkezik az importgáz, és hazai földgáztermelésünk is van.
Utóbbi évente nagyjából 1,7–1,8 milliárd köbmétert jelent. Az ellátásunk három pillérre támaszkodik: a hazai termelésre, az importra és a földgáztárolókra.
Elképzelhetőnek tartja, hogy a magyar–orosz kapcsolatok esetleges romlása miatt jelentősen visszaesik vagy akár megszűnik az orosz gáz- és olajimport?
Önmagában a két ország politikai kapcsolatának romlása miatt ezt kevésbé tartom valószínűnek. Sokkal inkább az európai és az amerikai szankciós politika, illetve az ezekből fakadó kereskedelmi döntések befolyásolhatják a folyamatot.
Az orosz politikusok részéről időnként elhangzanak fenyegetések, hogy elzárhatják a Magyarország felé irányuló olaj- vagy gázszállítást. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy Oroszországnak szüksége van az ezekből származó bevételekre.
A 2022-ben kezdődött háború után az orosz földgáz európai értékesítése drasztikusan visszaesett, és a kőolajpiacon is jelentős veszteségeket szenvedtek el. Ezért nem gondolom, hogy Moszkvának gazdaságilag érdeke lenne a Magyarország felé irányuló szállítások leállítása.
Az ilyen fenyegetések azonban rávilágítanak egy alapvető problémára: nem szerencsés egyetlen eladóhoz kötni egy ország energiaellátását.
Sokszor elhangzik, hogy az orosz gáz olcsó. Valójában az ára követi a nemzetközi piaci árakat. De még ha kedvezőbb is lenne, akkor sem ez az egyetlen szempont. Ha egyetlen beszállítótól függünk, akkor kiszolgáltatott helyzetbe kerülhetünk, és a partner politikai nyomásgyakorlásra használhatja az energiaellátást.
Az igazi szuverenitást az jelenti, ha szabadon választhatunk a különböző eladók között, és több irányból is be tudjuk szerezni a szükséges földgázt és kőolajat. Így egyetlen beszállító sem kerülhet velünk szemben zsarolási pozícióba.
Mekkora beruházásra lenne szükség ahhoz, hogy Magyarország megszüntesse az orosz földgáztól való függőségét?
A vezetékes infrastruktúra szempontjából ehhez alapvetően nincs szükség új beruházásra. Magyarország földgázvezeték-rendszere ugyanis rendkívül jól kapcsolódik a szomszédos országok hálózataihoz. Szlovénia kivételével valamennyi szomszédunkkal rendelkezünk vezetékes összeköttetéssel.
Ha kivesszük a számításból a Szerbia felől érkező orosz gázt szállító vezetéket, sőt még az ukrán kapcsolatot is, akkor is megmarad az osztrák, a szlovák, a román és a horvát irány. Ezeken keresztül évente mintegy 13,5 milliárd köbméter földgáz érkezhetne Magyarországra, miközben a fogyasztásunk 8,3 milliárd köbméter.
Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy akkor miért nem ezeket az útvonalakat használjuk. Azért, mert a fizikai összeköttetés önmagában még nem jelent tényleges ellátást.
A vezetékek mögé kereskedelmi szerződéseket is kell kötni, meg kell találni a beszállítókat, és biztosítani kell a megfelelő mennyiségeket.
Az uniós szabályozás értelmében a hosszú távú szerződéseken alapuló orosz vezetékes földgázimportot legkésőbb 2027. november 1-jéig meg kell szüntetni. Vagyis nagyjából egy év áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy a már meglévő infrastruktúrához megteremtsük a szükséges kereskedelmi hátteret.
Mi a helyzet az orosz kőolajtól való függőséggel?
Magyarországra a kőolaj döntő része hagyományosan a Barátság vezetéken keresztül érkezik, de rendelkezésünkre áll az Adria kőolajvezeték is. Ezen már jelenleg is érkezik tengeri eredetű kőolaj.
Érdemes hozzátenni, hogy az európai finomítók döntő többsége mindössze egyetlen vezetékes kapcsolattal rendelkezik. Ebből a szempontból a magyar és a szlovák finomító kedvező helyzetben van.
Az Adria-vezeték megépítésének története is érdekes. Az 1970-es évek olajválsága után a Szovjetunió számára egyre fontosabbá vált, hogy a magas világpiaci árakat kihasználva Nyugat-Európában, kemény valutáért értékesíthesse a kőolaját. A keleti blokk országai ezért lehetőséget kaptak egy alternatív szállítási útvonal kiépítésére. Jugoszlávia, Magyarország és Csehszlovákia együttműködésével a nyolcvanas évek közepére létrejött az Adria-vezeték, amely azóta is fontos szerepet játszik a térség ellátásában.
Az elmúlt időszakban sok vita volt arról, hogy az Adria-vezeték önmagában képes lenne-e ellátni a százhalombattai és a pozsonyi finomítót. Ön szerint elegendő a kapacitása?
A horvát vezetéküzemeltető, a Janaf saját tesztjei alapján képes lehet erre. A vitákban rendszeresen elhangzik, hogy évente 14 millió tonna kőolajat kellene szállítani, csakhogy ez a két finomító névleges kapacitásának összege. A valóságban soha nem dolgoztak fel ekkora mennyiséget.
A legmagasabb feldolgozási értéket 2007-ben érték el, amikor valamivel 13 millió tonna fölött jártak, azóta viszont ennél kevesebbet dolgoznak fel.
Azt is figyelembe kell venni, hogy Magyarország évente több mint egymillió tonna kőolajat maga termel ki. Ha ezzel is számolunk, akkor az Adria-vezetéknek nagyjából 11,5–12 millió tonna kőolajat kellene szállítania, amire álláspontom szerint képes.
Vajon meddig gyűrűzhetnek tovább az iráni konfliktus energiapiaci hatásai?
Az alapkérdés az, hogy meddig húzódik maga a konfliktus. Az elmúlt időszak egyik fontos tapasztalata, hogy Irán felismerte, milyen komoly nyomásgyakorlási lehetőséget jelent számára a Hormuzi-szoros forgalmának akadályozása.
Korábban is rendszeresen fenyegetőzött azzal, hogy lezárja ezt a rendkívül fontos tengeri útvonalat, de a mostani konfliktusig sose váltotta valóra a fenyegetést. Most viszont megtapasztalta, hogy ezzel valóban komoly zavarokat tud okozni a nemzetközi energiapiacon. Ez a tárgyalási pozícióját is erősítheti.
Ugyanakkor ennek Irán számára is súlyos gazdasági következményei vannak. Korábban naponta mintegy 1,5–1,7 millió hordó kőolajat exportált, elsősorban Kínába. Ennek a forgalomnak a kiesése jelentősen csökkenti az ország bevételeit. Vannak ugyan alternatív szállítási lehetőségei, de ezekkel nem tudja pótolni a korábbi mennyiséget.
Vagyis a jelenlegi helyzet Iránnak legalább annyira fáj, mint a térség arab országainak vagy az Egyesült Államoknak. Azt gondolom, hogy az iráni vezetésen belül is lehetnek különbségek abban, meddig érdemes fokozni a konfliktust.
Arra számít, hogy a konfliktus a közeljövőben enyhülhet?
Úgy gondolom, az iráni vezetésnek érdeke lehet fenntartani a nyomást, mert az amerikai üzemanyagárak emelkedése Trump népszerűségét is ronthatja. Az amerikai elnök ugyanakkor újabb katonai lépésekkel is megpróbálhatja visszaszerezni a kezdeményezést.
Azt természetesen nehéz megjósolni, hogy pontosan mi következik.
Az én várakozásom az, hogy az amerikai félidős választások után mindkét fél részéről békülékenyebb hangnem jelenhet meg. Addig azonban további feszültségekre és energiapiaci bizonytalanságra számítok.
Az elmúlt időszakban itthon feszültség alakult ki a kormány és a Mol között. Legutóbb a Naftogazzal kötött szándéknyilatkozat miatt érte bírálat a vállalatot, mert a kormány szerint nem történt előzetes egyeztetés. Hogyan értékeli ezt az esetet?
Szerintem ebben a szakaszban még nem volt szükség ilyen egyeztetésre. A miniszterelnök véleményem szerint túlreagálta a történteket.
Érthető, hogy a magyar állam számára fontos a Mol működése, hiszen 25 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik a vállalatban. Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy a társaság 75 százaléka nem magyar állami tulajdonban van. A Mol professzionális, nemzetközi nagyvállalat, amelynek természetes érdeke, hogy megvizsgálja a gazdaságilag előnyös üzleti lehetőségeket.
Ráadásul a Mol jelenleg is értékesít dízelüzemanyagot Ukrajnában. Ehhez vezetékes kapcsolat is rendelkezésre áll, amelyet eredetileg még a szovjet időszakban építettek ki, majd később megfordították a szállítás irányát.
Az ukrán fél számára érthető, hogy az orosz támadások miatt igyekszik biztonságosabbá tenni az üzemanyag-ellátását. Hasonló ügyekben nemcsak Magyarországgal, hanem Lengyelországgal, Romániával és Szlovákiával is tárgyaltak.
A Mol pedig egyelőre mindössze szándéknyilatkozatot írt alá arról, hogy megvizsgálja egy lehetséges együttműködés feltételeit. Ennek során természetesen mérlegelni kell a gazdasági, biztonsági, műszaki és környezetvédelmi szempontokat is. Ez még nem jelent végleges beruházási döntést.
Hol húzódik a határ az állam tulajdonosi szerepe és a vállalat önálló döntéshozatala között?
Egy nagyvállalat napi működésébe a tulajdonosok általában nem szólnak bele közvetlenül. Erre van a menedzsment. Ha egy ügy olyan szakaszba jut, hogy igazgatósági vagy közgyűlési döntést igényel, akkor a tulajdonosok természetesen érvényesíthetik az érdekeiket.
A magyar államnak az igazgatóságban is van képviselete, tehát megvannak a megfelelő csatornák erre. Azt is fontos tudni, hogy a Mol alapszabálya alapján a 25 százalékos állami tulajdonrészhez a szavazati jogok korlátozása miatt legfeljebb 10 százalékos szavazati arány kapcsolódik.
A Mol ráadásul nem egyszerűen egy magyarországi vállalat. Közép-Európa számos országában, összességében több mint húsz országban van valamilyen üzleti tevékenysége. Természetesen a magyar államhoz különleges kapcsolat fűzi, hiszen Magyarországon van a központja, és itt található tevékenységének egyik legfontosabb bázisa.
Ugyanakkor nem tartom elegánsnak, amikor a miniszterelnök a parlamentből üzen a Mol vezérigazgatójának. Az ország legjelentősebb vállalatáról beszélünk, amelynek gazdasági súlya rendkívül nagy. Az ilyen vitákat szerintem a megfelelő vállalatirányítási keretek között lenne célszerű rendezni.
Hogy ez a feszültség hosszabb távon hová vezet, azt egyelőre nehéz megjósolni.
Végül egy hosszabb távú kérdés: Ön szerint valaha elkészül Paks II.?
Amikor 2014-ben aláírták a szerződést, egy televíziós műsorban már megkérdezték tőlem ugyanezt. Akkor azt válaszoltam, hogy szerintem nem fog megépülni.
Abban az időben elsősorban azért gondoltam így, mert arra számítottam, hogy olyan új technológiák jelennek meg a villamosenergia-ellátásban, amelyek miatt az ilyen típusú nagy atomerőművek jelentősége csökkenhet.
Ebben tévedtem. Ma már látjuk, hogy az atomenergia egyfajta reneszánszát éli Európában. Egyre több ország gondolkodik új atomerőművek építésében, hiszen ezek nagy mennyiségű, stabilan rendelkezésre álló villamos energiát képesek előállítani, ráadásul működésük alacsony szén-dioxid-kibocsátással jár.
Paks II. esetében azonban egészen más probléma jelentkezett: a beruházás rendkívül jelentős késésben van.
Az eredeti tervek szerint 2025–2026-ra már mindkét új blokk próbaüzemének meg kellett volna kezdődnie. Ehhez képest jelenleg az építkezés jóval korábbi szakaszában tartunk.
A csúszásért mennyiben felelős az orosz kivitelező, és mennyiben az európai engedélyezési rendszer?
Az Európai Unióval kapcsolatban gyakran elhangzik, hogy akadályozta a beruházást. Én ezt másképp látom. Az uniós előírások célja, hogy egy Magyarországon épülő atomerőmű ugyanolyan szigorú nukleáris biztonsági, műszaki és környezetvédelmi követelményeknek feleljen meg, mint bármely más hasonló létesítmény az Európai Unióban.
Ezek a követelmények természetesen magukban foglalják a beszerzési, engedélyezési és egyéb eljárások szabályait is. Egy atomerőmű esetében már a tervezési szakaszban rendkívül komoly szabványoknak kell megfelelni.
A probléma szerintem az, hogy az orosz kivitelező ezeket a feltételeket nem tudta megfelelő ütemben teljesíteni. Ezért nem tartom helyesnek, hogy a csúszásokat egyszerűen az Európai Unióra hárítsuk.
Ráadásul úgy látom, hogy az orosz fél lelkesedése is csökkent a beruházás iránt. A Roszatom a világ számos más térségében épít atomerőműveket, Afrikától Ázsiáig. Ezekben az országokban sok esetben kevésbé szigorúak az engedélyezési és biztonsági követelmények, így a vállalat számára egyszerűbb lehet a beruházások megvalósítása.
Magyarországon viszont újra és újra módosítani kellett a határidőket, és a projekt még mindig nem tart ott, ahol az eredeti tervek szerint tartania kellene.
Eljöhet az a pont, amikor érdemes lenne felülvizsgálni a teljes beruházást, és más megoldást keresni?
Szerintem ezt a döntést belátható időn belül, akár még az év végéig meg kellene hozni. Mérlegelni kell, hogy továbbra is bízunk-e abban, hogy az orosz kivitelező képes jelentősen felgyorsítani az építkezést, vagy érdemes más lehetőségeket is megvizsgálni.
Az egyik ilyen lehetőség a kis moduláris atomerőművek alkalmazása lehet. Ezek azonban jelenleg még nem állnak széles körben kereskedelmi forgalomban rendelkezésre, ezért a fejlesztésükben való részvétel hosszabb távú megoldást jelenthet.
Az is elképzelhető, hogy új pályázatot kellene kiírni egy másik atomerőmű megépítésére, akár eltérő helyszínen. Szóba jöhetnének amerikai, francia vagy dél-koreai technológiák is.
Az oroszok eddigi tempóját látva azt is el tudom képzelni, hogy egy újonnan elindított, más technológiára épülő atomerőmű hamarabb elkészülhetne, mint Paks II.
