Befektetni nem könnyű, de van segítség

•

Befektetni sokféleképpen lehet, és az sem mindegy, ki milyen tapasztalattal, tudással vagy éppen mekkora összeggel vág bele. Van, aki már otthonosan mozog a befektetések világában és maga szeretne dönteni, más inkább szakértővel konzultálna a befektetési lehetőségekről, sokan pedig még csak most tennék meg az első lépést.

A K&H sajtótájékoztatóján három különböző ügyféligényre mutatott be megoldást: az önálló befektetőknek ETF-eket, a szakértői támogatást keresőknek mesterséges intelligenciával támogatott alapkezelést, a kezdőknek pedig a mindennapi bankkártyás vásárlásokhoz kapcsolódó K&H gyűjtögető befektetést.

A befektetések iránti érdeklődés a K&H számaiban is látható.

A K&H Banknál az alapokban kezelt vagyon 2680 milliárd forintot tett ki, a befektető ügyfelek aránya 21 százalék, a rendszeres befektetésaránya a nettó értékesítésen belül 19 százalék. A felelős befektetések részaránya 56,6 százalékot ért el.

Az elmúlt években nemcsak azt látjuk, hogy egyre többen érdeklődnek a befektetések iránt, hanem azt is, hogy nagyon különböző elvárásokkal érkeznek hozzánk. Van, aki önállóan szeretné meghozni a döntéseit, más szakértői támogatást keres, és sokan még csak most teszik meg az első lépéseiket. Bankként az a feladatunk, hogy minden élethelyzetben megtaláljuk az ügyfeleink számára megfelelő utat a befektetésekhez, és egyszerű, értékteremtő, megbízható megoldásokat kínáljunk számukra.

mondta Peter Roebben, a K&H Bank vezérigazgatója.

A befektetések világa közben nemcsak az ügyféligények, hanem a rendelkezésre álló technológia szempontjából is gyorsan változik. A piacokról folyamatosan óriási mennyiségű információ érkezik, ezek feldolgozása pedig egyre fontosabb része a befektetési döntések előkészítésének. A mesterséges intelligencia ezen a területen új eszközöket adhat a befektetési szakemberek kezébe.

Egy olyan világban, amelyet geopolitikai átrendeződések, az energetikai átállás és a technológiai változások formálnak, egyre fontosabb felismerni a nagy piaci trendeket, nem csupán az egyes gazdasági folyamatokat külön-külön értelmezni. Ebben különösen erősek az adatvezérelt modellek. A mesterséges intelligencia három fontos előnyt kínál: adatokra, nem pedig szakértői véleményekre alapozva képes objektív elemzést készíteni; érzelmi befolyás nélkül határozott befektetési javaslatokat fogalmazhat meg; és több mint húsz év piaci tapasztalatát feldolgozva következetesen alkalmazhatja az elemzési szempontokat. A mesterséges intelligencia egyrészt támogatja befektetési szakértőinket a megalapozott döntéshozatalban, másrészt lehetővé teszi, hogy kínálatunkat kifejezetten MI-alapú befektetési alapokkal bővítsük.

mondta Johan Lema, a KBC Asset Management vezérigazgatója.

A KBC Asset Management által alkalmazott egyik mesterségesintelligencia-alapú rendszer több mint 1200 piaci indikátort, 20 éves idősort és 180 számítási modellt használ, és naponta futtat elemzéseket. A modellek által előállított várható hozamokat ezt követően konkrét befektetési döntésekké alakítják. A másik mesterségesintelligencia-alapú rendszer, amely egy részvényalap befektetési döntéseit támogatja, fundamentális elemzést használ, és a részvényárfolyamokra ténylegesen ható paramétereket kutatja. Emellett több mint 40 ezer globális forrásból, 13 nyelven gyűjt híreket és elemzéseket, amelyeket felhasznál az egyes részvények vételi vagy eladási javaslatainak előkészítéséhez. 

A technológia ugyanakkor azoknak is új lehetőségeket nyit, akik maguk szeretnék kézben tartani befektetési döntéseiket. Az önálló befektetés iránti igény egyik jól látható példája az ETF-ek térnyerése. Ezek olyan tőzsdén kereskedett befektetési alapok, amelyekkel egyetlen befektetésen keresztül egy teljes részvénypiac vagy index teljesítményét lehet követni. A K&H-nál az ETF-fel rendelkező ügyfelek száma egy év alatt 29 százalékkal emelkedett.

A K&H befektetési kínálatához tartozó BlueSphere ETF-ekkel a magyar befektetők forintban érhetik el a világ részvénypiacait, köztük az észak-amerikai, az európai és az észak-amerikai technológiai piacokat. Az alapok a meghatározó részvénypiacok teljesítményének követésére törekednek, miközben a devizaárfolyam-kockázat fedezésével mérséklik az árfolyam-ingadozások forintban számított hozamra gyakorolt hatását. A tervek között szerepel a BlueSphere ETF-ek Budapesti Értéktőzsdére történő bevezetése is, ami tovább könnyítheti a hazai befektetők hozzáférését. A termékek emellett a nyugdíj-előtakarékossági számlán (NYESZ) történő, hosszú távú befektetéshez is lehetőséget kínálnak.

Miközben az egyik ügyfél már nemzetközi piacok és különböző befektetési lehetőségek között választ, más számára még az első néhány ezer forint félretétele is fontos lépés. A kezdés egyik akadálya lehet, ha valaki úgy érzi, hogy a befektetéshez nagyobb induló összegre, rendszeres megtakarításra vagy komoly pénzügyi tudásra van szüksége. A K&H gyűjtögető befektetés erre kínál egyszerűbb belépési lehetőséget.

A szolgáltatás a mindennapi bankkártyás vásárlásokat kapcsolja össze az automatikus befektetéssel: a vásárlások összegét a rendszer 200-zal osztható összegre kerekíti, a különbözetet pedig félreteszi. Amikor az így összegyűlt összeg eléri a 3000 forintot, automatikusan befektetésre kerül. A turbó funkcióval a félretett összeg kétszeresére, háromszorosára vagy ötszörösére növelhető. Már több mint 4000 ügyfél indította el a szolgáltatást a szeptember eleji indulás óta, 10-ből 6 ügyfél választ turbót és minden negyedik ügyfél a legmagasabb, ötszörös turbó mellett dönt.

Sokan szeretnének rendszeresen kisebb összegeket félretenni, de nehéz megtenni az első lépést, vagy kitartani az elhatározás mellett. A K&H gyűjtögető befektetés ezt a helyzetet fordítja meg: nem egy nagyobb induló összegből indul ki, hanem a mindennapi vásárlásokból. Kis összegekből, automatikusan, könnyen és gyorsan segít kialakítani a gyűjtögetés és a befektetés rutinját, miközben az ügyfél végig követheti, hogyan gyarapszik az összeg” – mondta Király Andrea, a lakossági banki üzletág vezetője.

A K&H gyűjtögető befektetéssel félretett összeg a KBC Renta K&H lendület felelős befektetés – gyűjtögető sorozatba kerül. A megoldás így nem pusztán a kisebb összegek automatikus félretételét teszi lehetővé, hanem befektetési lehetőséget is kínál, amelynek célja hosszabb távon az infláció feletti hozam elérése. A szolgáltatás díjmentes, bármikor felfüggeszthető és újraaktiválható, a megtakarítás alakulása pedig folyamatosan követhető.

Az ETF-ek, a mesterséges intelligenciával támogatott alapkezelés és a kis összegekkel elindítható automatikus befektetés három eltérő ponton kapcsolódik be az ügyfelek pénzügyi életébe. A közös pont, hogy nem ugyanazt az utat kínálják mindenkinek: az ügyfél tapasztalatához, önállóságához és megtakarítási lehetőségeihez igazodva teszik elérhetőbbé a befektetést.

További hírek