Több mint 22 ezren töltötték már le a világ szinte minden tájáról az angol szóbeli kommunikációt segítő Talk@Ease applikációt, aminek lesz német és vélhetően spanyol verziója is – közölte a módszert fejlesztő Digital Language Solutions Kft.
Az 2021 augusztusában alapított magyar startup 2021-ben és 2022-ben 15+40 millió forint befektetést kapott a Hiventures tőkealap-kezelő által a Széchenyi 2020 pályázatból.
A támogatás segítségével
Szatmáriné Majoros Judit és nyelvtanár kollégái
kidolgoztak egy olyan párbeszéd-gyakorlatokra épülő tanítási-tanulási módszert, amely
kifejezetten a társalgási rutinszerzésre fókuszál
üzleti és hétköznapi témákban.
Módszerük digitalizálásával született meg az
AI-alapú megoldásokra épülő Talk@Ease app p
prototípusa.
Ezt követően a Hiventures második körös, 40 millió forint értékű pénzügyi segítségével 2022 második negyedévében az app kiléphetett a nagyközönség elé
. Az elmúlt egy évben az applikációt már
több mint 22 ezren töltötték le,
egyéni felhasználók és céges ügyfelek is. Előbbiek 50-50 százalékban magyarok és külföldiek, céges ügyfeleik egyelőre csak Magyarországon vannak.
Ezen a területen a külpiacra is lépne a cég, amelyhez azonban újabb tőkebevonásra lenne szükségük.
A közleményben kitértek arra, hogy a technológia viszonylag könnyen adaptálható más idegen nyelvekre.
Ezért kampányt indítottak, hogy
közösségi finanszírozás segítségével megvalósulhasson a német beszédkészség-fejlesztő alkalmazás.
A kampány során az érdeklődők kedvezményes áron elővásárolhatják az előfizetést, így hozzájárulva a német verzió elkészítéséhez és az app továbbfejlesztéséhez.
A kezdeményezéssel a cég már összegyűjtötte a fejlesztéshez szükséges összeg 60 százalékát, 633 ezer forintot, ezért bizakodóak, hogy a német tananyag is elkészülhet.
Az applikációt a tervek szerint
spanyol nyelvre is elkészítik,
ugyanis előzetes piackutatásuk alapján a német után erre lenne a legnagyobb igény.
A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Digital Language Solutions Kft. tavaly, működése első teljes évében 157 ezer forint nettó árbevételre tett szert, adózás után pedig 11,5 millió forint veszteséggel zárt. Ez utóbbit a fejlesztéshez szükséges kiadásokkal magyarázták.