A nevét csak nemrég ismerte meg a nagyvilág, főleg az a kör, akik inkább a futball iránt rajonganak, mint a zenéért. 2023 márciusában Angelina Jordan adta elő a We Are the Best című dalt, a FIFA Awards díjátadóján. Ez az az esemény, amelyet 200 millióan nézik egyszerre a világon, és amelynek az egekben van a reklámértéke. Olyan sztárok szoktak a futballvilág nagy ünnepén színpadra lépni, mint Rihanna, Beyoncé vagy Shakira.
Billie Holiday, 21. századi stílusban
De ki ez az egzotikus szépségű fiatal lány? – kérdezték sokan, jóllehet, dalaira már eddig is félmilliárdan kattintottak a youtube-on.
Ehhez 2014-be kell visszamennünk. A norvég tévés tehetségkutató zsűrije elé kiperdül egy hosszú, fekete hajú, tejfogait épp hullajtó, mezítlábas kislány, megfogja a mikrofont és rutinosan beint a zenei technikusoknak. Majd elkezdi énekelni Seress Rezső Szomorú vasárnap című örökzöldjét, angolul, Billie Holiday stílusában.
Miután megnyeri a 2014-es versenyt, megkérdezi tőle a műsorvezető, mi szeretnél lenni? Kicsit ágaskodik és beleselypíti a mikrofonba: szupersztár.
És lőn.
Tehetség, szerencsés családi háttér, elszántság
Amikor a svéd-norvég-iráni-japán – ! – származású, 8 éves kislány, jelentkezett a norvég dalversenybe, talán fogalma sem volt arról, hogy a Gloomy Sundayt ki írta, de tudta a dolgát.
Szerencsére, a zsűri nem mű-celebekből, és kivénhedt, pénzért mindenre hajlandó, plasztikázott, és előre megbeszélt szövegeket felmondó beatzenészekből állt.
Csodagyereknek persze könnyű lenni, ennél sokkal nehezebb rá 10 évre is megtartani a sztár pozíciót. Angelina kis fekete gombszemeiben azonban, a röpke mosoly mellett, mérhetetlen elszántság tükröződött már akkor is.
Hogy az istenáldotta tehetség mellett ezt minek köszönheti? Talán annak, hogy már gyerekként három nyelven beszélt?
A jómódnak, a korán elkezdett amerikai utaknak? Hogy már ötévesen Whitney Houston dalokat dúdolgatott? Vagy az oslói Waldorf iskolának? Talán annak is, hogy, édesapja révén, aki kőolajipari mérnök, számos országban éltek.
Mindig mezítláb lép fel
A gyerekeknek sokszor adatik hasonló lehetőség az életükben, de ahhoz, hogy a showbiznisz világában észnél tudjanak maradni, ahhoz sok egyéb kell.
Például egy biztos családi háttér, no meg az, hogy a szülők ne erőltessék a szereplést,
legfeljebb segítsenek, mint menedzserek. Főleg, amikor kisgyermekként még nem írhatja alá a gyerkőc a sok számjegyű összegekről szóló, bonyolult jogi szövegű szerződéseket.
Nem árt például rögtön sztorikat lelni a tehetség mellé. Ugyanis
mindig mezítláb lép fel, mert még óvodásként egyszer egy nélkülöző iráni kislánynak odaajándékozta a cipőjét…
De amikor odalép a mikrofon elé, lehunyja a szemét és elkezdi énekelni Gershwin, Louis Armstrong, Dinah Washington, Ella Fitzgerald vagy Cher számait, akkor mindez csupán ügyes körítéssé válik.
Nagymamájával szerepel a videoklipjében
Tízévesen megállítja az őt kísérő, klasszikus zenét játszó nagyzenekart, mert valaki leütött egy hamis hangot… Amikor 13 évesen fellép a rettegett Simon Cowell America’s Got Talentjében, némiképp lekezelően bánik a legendás zenei imperátorral –
Simon is meg van illetődve, ami példa nélküli nála.
De utána belefog a Bohemian Rhapsody-ba, mire mindenki elnémul.
Angelina Jordan
ma 17 éves, milliárdos, Los Angelesben él és minden közhelyet kiirt maga mellől.
Megunta a fekete szemet és kékre váltott, de a hajából nem enged levágatni egy centit se. Most is mezítláb lép fel a színpadon.
Nemrégiben például a Los Angelesben felvett fekete-fehér videoklipjében az imádott – és nem plasztikáztatott – iráni képzőművész nagymamájával ült be a Porschéba, és énekelte el frenetikusan a Love don’t let me go című világslágert.
Államelnökök előtt lép fel, vagy a Nobel-díj átadón
Élen jár a környezetvédelemben, ahogy az egy norvéghoz illik, könyvet ír, fest, számos hangszeren játszik,
rajzol és jótékonykodik, ha éppen nem az oslói Béke Nobel-Díj átadóján lép fel, vagy megnyitja az északi országok hajózási kongresszusát. Kivételesen elfogad egy-egy milliárdosok rendezte partira meghívást, ha mondjuk Heidi Klum kéri.
Egyik nagylemezén, hazája fegyveres erőinek nagyzenekara kísérte – de élőben is fellépett velük, a norvég miniszterelnök jelenlétében. 2019-ben Barack Obama volt amerikai elnök és más közéleti személyiségek előtt szerepelt a stockholmi Brilliant Minds konferencián, még 14 évesen.
Hogy innen miképpen lehet ennél feljebb kerülni, azt még e végtelenül okos tinédzser sem tudja, de biztos kitalálja majd. Ahogy eddig is, gyerekként, az egész életét.