A diákok írói készségét díjazza a hazai gyógyszervállalat

Harmadik alkalommal hirdetik meg a Richter TETT: Te és a természettudományok – mesés történetek elnevezésű mese- és történetíró pályázatot általános és középiskolás diákoknak.

A Richter Gedeon Nyrt. és a Szabó Szabolcs Alapítvány együttműködésében, a Döbrentey Ildikó-Levente Péter művészházaspár fővédnöksége alatt futó kezdeményezésre

november 14-ig lehet jelentkezni

– tájékoztatott a gyógyszercég.

Felidézik, hogy a pályázatra olyan érdekes és tanulságos pályaműveket várnak,

amelyekben az irodalom és a természettudományok természetes módon harmonizálnak, és amelyek a pályázó személyt és az olvasót egyaránt inspirálják a természettudományos gondolkodásra,

segítve a természettudományok értékeinek megértését és megbecsülését. A zsűri értékeli többek között az írói készséget, a képzeletgazdagságot és a történetfejlődést – teszik hozzá.

A program első két szakaszában a pályázók összesen több mint 1300 pályaművet küldtek be, ezek közül a legjobbak könyv formájában is megjelentek. A kezdeményezés a határon túli magyarok körében is egyre népszerűbb: az első kiírásban 45, legutóbb pedig már 74 pályamű érkezett Erdélyből, a Vajdaságból, Felvidékről és Kárpátaljáról.

További hírek