fbpx

A gyerekek segítségét kéri az Állatorvostudományi Egyetem

Az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Jogi-, Elemző és Módszertani Központja szakmai támogatásával működő Állatvédelem gyerekeknek csapata NyusziSTOP! elnevezésű kampányt hirdetett gyermekek, pedagógusok és szülők számára az Állatbarát Kihívás 2023 részeként a felelős állattartásért – tudatta az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központja csütörtökön.

A közlemény idézi Vetter Szilviát, az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központjának vezetőjét, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy élő állatot nem szabad ajándékba adni.

Húsvétkor is gyakran lehet azzal találkozni, hogy néhány napnyi gondoskodás után megválnak az állattól – emlékeztetett Vetter Szilvia, hozzátéve, hogy ez nem csak etikátlan, de

bűncselekmény is, hiszen aki gerinces állatát elűzi, elhagyja, kiteszi, akár 2 évig terjedő szabadságvesztést is kaphat.

Az Állatbarát Kihívást januárban indították el azzal a céllal, hogy a pedagógusokat egész évben motiválják a felelős állattartás és állatvédelem oktatására – idézik Koska Hedviget, az Állatvédelem gyerekeknek főszerkesztőjét.

A kihíváshoz már több száz pedagógus csatlakozott,

aminek köszönhetően naponta találkozhatnak a gyermekek az állatok világával, legyen szó társ-, haszon- vagy vadon élő állatról – tette hozzá Koska Hedvig.

A közlemény kiemeli, hogy a NyusziSTOP! kampányban olyan képet vagy videót várnak a szervezők április 10-ig, ahol jól látható vagy hallható a NyusziSTOP! Ne vásárolj élő állatot Húsvétra! Maradj a plüssnél!, vagy a NyusziSTOP! Ne vásárolj élő állatot Húsvétra! Maradj a csokinál! mondatok egyike.

Az Állatvédelem gyerekeknek csapata arra kéri a kampányban résztvevőket, hogy

az elkészült képet vagy videót nyilvánosan osszák meg közösségi oldalukon és jelöljék meg az Állatvédelem gyerekeknek oldalát,

valamint küldjék el kommentben is az elkészült alkotást – áll a közleményben.

További hírek