Ahogy az idő pereg, úgy változik a világ is. A múló évek bizony a horror műfajon is rajta hagyták véres ujjlenyomataikat. A legelső rémítő film, akármilyen hihetetlen, 1896-ban jelent meg, The House of The Devil (Az ördög kastélya) címen. A rendező, George Méliès talán nem is hitte, hogy egy egészen új filmes műfaj bontakozik ki ebből az alig három és fél perces alkotásból. Lássuk hát, hogy mi változott 1896 óta, és hogy hogyan jutottunk Nosferatutól az Alienig, Mélièstől Carpenterig!
A mai horrorfilmek nagy többsége ellentétben elődeivel, remek technikai alapokon nyugszik. Ez a változás igen szembetűnő. Gondolhatunk itt például a digitálisan hozzáadott effektekre, a precízebbnél precízebb maszkokra, kiváló képminőséget biztosító kamerákra stb. Ezeknek az extráknak köszönhetően a közönség egy igazán egyedi élménnyel gazdagodhat. Ha emellett egy stabil előélet és egy jól megalkotott történet is – például, ha egy 80-as évekbeli slasher sorozat folytatásáról beszélünk – áll az adott újdonság mögött, kész is az új kasszasiker (Alien Covernant, Halloween (2018)). Azok a címek tehát, melyek jelentős rajongótábort gyűjtöttek maguk mögé az évek során, máris előnnyel indulnak a mozikban az új, egyelőre ismeretlen darabokkal szemben.
A 80-as évek követően, a századforduló után sem maradtak tartalom nélkül a rajongók. Napjainkban ugyan nem nagyon tudnak érvényesülni a kisebb szerzői alkotások a rengeteg régi „óriás” mellett (Halloween, Alien, Sóhajok remake, Kedvencek temetője remake), akad azonban egy-két feltörekvő darab, ami nagyot robbanthat a későbbiekben. A „Tűnj el” például mindenféle előzmény nélkül tört be a köztudatba, majdnem ugyanannyi profitot termelve, mint az előbb említett két klasszis, a Démonok között szériáról nem is beszélve, melyek sokak szerint a paranormális horrorfilmek csúcsra járatott munkái.
Felmerül a kérdés, hogy mi lehet a titka ezeknek az alkotásoknak? Ahogy azt már rengeteg horrorfilmrendező észrevette, a mai nagyérdemű ingerküszöbe elég magas szintre került az elmúlt húsz-harminc év alatt. Az egyre fejlődő technika segítségével olyan jeleneteket valósíthattak meg a készítők, melyek már csaknem teljesen élethűen festő szörnyeket, széttaposott koponyákat varázsoltak a képernyőre. Ha valakinek rendelkezésre áll a megfelelő anyagi háttér a korábbi részek bevételeiből, csak folytatnia kell azt, amit addig csinált, persze külcsínybeli újdonságokkal, néhol erős csavarokkal, hogy a széria ne váljon unalmassá a rajongók számára. Emellett azonban gondolni kell az alacsony költségvetésű alkotásokra is, a filmművészet, filmtörténelem (még) láthatatlan rétegeire. Mikor pénzszűkében van egy stáb, mindig kreatívnak és költséghatékonynak is kell lenniük, ha nem akarnak bukni a filmmel. Megjegyezhető, hogy az ilyen puritán eszköztárral készített művekből is könnyen válhat igazi kasszasiker. Az a rendező, aki felmérte anyagi helyzetét és beletörődött, hogy nem tudja megvalósítani a kellően hatásos képi világot, máshogy fogja sokkolni a nagyérdeműt. Ha szemkápráztató vércsorgatást és animált földönkívüli lények vérre menő küzdelmét nem tudja a képernyőre vinni, a lelkünket még mindig képes megsanyargatni kevésbé költséges eszközökkel is. Persze alacsonyabb büdzséből is lehet véres filmeket alkotni, ám a silány minőség miatt lehet, nem hozza meg a várt sikert.
Eljött tehát a pszichológiai horrorok ideje. Mikor a közönség el fogja unni a vizuális brutalitást, más módot fog keresni a katarzis, az igazi „horrorérzet” kielégítésére. Ezt az ingerküszöböt, melyet a jól kivitelezett megjelenítés tett ilyen magasra, csak a lelki terrorral lehet továbbra is megugrani, esetleg szinten tartani. A „Black mirror” jövőről festett, néha már horrorisztikus epizódjai igazán remekül mutatják be a pszichológiai horror, az erős thriller fejlődését, valamint a műfaj emberre tett hatását. Az ilyen filmekben nem a jumpscare vagy a vér a főszereplő, a hatás viszont ezen elemek nélkül is hamisítatlan, horrorisztikus. A „Tűnj el”, a „Vaksötét” jó példái a pszichológiai horror kategóriájának, hiszen a lelki terror megjelenítése rendkívül hatásos mindkét mű esetében.
A horroripar jövője az előbbiek alapján nem a megjelenésben, hanem a lélek megcélzásában, a pszichére tett hatásában van. Az a rendező, aki a küllemet és a pszichológiai sokkot fogja kombinálni, az juthat majd igazán a bevételek és a siker csúcsaira. Persze ezek mellett is jut majd idő a régi klasszikusok felemlegetésére… ha jól, ha rosszabbul is sikerülnek (Kedvencek temetője remake, Gyerekjáték remake, Sóhajok remake, Halloween, Sikoly folytatások). A műfaj változása, előrehaladása tehát a tematika és a megvalósítás változásában, fejlődésében vehető észre leginkább. A rémítés, a katarzis, a vér és a lélekre tett hatás persze a horror megjelenése óta igazi védjegy, hiába, valami nem változik, akárhogy haladnak az évek.
Volt már szó vérző sebekről, kegyetlen gyilkolásról és lélekfojtogató történetekről is, de arra még nem derült fény, hogy mégis miért vonz ennyi rajongót a műfaj. Ahogy azt jól tudjuk, az erőteljes képi benyomások is termelhetnek adrenalint, hidegrázás kerülgetheti tőle a nézőket, mély érzelmeket válthatnak ki belőlük. Ez az érzelem lehet undor, az elidegenedés, a rettegés vagy a katarzis felemelő ereje. A műfaj megjelenésekor az emberek a merészsége és mássága, különcsége miatt kedvelték, hiszen ilyet korábban nem láthattak a vásznon. Igaz, ma már számtalan ilyen filmmel lehet találkozni, viszont a műfaj egyedisége, sajátságai napjainkig sok olyan nézőt szegez a vászon elé, akik ki akarnak szakadni a komfortzónájukból és egy erőteljes, brutálisabb filmélményt keresnek. Emellett az új idők emberét sokkal több stressz éri, mint elődeit. A zsúfolt napirendhez kötötten élők számára, a felgyülemlett problémák levezetésére rendkívül alkalmas műfaj a horror. Így egészséges módon engedik ki az érzelmeket, a stresszt, dolgozzák fel traumáikat (inkább ez, minthogy Michael Myersekké váljanak). Egyesek, ahogy régen, úgy ma is a műfaj hűséges rajongói és elhivatottságuknak, a horror iránt érzett szeretetüknek töretlensége miatt járják a vetítéseket, sokak viszont a randevúk fő célpontjának tekintik. Ennek oka, hogy az esetlegesen megrázó jelenetek közben, a lány bele tud karolni párja biztonságot nyújtó jobbjába, a fizikai kontaktus pedig csak pozitívum lehet egy kapcsolatban, legyen az éppen kibontakozó vagy egy régóta tartó szoros kötelék. Ha valakit nem a rajongói kapocs vagy egy szerelmi találkozó vonz a mozivászon elé, az valószínűleg az adott film populáris mivoltának köszönheti, hogy végignéz egy horrorfilmet. Persze azok is gyakran tévednek ilyen vetítésekre, akik remek vizuális effektekkel rendelkező sci-fit vagy fantasyt szeretnének látni, melyek gyakran horror köntösébe bújnak. Temérdek példát lehetne még sorolni, de a lényeg ugyanaz marad: Egy különleges hatás uralma alá kerülni és borzongani egy jót.
Összegezve a tapasztalatokat és a fent leírtakat, semmiképp sem beszélhetünk haldokló műfajról a horrort említve, sőt! A következő évszázadig egy igazán mozgalmas és lehetőségekkel teli út nyílik meg lassacskán a filmkészítők, történetírók és rajongók előtt egyaránt. Addigis, az új gyümölcsökre várva, hagyjuk az időt, hadd munkálkodjon és élvezzük a jelen és a múlt vérbeli horrorklasszisait.
