A járvány után lassan ismét kezet fogunk – de tudjuk, mióta tesszük és hányféle módon?

A klímaváltozás ellen vízvisszatartással és vízgazdálkodással tehetnek az erdőgazdaságok
2021-06-17
Magyarországra érkezik a GE Healthcare kamionja, fedélzetén a legújabb képalkotó technológiákkal a női egészségért
2021-06-18
Show all

A járvány után lassan ismét kezet fogunk – de tudjuk, mióta tesszük és hányféle módon?

Köszönni akkor is illik, ha ezt manapság nem mindenki tudja, vagy magára nézve nem tartja kötelezőnek. A szokás valószínűleg abból alakult ki, ahogy az egyik ember fel akarta hívni magára a másik figyelmét. Ez azóta is így van, csak ma az is ezt éri el, aki nem köszön. Az eredményt pedig magának köszönheti.

Mivel a köszöntéseknek országoktól, szituációktól, a kapcsolatok milyenségétől függően ezerféle módja lehet, maradjunk most a kézfogásnál, ami a nyugati féltekén az üdvözlés egyik legismertebb, a politikai életben is leginkább alkalmazott gesztusa. Akit valaha is érdekelt, könnyen megtudhatja azt is, mi keletkezésének általánosan elfogadott története. Igaz, az interneten is vagy tucatnyi helyen olvasható ismertetéseket elenyésző esetben írták a kérdés kutatásával foglalkozók, forrást sem mindegyik tüntet fel, így szavahihetőségükhöz férhet némi kétség, de a Facebookon megosztott álhírekkel ellentétben, legalább senki egészségére nem veszélyesek. Íme, a közismert történet egy mondatban!

Forrás: Pixabay

Forrás: Pixabay

A középkorban a jóakarat jele volt

A lovagkornak is nevezett XI-XIII. században kezdődött, hogy a férfiak jobb kezük üres tenyerét előre nyújtva biztosították egymást, nem szándékoznak – épp akkor és épp ott – valami szúró-vágó fegyverrel, vagy később, a disznólábnak is csúfolt pisztolyszerűséggel orvtámadást végrehajtani.

Eszményített lovagok ide vagy oda, ez is meglehetősen szép világ lehetett. És ha belegondolunk, sok esetben még ezt a jóakaratot is kétségbe lehetett vonni, hiszen akkor is voltak balkezesek. A mindkét kezükkel igen ügyesen dolgozó itáliai brávókról (orgyilkosokról) nem is beszélve. Ennyit a kézfogás biztonságáról, mindenféle járvány nélkül is. Mert a kézfogás középkori történetéhez az is hozzáteendő, hogy a lakosságot rendszeresen tizedelő járványos betegségeknek, főképp a kiszámíthatatlan időszakonként visszatérő, a népesség akár kétharmadát is elpusztító pestis járványoknak következtében a kézfogás divatja kialakulása után nem is olyan sokkal, hosszú évszázadokra meg is szűnt.

Bár a kézmosást akkoriban is ugyanúgy tanítani kellett volna, mint Semmelweis után úgy 170 évvel, a kézfogás és a járvány terjedése közti kapcsolatot se a mi okostelefon nélkül már mozdulni sem képes, de korántsem bölcs generációnk tételezte fel először. És ha már itt tartunk, azt is említsük meg, hogy az előbbi, frappáns lovagkori történet ellenére, erősen valószínű, a kézfogás eredete jóval korábbi. Egyesek az asszírokig, az i.e. 8. századig nyúlnak vissza a kézfogás eredetét kutatva, de a régi, mondhatni “legrégebbi” görögök már az időszámításunk előtti 500-as évektől ismerték, amiről ókori vázák és kőlapok is tanúskodnak, csak aztán, mint annyi mindent, ezt is elfelejtettük.

Igazán népszerűvé a kézfogást a kvékerek (vagyis a 17. században, Angliában alakult, szigorú erkölcsi szabályok szerint, de papság és szertartások nélkül élő vallási közösségek) tették már a 18. században, akik a Cromwell féle köztársaság bukása (1693) után Észak-Amerikában telepedtek le. Ők ugyanis sokkal demokratikusabbnak találták ezt a fajta üdvözlést a korábbi kalapemelésnél és halk köhintésnél.

Máshol máshogy fognak kezet

Mindenesetre a világnak se egymás előtt hajlongani, se saját tenyereket összetenni, se öklöt átfogni, se orrokat összedörzsölgetni, se üdvözlésül nyelvet öltögetni, se férfiaknak egymást orron, arcon, sőt, szájon csókolgatni nem hajlandó részén, egészen egy bizonyos, jelenleg épp vitatott eredetű, de vitathatatlanul az egész világra életveszélyes fenyegetést jelentő vírus tavalyi feltűnéséig, a kézfogás az egyik legközkedveltebb üdvözlési forma volt. A világutazó James Bond pedig azt sem keverné, hol kapja a kézfogást kéretlenül is rázva, és hol adnak néhány barátságos hátba verést is utána. Mármint a férfiak. Mert nem elég, hogy ott a helyes köszönést-köszöntést sok szempontból igen bonyolulttá tévő, szerencsére leginkább  csak hivatalos események esetén betartandó protokoll, meg a férfiak és nők közötti köszöntéseket szabályozó társadalmi konvenciók, az sem mindegy, hogy nők, vagy férfiak köszöntik egymást. Általános szabály persze itt sincs. A nők nem veregetik hátba egymást Görögországban, mint a férfiak, de férfi módra kezet adnak Németországban, sőt Ausztriában még rázzák is.

Észak-Amerikában, de sok macsóságát erőltető európai országban is megjegyzik a puha, „döglött hal” kézfogást, amit gyengeségnek vélnek, sőt sok helyen, például Texasban kézropogtatóan üdvözölik egymást. A franciák ezzel szemben az ilyen kézfogást udvariatlanságnak tartják.

A puszik száma sem egyforma

Forrás: Flickr

Forrás: Flickr

Érdekes, hogy az ugyancsak férfi felsőbbrendűségről ismert arab világban kevésbé határozottan fogják meg a férfiak (de csakis ők) egymás kezét üdvözléskor. Viszont ezt sokáig teszik, sőt gyakran eközben megfogják egymás könyökét is.

Akit pedig jó sora Argentínába, vagy más dél-amerikai országba visz el, készüljön fel rá, hogy néha hamarabb kap üdvözlésül egy puszit nőtől, férfitől, gyerektől, mint hivatalosan bemutatták volna az illetőnek. És azt is nagyon jó előre megtudni, hogy a puszit melyik oldalra adják. Mert egyáltalán nem biztos, hogy azt az egy, két, három, Korzika esetében öt puszit jobb-bal, vagy bal-jobb sorrendben adják majd. Márpedig ha az egyik jobbról, a másik balról indít, zavarba ejtő lehet az eredmény.

Orcánként egy puszis ország rajtunk kívül például Görögország, Spanyolország, Olaszország, Németország, Románia, vagy Horvátország, vagy Franciaország jó része. Provance-ban azonban három, a Loire völgyében négy puszi a szokás. Ne lepődjünk azonban meg, ha a különben meglehetősen mértéktartó svájciaktól hármat kapunk, mert a szintén távolságtartó hollandoknál és belgáknál is ez a szokás. Az egyébként is közvetlenebb balkáni országokban, így Szerbiában, vagy Montenegróban, de az oroszoknál is legalább ugyanennyi dukál, bár az oroszok barátságosan még medvemódra át is ölelhetnek.  Igaz, ha férfi üdvözlésénél a puszit a konzervatívabb országokban (így a szerbeknél, dél-olaszoknál, argentinoknál) mellőzik.

De senki ne aggódjon túlságosan. Az olvasottakból, ha valami, annyi megszívlelendő csak, hogy mielőtt útra kelünk, ne csak annak nézzünk utána, milyen igazolások legyenek nálunk úti okmányaink mellett, de arra is készüljünk fel, milyen üdvözlésre számíthatunk, és mit várnak tőlünk. És ma is érdemes megfogadni a régi rómaiak tanácsát: ha Rómában vagy, tégy úgy, mint a rómaiak. (Si fueris Romae, Romano vivite more.)

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.