A kalandparkban meghalt egy diák, ketten megsérültek – Most elítélték az üzemeltetőt

Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében másodfokon is bűnösnek mondta ki a bíróság annak a Vas vármegyei kalandparknak az üzemeltetőjét és a kalandpark eszközeinek megfelelőségét megállapító szakértőt, akiknek mulasztásai miatt halálos baleset szenvedett egy középiskolás diák, osztálytársai közül pedig ketten megsérültek 2020 októberében az egyik akadálypálya használata közben – közölte az MTI-vel a Szombathelyi Törvényszék.

A törvényszék részben helybenhagyta, részben pedig megváltoztatta a Kőszegi Járásbíróság első fokon hozott ítéletét.

Az elsőrendű vádlottra – a kalandpark üzemeltetőjére – kiszabott 1 év 8 hónap fogházban végrehajtandó szabadságvesztés büntetés enyhítésére nem látott lehetőséget, ugyanakkor megállapította, hogy a vádlott a büntetés felének letöltése után bocsátható feltételesen szabadságra.

A törvényszék fenntartotta a vádlott három évre szóló foglalkozástól való eltiltását, amelyben benne foglaltatik a kalandpark-üzemeltetés is.

A másodrendű vádlott – a kalandparki eszközök megfelelőségét megállapító szakember – büntetését 1 év 10 hónapról 1 év 4 hónapra enyhítette, és végrehajtását a vádlott idős korára tekintettel három év próbaidőre felfüggesztette a Szombathelyi Törvényszék.

Felidézték, hogy a gimnazista diákok 2020 októberében osztálykiránduláson vettek részt a Vas Vármegyei kalandparkban, ahol többen is másztak a fákra rögzített akadálypályán, illetve a magasban lévő pihenőhelyen várakoztak, amikor a vádlottak szabályszegése miatt kidőlt egy fa.

„Az egyik kiskorú sértett a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, a másik diák maradandó fogyatékosságot eredményező sérülést, míg a harmadik tanuló nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett”

– írták a törvényszéki közleményben.

További hírek