A kép, amely 80 millióért kelt el a Virág Judit Galéria aukcióján – fotó

Paál László csúcsműve 80 millió forintért, a nemzetközi aukciókon népszerű Moholy-Nagy László kivételes alkotása pedig 22 millió forintért talált új tulajdonosra a Virág Judit Galéria árverésén. A hagyományos őszi aukción nagy sikert aratott Mednyánszky László és Scheiber Hugó egy-egy alkotása is – közölte a galéria kommunikációjával foglalkozó ügynökség.

A közlemény szerint Paál László rövid élete mindössze 33 évet ölelt fel, azonban a fiatalon elhunyt művész nevét így is a legnagyobb 19. századi magyar festők között emlegetik. Naplemente című, múzeumi kvalitású olajfestménye egyik csúcsműve, az alkotásért 80 millió forintot adtak a Virág Judit Galéria hagyományos őszi aukcióján.

Paál László Naplemente címû festménye a Virág Judit Galéria 73. õszi aukcióján a budapesti MOM Kulturális Központban 2023. október 16-án.
MTI/Hegedüs Róbert

Moholy-Nagy László neve legalább olyan ismerősen cseng Párizsban, mint Budapesten. A nemzetközi hírű avantgárd festő egyik utolsó művét kínálták eladásra a Budapesti Kongresszusi Központban tartott aukción. A Kompozíció három körrel című műért 22 millió forintot adott valaki az este folyamán – olvasható az összegzésben.

Az aukción Mednyánszky László Trén a hegyek között című festménye 12 millió forintról indulva 26 millió forintig menetelt. A Téli alkony (Hegyi tó) című tájkép is remekül szerepelt az aukción, ahol az alkotásért végül 17 millió forintot adtak.

A közlemény szerint hatalmas licitháború bontakozott ki Scheiber Hugó Hölgy cigarettával című művéért is: az alkotás 2,4 millió forintos kikiáltási árról indulva 7 millió forintnál állt meg. Scheiber Hugó több alkotása is bőven a kikiáltási ár felett kelt el, így például életművének egyik kiemelkedően fontos darabja, az 1926 körül alkotott avantgárd remekmű, a Stadion 24 millió forintról meg sem állt 50 millió forintig. A kép legutóbb 1986-ban bukkant fel aukción, akkor a Sotheby’s kínálta eladásra New Yorkban.

A Virág Judit Galéria 73. Őszi aukcióján kalapács alá került továbbá többek között Czóbel Béla, Gulácsy Lajos, Kádár Béla, Munkácsy Mihály, Reigl Judit és Vaszary János egy-egy alkotása is – áll az összegzésben.

További hírek