Hivatalosan is lezárult a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) 25. csúcstalálkozója a kínai Tiencsinben, ahol a tagállamok többek között elfogadták a következő évtizedre szóló fejlesztési terveiket, és zárónyilatkozatot írtak alá, kifejtve benne jelenlegi, közös álláspontjaikat.
A kínai állami média jelentése szerint az SCO-tagállamok aláírták a Tiencsini Nyilatkozatot, és a szervezet 2026 és 2035 közötti fejlesztési stratégiáját is, amely meghatározza a szervezet következő évtizedre szóló tervét – áll a jelentésben.
Az aláírt dokumentumban a találkozó eredményei között szerepel több különálló nyilatkozat is, többek között a multilaterális kereskedelmi rendszer támogatásáról, a második világháború győzelmének és az ENSZ alapításának 80. évfordulójáról is. Ezenfelül további 24 dokumentum taglalja a tagállamok közötti együttműködés megerősítését olyan területeken, mint a biztonság, a gazdaság és az emberek közötti kapcsolatok.
Kína emellett együttműködési platformokat hoz létre az új energia, a zöld ipar, a digitális gazdaság területén, valamint technológiai innovációs, felsőoktatási és szakképzési központokat is létesít – jelentette be Hszi Csin-ping kínai elnök az ülésen.
Vang Ji kínai külügyminiszter beszédében elmondta, hogy a tagországok megállapodtak az SCO Fejlesztési Bank létrehozásáról is, melyet egy újabb multilaterális bankként mutatott be.
A kínai külügyminiszter szerint a csúcstalálkozó legfontosabb eseménye Hszi új „globális kormányzási kezdeményezésről” (GGI, Global Governance Initiative) szóló javaslata volt.
A kezdeményezés szelleme öt alapelvet emel ki és összhangban áll az ENSZ alapokmányának céljaival és alapelveivel
mondta el Vang.
Célja továbbá az ENSZ központi szerepének határozott támogatása a nemzetközi ügyekben, valamint az országok ösztönzése arra, hogy az ENSZ-hez hasonló multilaterális mechanizmusokra támaszkodva vegyenek részt a globális kormányzási rendszer reformjában, hatékonyabban kezelve ezáltal a kihívásokat
tette hozzá.
A csúcstalálkozó végén elfogadott közös nyilatkozatban az SCO tagjai elítélték a kereskedelmi kényszert és a tagállamok elleni támadásokat is.
„A turbulens világban az SCO tagállamainak fokozniuk kell a stratégiai koordinációt, el kell utasítaniuk az egyoldalúságot, a hegemóniát és a protekcionizmust, javítaniuk kell a globális kormányzási rendszert, és fenn kell tartaniuk a nemzetközi méltányosságot és igazságosságot” – írták a nyilatkozatban.
Az észak-kínai kikötővárosban tartott kétnapos csúcstalálkozón Oroszország, India, Kazahsztán, Pakisztán, Irán, Fehéroroszország, Tádzsikisztán, Üzbegisztán és Kirgizisztán vezetői vettek részt. A találkozó végén létrejött megállapodás szerint Laoszt a szervezet párbeszéd-partnerévé fogadják, valamint a 2025-2026-os időszakra Kirgizisztán veszi át az SCO soros elnökségét.