Mozgalmas százötven évet tudhat maga mögött a Lágymányosi-öböl és a Kopaszi-gát. Pezsgő sport- és strandélet olimpiai bajnokokkal és lovas rendőrökkel, majd vállalati üdülőtelepek, világkiállítási ábrándok és csipkerózsika-álom Aranyhallal. A mába botrányszagú ingatlanfejlesztési tervek és politikusok ötletelései közepette érkezünk meg, de legalább szép pihenőparkban sétálhatunk a vén nyárfák alatt.
A Duna Gellért-hegytől délre eső szakaszán járunk, amely a természet adta alakja, szélessége, elágazása, és néhány hírhedt zátonya miatt ősidők óta sok bajt okozott. A pusztító 1838-as árvizet is a lágymányosi szakaszon, a Kopaszi-, és a Nyúlfutási-zátonyokon feltorlódott zajló jégtáblák idézték elő. Az új folyamszabályozási tervek nyomán az 1870-es években – épp másfélszáz éve – megépült az úgynevezett Kopaszi párhuzammű.
A több kilométer hosszú műtárgy a Gellért-hegy után jócskán kiszélesedő folyót volt hivatott leszűkíteni, de megépítésével létrejött egy újdonság, a nagy Lágymányosi-öböl is. Kérészéletűnek bizonyult, mert az épp ekkor átadott Összekötő vasúti hídra vezető töltés máris kettévágta. Így jött létre a Lágymányosi-tó, és maradt meg a vasúti töltéstől délre egy kis öböl, amelyet a mai napig a nagyjából száz méter széles, egy kilométer hosszú Kopaszi-gát véd a nagy Dunától.
Kilátás a Gellérthegyről dél felé 1926-ban. Előtérben a Gellért Gyógyfürdő és a József Műegyetem (később Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem), távolabb a Lágymányosi-tó és az Összekötő vasúti híd #44911 Fotó: Fortepan / TEHTUBE
A Lágymányosi-tó rövid, ám annál vadregényesebb története külön cikkért kiált, de sajnos kevés Fortepan fotón jelenik csak meg, és azok is nélkülözik a részleteket. Nem látszanak az újonnan épült bérpalotáktól, gyáraktól, a vasúttól méterekre élő vízimadarak, a vidrák, a nádas, a temérdek hal és béka. Az idill, ami csak első látásra az – a zárt víz algás, büdös, iszapos volt.
Gondolkodott a főváros kikötőben, a millenniumi ünnepségek idején pedig a pazar kivitelezésű Konstantinápoly szórakozóhely működött itt (és ment tönkre hamar az elviselhetetlen nyári szúnyoginváziók miatt). Végül a tó feltöltése mellett döntöttek, mert a terjeszkedő városnak új területekre volt szüksége. A feltöltése, ha precízek akarunk lenni, egy évszázad alatt történt csak meg, mert – amint egy képünk ezt bizonyítja is –, a tó egy keskeny medencéje, tározóként egészen a Lágymányosi (Rákóczi) híd megépüléséig fennmaradt.
A Lágymányosi-öböl az Összekötő vasúti híddal 1906-ban. #115830 Fotó: Fortepan / Széman György
A munkával északról dél felé, fokozatosan haladtak, így a Műegyetem néhány impozáns épületét már a 20. század első évtizedében felhúzhatták. Közben a mind szennyezettebb vizű Lágymányosi-tóban zavartalanul csónakáztak, horgásztak és halásztak a budaiak, a tisztább vizű Lágymányosi-öböl pedig a sportolók érdeklődését keltette fel.
A Lágymányosi-tó 1931-ben, háttérben a Duna túlpartján a Soroksári út épületei. #60288 Fotó: Fortepan / Zsohár Zsuzsa
Boros Ödön visszaemlékezései szerint a múlt századforduló olimpiáira készülve „a lágymányosi sziget bokrai között talált magának »öltözőt«” több bajnok, Halmay Zoltán, Kiss Géza vagy Hajós Alfréd. A Magyar Úszó Szövetség egykori elnöke arról is mesélt az Úszósportnak, hogy az öbölben később, az 1920-as években szépen kiépített (fedetlen) uszodákkal, vízilabda pályákkal büszkélkedhetett a Magyar Úszó Egyesület, a Nemzeti Sport Club és a Nemzeti Torna Egylet.
A Kopaszi gát 1929-ben, háttérben az Összekötő vasúti híd, jobbra a Nemzeti Torna Egylet épülete. #187556 Fotó: Fortepan / Hirschler Károly
Mellettük népstrandfürdő is működött itt a két háború között, a gyenes elnevezésű szakasz ingyenes kabinhasználattal csábított, bár a szemtanúk ezeket deszkákból és bokrokból összetákolt vetkőzőkként írták le. Idővel néhány büfé és kockásterítős idényvendéglő is megtelepedett az öbölben.
A strandolás sosem volt veszélytelen szórakozás. 1928 augusztusában a Pesti Hírlap részletesen bemutatta a (fürdőző) közönségnek, miként vigyáznak rájuk rendőrök és paragrafusok. A dunai rendőrség Budapest nevű cirkálója folyamatosan járta a vizet Római fürdőtől Albertfalváig, és szócsövön utasították a parti kollégákat, ha szabálytalanságot láttak. A legtöbb baj épp a lágymányosi parton volt: a fürdőzők közül
percenként akad, aki belevakmerősködik a Dunába, holott a szabad Dunában fürdeni szigorúan tilos. A dunai rendőr visszazavar, kifog, partra tesz s még le is büntet. (…) Egy szép napon két lovas rendőr cirkált a parton, s látják ám, hogy a gyalogos rendőrök sehogy se tudják visszatartani a publikumot a szabad Dunától. Nosza erre belovagolt a két rendőr a vízbe s neki a makacs strandtömegnek. Pillanat alatt »kiürítették a Dunát«.
Árvíz a Kopaszi gátnál 1925-ben, háttérben a Budai Hengermalom víztornya. #3590 Fotó: Fortepan
Mielőtt a második világháború mindent elpusztított volna a Lágymányosi-öbölben, 1939-ben még felvillant a világhír lehetősége. Bár a Horthy Miklós (Petőfi) híd átadása után két évvel még nem sok látszott a környéken beígért hatalmas fejlesztésekből, úgy tűnt, hogy ezen a területen építik majd fel a réges rég tervezett Nemzeti Stadiont. A projektbe az öblöt is bevonták volna, itt megtartható úszó-, evezős és vitorlázóbajnokságok reményében. A valóságban a strandok és a sporttelepek még a közvilágítás bevezetését és egy tisztességes bevezető út megépítését várták. A stadion álma pedig a háború miatt köddé foszlott.
Az Összekötő vasúti híd bombázása 1944. szeptember 5-én. #24316 Fotó: Fortepan / National Archives
1940-ben általában másfél pengő volt a városi strandok belépője szekrényhasználattal, és még 20 fillért illett adni a kabinosnak. A villamosozásra 60 fillért számolhatunk. Egy munkás átlagos heti keresete 30 pengő körül volt. Ha az egész család a strandon töltötte a vasárnapot, akkor – a legóvatosabb költekezés mellett is – úgy 10-15 pengőnek biztosan búcsút mondhattak. Az egyetlen ingyenes népstrand ekkor a lágymányosi volt, de a part olyan zsúfolt, a meder olyan veszélyes, a szekrény olyan kevés, hogy sokaknak elég volt belőle egy alkalom. A (nagyon) közeli gyárakból ráadásul,
ha a strandolók felé fúj a szél, a sűrű, maró füst lecsapódik, és addig tart a köhögés, amíg a szél nem fújja más irányba a füstöt.
A háború után az NSC-uszoda újjáépült ugyan, de a hatalom az egyesületek helyett inkább a vállalati strandokat támogatta. Ezekben rövid ideig tartott csak a szezon, a sportélet hiányában pedig az egész öböl, munkás-üdülőkkel, horgásztanyákkal szép lassan csipkerózsika-álomba merült. Bár a víz tiszta volt, a vállalatok és az egyesületek (Spartacus kajak-kenu szakosztály, BHG búvárklub) rendben tartották a telepeiket, az 1960-as évektől, miután a terület a kerületi tanács kezelésbe került (XI. kerületi Tanács Üdülőtelepe), mindinkább „gazdátlanná” vált. Pedig 1960-ban még új hétvégi hajójáratot is indítottak a Petőfi térről a Kopaszi-gát érintésével Budafok-belvárosig, de nem lett sikeres és hosszú életű.
Évről évre több hulladék jelent meg, kevesebbet törődtek a növényzettel, a hordalékmentesítéssel, a vízben „felejtettek” egy-egy kiszolgált hajót, nőtt a por a félsziget bejáratánál működő beton- és sóderlerakattól. 1977-ben Kodolányi Gyula költő így jeleníti meg a helyet egy írásában:
Messze elláttunk, az öböl szájáig, ahol ősgyík-csontváz, a budai hengermalom ottfelejtett rozsdás hajórakodója ágaskodik a víz fölé. Túloldalt a Kopaszi-gát keríti el az öblöt a Dunától, nyárfái és fűzei közül kopott csónakházak derengtek elő egykedvűen. Alattunk, ahol a legszélesebb az öböl, kihalt dunai hajók dermedtek a téli vízbe most. Talán a tavaszra várnak, talán javításra, talán feldarabolásra és beolvasztásra.
A Budai Hengermalom több mint száz éve a gát elidegeníthetetlen díszlete. A maga idején igen korszerű üzem 1910-ben kezdte a termelést, és a 2000-es években zárt be.
A Kopaszi gát 1974-ben, szemben a Lágymányosi öböl túlpartján a Kelenföldi Erőmű, előtte a második világháború idején készített, használaton kívüli lövész betonbunkerek. #116685 Fotó: Fortepan / Bartók István
Idővel a kerület is vissza kívánta állítani az öböl hagyományos funkcióját, de ezt a pénzhiány mellett nehezítette a telkek kusza, rendezetlen tulajdonviszonya is. Az 1980-as évek végétől járt ide, a BHG búvárklubba a ma Kaliforniában élő búvároktató-kaszkadőr Gőgh Szilvia, aki a Heti Fortepannak azt mondta, szinte a Kopaszi-gát dzsungelében, a BHG nagy vízi telepén nőttek fel a többi gyerekkel.
Minden szombaton edzettünk, javítottuk a felszerelésünket a műhelyekben, versenyekre indultunk, és elég gyakori volt a kötelező társadalmi munka is, festés, pitypangirtás. Szerettünk ott lenni. A tájékozódási búvárúszást gyakoroltuk, és tanfolyamokon vettünk részt. A telep egyemeletes egyenépületei ma már nem állnak.
Szilvia színészeket biztosít vagy helyettesít hollywoodi produkciókban, volt már Drew Barrymore dublőze, dolgozott az Avatar: A víz útjában, a Született feleségekben, az Eufóriában.
Arra nagyon emlékszem – folytatja, hogy félelmetes környék volt. A Budafoki úton szálltunk le a buszról, onnan bokros, elhanyagolt telkeken át kellett begyalogolnunk, útközben nem egyszer hajléktalanokkal, mérges kóbor kutyákkal gyűlt meg a bajunk. Az öblöt, úgy emlékszem, a horgászok mellett csak a Spartacus kajakosai és mi használtuk, és volt még egy klassz étterem a közelünkben.
Nehézbúvár beöltöztetése a Kopaszi gátnál kikötött uszályon 1978-ban. #84552 Fotó: Fortepan / MHSZ
Ez minden bizonnyal az utolsó pillanatig kitartó Aranyhal volt. Sokan emlékeznek rá és sokan írtak róla. A baráti árak és a házias ízek mellett szinte mindenki a hely időtlenségét említi meg. A vendégek a teraszon falatozva képzelhették magukat a hatvanas, de akár a harmincas évekbe is. Péterfy Gergely 1996-ban így írt róla:
Elvarázsolt, avagy elátkozott hely lett a Kopaszi-gát, területén gonoszul, avagy bájosan megállt az idő, és aki az Aranyhalban tölti a délutánt, az idő alatt bizonyosan nem öregszik, avagy megöregszik teljesen.
A Kopaszi gát és balra a Lágymányosi öböl 1957-ben. #117017 Fotó: Fortepan / FSZEK Budapest Gyűjtemény / Sándor György
A rendszerváltáskor a Kopaszigát 21. lakója még apróhirdetésben gyorsan igyekezett túladni az úszóházán, a csónakjain és a háztartási gépein. Érezhette, hogy sok jót nem várhat a közeli jövőben. A politikusok és az üzletemberek ötleteltek (és sárdobáltak és pereskedtek), volt szó aquaparkról, nemzetközi jacht kikötőről, vigalmi negyedről, világkiállításról (ahol az öböl is egy helyszínként szolgált volna). Az 1996-ra tervezett expo elképzelt területén nőtt ki azután a földből az Infopark, a Kopaszi-gát új parkjának tereit és épületeit pedig a 2000-es évek elejétől, fokozatosan vehették birtokba a látogatók. Épp ezt az időszakot, a kilakoltatásokat, a dózerolásokat mutatja meg Nemes Gyula Letűnt világ című, éveken át forgatott rövid dokumentumfilmje. Számos díjat kapott, a 2008-as Karlovy Vary filmfesztiválon kategóriája legjobbjaként Kristály Glóbusszal jutalmazták.
A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/lagymanyosi-obol
Képszerkesztő: Virágvölgyi István
Gáza, 2023. október 7. Izraeli ellentámadásban rakétacsapás ér egy lakóövezetet Gáza városában 2023. október 7-én. A Hamász palesztin iszlamista szervezet rakétaáradatot zúdított Izrael déli és középsõ részére a Gázai övezetbõl, és több tucat fegyverese hatolt be izraeli településekre. Legkevesebb hetven izraeli civilt gyilkoltak meg és több tucat embert túszul ejtettek, mintegy 900 sebesültet kórházban látnak el. Izrael teljes mozgósítást rendelt el. MTI/AP/Fatima Sbair