Az Adaptive Hussars 2025 gyakorlat demonstrálja azt a képességet, ahová a Magyar Honvédség eljutott – jelentette ki a honvédelmi miniszter a Veszprém vármegyei Hajmáskéren, ahol a honvédség egy harcszerű vasúti lerakodást mutatott be a sajtónak.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a tervezett, NATO keretek közt megrendezett, összhaderőnemi és összkormányzati védelmi gyakorlatról szólva azt mondta:
az Adaptive Hussars 2025 a rendszerváltoztatás óta a legnagyobb, a legkomplexebb és a legösszetettebb katonai gyakorlat.
A honvédelmi miniszter tájékoztatása szerint
hat héten keresztül mintegy 22 ezer katona – hivatásosok és tartalékosok egyaránt – vonul fel az ország több pontján számos komplex műveletben részt véve.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta egyrészt a gyakorlat összhaderőnemi jellegét – azaz azt, hogy a teljes Magyar Honvédség, annak minden alakulata és a legtöbb eszköze részt vesz rajta -, valamint azt, hogy összkormányzati keretek között hajtják végre, hiszen ha valamikor az ország védelmére lenne szükség, akkor is a kormányzattal és a közigazgatással kellene együttműködni.
A honvédelmi miniszter arról is beszélt, hogy tervezett gyakorlatról van szó. Az elmúlt évtized a magyar haderőfejlesztésről szól, ennek különböző fázisai vannak, és a gyakorlat egyfajta visszaellenőrzése a folyamatnak – tette hozzá.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf megjegyezte:
az Adaptive Hussars 2025 gyakorlatot NATO keretek között rendezik, illeszkedve a NATO vezetésirányítási rendszerébe, a partnerországok támogatásával, sőt a szlovák és amerikai katonák részvételével többnemzeti jelleget is ölt.
A helyszíni tájékoztatás szerint a pénteki hajmáskéri bemutatón Hódmezővásárhelyről áttelepült Lynx gyalogsági harcjárműveket rakodtak le egy vasúti szerelvényről földi és légi biztosítás mellett, valamint szimuláltak egy ellenséges dróntámadást



