A randiappok és a pénz

Az alapötlet nem túl bonyolult. Ha a világon mindent az okostelefonos appok segítenek, miért ne tudnának az ilyen megoldások a társkeresésben is támogatni minket? Természetesen tudnak is, főleg a Covid óta, innen pedig már csak a paraméterek beállításán múlik, hogy fiatalok, vagy idősek, tartós, vagy alkalmi kapcsolatra vágyók, muszlimok, vagy katolikusok, gazdagok, vagy szegények, melegek, vagy heterók lesznek a megcélzott ügyfélkör. Sőt, ne álljon itt meg itt a fantáziánk, van appja a heavy metálosoknak, az azonos ételallergiásoknak, vagy a hasonló háziállatot kedvelőknek is.

Azt tudta, hogy a könnyen monopolizálódó világunkban valójában a társkeresés is egy nagy monopólium?

Ez így talán túlzás, azt azért még nem egy cég kontrollálja, hogy kit szólítunk le a bárban, kinek veszünk az osztálytársaink közül egy kólát, vagy az irodaház alkalmazottai közül kit hívunk el színházba.

De tény, hogy az okostelefonos alkalmazások között kialakult egy ilyen „randiszörny”, mégpedig a Match Group.

Hozzá kell tenni, hogy most kifejezetten a randiappok piacára gondolunk, bizonyos összeállításokban ugyanis az is „párkereső”, ha a barátainkat, ismerőseinket kutatjuk, mint a Facebookon, vagy a szakmai ismerősöket, mint a Linkedinen.

Ezen a portálon mindenesetre meg lehet tekinteni a randipiac legfontosabb szereplőit, az pedig már csak egy furcsa fordított megközelítés, hogy a randiappok is úgy bővítik a profiljukat, hogy csak barátságra, vagy szakmai kapcsolatra is kinyitják a szoftvereket.

Az online társkeresés mindenesetre ma már nagyon bevett, pedig hosszú utat tett meg attól, hogy szinte csak kínos, negatív sztereotípiák tapadjanak hozzá.

Kik azok a kockák, akik nem képesek a való világban ismerkedni – gondolták sokan, de mára odáig jutott a szentiment, hogy szinte teljesen elfogadottá váltak.

A Match Group

Ha a tőzsdén is jegyzett randiapp-cégekre fókuszálunk, akkor az ajánlásokban első helyre mindenképpen a Match Group kívánkozik. Több írást is ajánlhatunk, ez a VantageMarkets, ez pedig a Finbold.com szakcikke.

Maga a match szó azt jelenti, hogy illeszkedés, passzolás, nem rossz kifejezés a társkeresésben.

Vélhetően nem a dallasi cowboyokat tartjuk a világ leglazább ismerkedőinek, mégis a világ társkeresési iparának a központja itt van, vagyis Texasban. Ennek egyébként az az oka, hogy több cég is úgy alakult ki, hogy valaki kiszállt például a Match vezető márkájának, a Tindernek a menedzsmentjéből, és ha már addig Dallasban dolgozott, megint itt, vagy a közelben alapított egy új céget.

A Match oldalán láthatók a márkák és a fennkölt küldetés:

„Küldetésünk, hogy értelmes kapcsolatokat teremtsünk minden egyes ember számára világszerte.”

A Match Group mindenesetre egy olyan internetes technológiai vállalat, amely arra büszke, hogy neki köszönhetően már 20 év alatt „milliárdos” számban jöttek össze párok. Hogy ez igaz-e, nem lehet tudni, hiszen a randiappok nem feltétlenül értesülnek a boldog végkifejletről, de a lehetőséget valóban nagyüzemben teremtik meg.

A Tinder és társai

A csoport legismertebb márkai a Tinder, a cég nevét viselő Match.com, a Huge, a Meetic, az OkCupid, a Plenty of Fish, valamint az OurTime, de még ezeken kívül is van egy rakás társkereső márkájuk.

A cég messze legnagyobb piaca az Egyesült Államok, de a második legnagyobb Japán, amely valóban elég digitalizált a szabadidő eltöltésében és a partnerkeresésben is.

A tőzsdén jegyzett cégben most az Elliott Investment nevű befektető vásárolt 1 milliárd dollárért részesedést, és váratlanul azt is bejelentette, hogy mivel elégedetlen, aktív befektető szeretne lenni a Match Groupban.

Úgy látja, hogy a főtermék Tinder növekedése a vártnál korábban el kezdett lassulni.

Az elemzők többsége azonban elégedett, mert jellemzően vételre ajánlják a papírt.

A Tindert amúgy az amerikai tinifilmekből vélhetően már az is jól ismeri, aki nem felhasználó, ez az a szolgáltatás, ahol a helyszín alapján azonosított felhasználókat lehet szelektálni, aki szimpatikus, azt jobbra kell húzni, és ha a másik oldalon is az, ott létrejöhet a csetelés, majd a fizikai randi.

Bumble: Hölgyválasz

Ha a Match a szakma nagy öregje, akkor a Bumble, a feltörekvő titán.

A Bumble önálló cég, vagyis már nem Match termék.

A 2014-ben alapított cég is Texasban, igaz egy másik városban, Austinban található, a társaság csak 2022-ben lépett a tőzsdére, de a papír remekül teljesít. Itt „hölgyválasz” van, vagyis a női felhasználóknak van meg az a lehetősége, hogy elsőként írjanak a leendő partnereikre, és talán éppen emiatt az app népszerűsége töretlenül növekszik, állítólag a női felhasználó biztonságosabbnak, illetve egyenlőségre törekvőnek érzik ezt a szolgáltatást.

A Bumble azzal is operál, hogy további szolgáltatásokat is kínál, például a Bumble BFF-et a baráti kapcsolatokhoz, és a Bumble Bizzt a professzionális hálózatépítéshez.

Hello: Ázsia

A Hello Group Inc. is egy online társkeresőre és közösségi hálózatokra szakosodott technológiai vállalat, de ő elsősorban az ázsiai piacon otthonos.

A cég korábban Momo néven volt ismert, és 2021 augusztusában Hello Groupra változtatta a nevét.

A cég két fő társkereső alkalmazást kínál, a TanTant és a Momot.

A társaság abban nagyon erős, hogy a bevételszerzés érdekében mindkét alkalmazásban prémium szolgáltatásokat is kínál, amelyek alkalmazáson belüli vásárlásokkal rendelhetők meg. Ezt valahogy úgy kell elképzelni, mint a Spotify-t, vagyis van egy ingyenes alapfunkciós csomag, de aki többet akar, az fizessen érte.

A társkereső alkalmazások iránti kereslet egyelőre nagyon szépen nő, a randevúzás, az ismerkedés soha nem volt ilyen kényelmes, aki nem szereti a kudarcot, elég alaposan tud szűrni a netes térben. A társkereső alkalmazásokkal foglalkozó cégek szerencsére tudják bővíteni is a szolgáltatási területeiket és elég válságálló iparágról van szó, fiúzni, csajozni recesszióban is szeretünk.

A piac legnagyobb cégei már dollárban is milliárdos tőkeértékűek és a piac évente úgy 10 százalékkal nő,

Különleges appok

Végül a ScoopWhoop összeállításában mutassunk be néhány furcsa oldalt is!

Elképesztő ötletekkel kezdtek már ugyanis a befektetők randiappokba. A kisállatosok összehozása még érthető, hiszen abban van valami, hogy a kutyás a kutyással, a macskás, a macskással érzi jól magát.

A Metal Dating logikája sem meglepő, mert a metálosok is biztosan szívesen ismerkednek egymással.

Van, ami azért már inkább a „perverziók” világába visz, mint a bohócoknak, vagy az állatos ruhákba öltözőknek szóló app. Van alkalmazása (Singles with Food Allergies) emellett az azonos ételallergiával élőknek, de az azonos napon születőknek is.

A 4/20 egy olyan app, amely április 20-ra utal, de nem ez a dátum a lényeg, hanem az, hogy azonos napokon született embereket párosít. Hogy miért akkora előny a közös szülinap, azt persze nehéz megítélni.

Végül akad randiapp a milliárdosoknak (ez elsőre szimpatikusabb megközelítés, mint amikor a férfi idősebb és gazdag, a lány fiatalabb, de rászorulóbb), illetve a vámpírvonzalmúaknak is.

További hírek