Az emberi viszonyok sokszínűségében sötétebb árnyalatok is előfordulnak. Egyes kapcsolatokban az egyik fél irányítani, manipulálni igyekszik a másikat. Erre a célra sokféle stratégiát vethetnek be a manipulátorok, de talán a legelképesztőbb mind közül a „gaslighting”.
A „gaslighting” kifejezésre nincs igazán jó magyar szó, ugyanis egy színdarab címe inspirálta a manipulációs stratégia elnevezését. A Gas Light (Gázláng) című darabot 1938-ban írta Patrick Hamilton angol drámaíró. A darab feszült légkörű, a cselekmény egy házaspár köré szerveződik. A férj titkolózik a felesége előtt, mivel feltehetőleg megölte a gazdag felső szomszédot. A férfi rendszeresen felszökik a lakásba, hogy értéktárgyak után kutasson. A lakás gázlámpáinak felkapcsolása miatt azonban a pár otthonában elhalványodnak a fények, ráadásul a kutakodás során csapott zaj is leszűrődik. A férj azonban felesége minden kérdését elhárítja, sőt megpróbálja meggyőzni róla, hogy csupán képzelődik.
A színdarabnak több feldolgozása is született, a fő motívum azonban a történet minden változatában az, hogy a férj rendre meghazudtolja a felesége állításait, ami lassacskán oda vezet, hogy az asszony elkezd kételkedni saját épelméjűségében. Talán csak a képzelete játszik vele, hogy néha halványabbnak látja a fényeket? Talán csak képzeli az emeletről jövő hangokat? A férj olyan kitartóan és vehemensen bizonygatja, hogy felesége téved, hogy a nőben óhatatlanul megfogant a gondolat, hogy valóban vele van a baj. Innen ered tehát a „gaslighting” kifejezés, amit talán „gázlángozásnak” lehetne fordítani. A lényege, hogy a manipulátor következetesen kétségbe vonja a manipulált által látottak, hallottak valóságát. Ezzel egy idő után a manipulált kételkedni kezd a saját érzékelése, vagy emlékei pontosságában.
Gaslighting bárhol
A gaslighting szinte bármilyen körülmények között megjelenhet. Párkapcsolatokban például használhatják a hűtlenség elkendőzésére is. A hűtlen fél megpróbálhatja úgy elsimítani a másik gyanúját, hogy a párja rossz emlékezetére hivatkozik. Egy idegen fehérneművel kapcsolatban arról próbálhatja meggyőzni a másikat, hogy azt korábban együtt vették valahol. Eljátszhatja, hogy kifejezetten aggasztónak tartja, hogy a partnere nem emlékszik az eseményre. Munkahelyi viszonyokban is megjelenhet ez a viselkedés. Előfordulhat, hogy egy magasabb pozícióban lévő kolléga kiad valamilyen feladatot, majd a teljesítést követően azzal vádolja beosztottját, hogy teljesen mást kért, mint amit az elvégzett.
A taktika akkor tud igazán sikeressé válni, ha a manipulátor el tudja vágni az áldozatot olyan külső véleményektől, amik a szenvedő felet igazolhatnák. Ha például két munkatárs együtt kapott egy feladatot, amit utólagosan igyekszik megváltoztatni a főnök, akkor már nehezebb dolga lesz meggyőzni áldozatait. A gaslighting ezért szinte mindig együtt jár az áldozat elszigetelésével is. Az elkövető gyakran tudatosan igyekszik aláásni áldozata szavahihetőségét közvetlen környezetében, és ezzel elvágja őt minden olyan személytől, aki rácáfolhatna a manipulátor állításaira.
Miért működik?
A gaslighting során a manipulátor tehát rendre megkérdőjelezi az áldozat tisztánlátását, ezzel pedig teljesen elbizonytalanítja, akár annyira, hogy az áldozat hajlamos lesz inkább a manipulátornak hinni, mint a saját szemének. Hogy ez miért lehetséges, az egy mély, filozófiai kérdésig vezet: mennyire bízhatunk meg a saját érzékeinkben? Descartes annak idején arra jutott, hogy az érzékelés nem lehet a biztos tudás alapja, hiszen az érzékeink megcsalhatnak. A vízbe mártott botot elhajolni látjuk, holott valójában egyenes marad a folyadékba merülve is. Az érzékeinkkel szemben kritikát kell gyakorolnunk, különben átverések áldozatává válhatunk.
A kritika gyakorlása a gyakorlatban általában úgy valósul meg, hogy meggyőződünk róla, hogy társaink is ugyanazt tapasztalják, mint mi. Ha az imént említett két munkatárs a főnök szidalmait követően megbeszéli, hogy mindketten az eredetileg is felvázolt feladatra emlékeznek, akkor máris visszanyerhetik bizalmukat saját emlékezetükben. A közös valóság megalkotása egy társas folyamat. Az állandó kölcsönös megerősítés az alapja annak, hogy a világról többnyire egybehangzó véleményekkel létezünk. A gaslighting során ezt használja ki az elkövető, egyszerűen olyan visszajelzéseket ad megfigyeléseinkre, amik miatt elbizonytalanodunk.
Ártalmas lelki bántalmazás
Az talán magától értetődő, hogy a gaslighting áldozatának általában egyáltalán nem előnyös a kialakult állapot. Az áldozat teljesen kiszolgáltatottá válik a manipulátor számára, aki az esetek többségében önös érdektől vezérelve hozza létre ezt a helyzetet. Az elkövető gyakran nyereségvágyból manipulálja a másikat, de akár az is előfordulhat, hogy az áldozat kontrollálása okoz örömet neki. Az ilyen súlyos pszichológiai bántalmazás elkövetése általában valamilyen mentális zavarra vezethető vissza. A gaslighting elkövetői leggyakrabban antiszociális, vagy nárcisztikus személyiségzavarral diagnosztizálhatók. Előbbi a köznyelvben pszichopátiaként szerepel, és az együttérzés hiánya jellemzi. Az utóbbi lényege talán az eltúlzott önértékeléssel ragadható meg, ami szintén gyakran jár együtt az empatizálás nehézségeivel. Bármi is legyen az elkövető célja a gaslightinggal, az áldozat számára nem sok jóval kecsegtet. Az ember teljesen elveszítheti az önmagába vetett hitét, énképe elképesztő sérüléseket szenvedhet, és ezek könnyen vezethetnek súlyos érzelmi zavarok kialakulásához.
Nagyban is előfordulhat
Az egyén tehát törékeny kapcsolatot ápol a valósággal, egyesek pedig éppen ezt használják ki a saját céljaik elérésére. Noha a gaslighting klasszikus példái inkább két személy kapcsolatára vonatkoznak, nagyobb léptékben is megvalósulhat hasonló manipulációs stratégia. A szekták vagy más zárt közösségek esetében is előfordulhat, hogy a csoport vezetői bizonyos hazugságok fenntartásával érik el a csoport tagjainak szinte korlátlan irányítását. A szekták működésében szintén központi jelentőségű, hogy az új belépőket teljesen elszigetelik a külvilágtól, ezzel megakadályozva, hogy a szekta hiedelmeinek ellentmondó nézetekkel is szembesüljenek. Ez a jelenség egyre aggasztóbb méretekben is megjelenik, hiszen a közösségi média térhódítása óta az a tendencia, hogy az emberek szinte csak a saját nézeteiknek megfelelő információkat böngésznek.
A valóság és az, amit ebből érzékelünk, bonyolult kapcsolatban áll egymással. Az ember, mint társas lény, nem csak magára hagyatkozik az őt körülvevő világ érzékelésében, megértésében, hanem a társaira is. Az érzékeinkben általában azért hiszünk, mert a többiek érzékei is hasonló dolgokat közvetítenek számukra és ezeket megosztva megerősítjük egymást. Ha ez a fontos visszacsatolási mechanizmus valamilyen okból kifolyólag nem működik normálisan, mondjuk azért, mert egy társunk át akar verni minket, akkor óhatatlanul feszült, kényelmetlen helyzetbe kerülünk. A gaslighting alattomos módszer, ami rengeteg szenvedést okozhat. A szakértők szerint a legjobb, amit tehetünk, hogy addig nem adjuk fel a saját józan eszünkbe vetett hitünket, amíg nincs elsöprő erejű bizonyíték rá, hogy nem bízhatunk a saját érzékeinkben.
(Nyitókép forrás: Shutterstock)
