A koronavírus-járvány rámutatott, hogy milyen törékeny lehet a globális élelmiszeripar, így teljes átszabásra lehet szükség. A jövőben fenntartható és ellenálló élelmiszer-forrásokra kell támaszkodnunk, ha fel akarunk készülni az esetleges katasztrófákra – állítják a Cambridge Egyetem kutatói.
A világjárvány negatív hatással volt az élelmiszeriparra, legyen szó húsfeldolgozó üzemekben kialakuló gócpontoktól a határok lezárásáig. Számtalan más veszély is fenyegeti az élelmiszer-láncot: természeti katasztrófák, mint a sáskajárás, trópusi ciklonok, jégesők, aszály és számtalan egyéb esemény szintén alapjaiban rengette, vagy rengetheti meg az élelmiszer-ellátást és növeli a hagyományos mezőgazdasági termelés bizonytalanságát. Kevésbé látványos, de legalább ennyire súlyos veszélyt jelentenek a klímaváltozással járó káros folyamatok is. Ez nem csak a jövő problémája: jelenleg is körülbelül 690 millió embert érint az éhezés valamilyen formája.

Leválasztható egységekből állnának az algagyárak
A hagyományos mezőgazdaság önmagában nem biztos, hogy képes lesz megküzdeni ezekkel a problémákkal. Erre figyelmeztet Colin Binns, a Curtin University professzora aki szerint az élelmiszerhiány és a növekvő lakosság miatt 2050-re 50 százalékkal több élelmiszert kell előállítani, mint ma. További kihívás, hogy nem csak az előállított élelmiszer mennyiségét, de annak tápértékét is növelni kell, hogy a lehető leghatékonyabban gazdálkodhassunk az erőforrásokkal.
Ennek eléréséhez a Cambridge Egyetem vészjósló elnevezésű intézete, az Egzisztenciális Válság Kutató Központ szerint a jövőben elengedhetetlen lesz nagyobb léptékben támaszkodni a fenntartható és katasztrófáknak ellenálló élelmiszerláncra és az élelmiszerek fenntartható előállításra. A cél tehát a tápérték maximalizálása mellett a robosztus termelés, így a kutatócsoport szokatlan ételek felé fordult: algák, hínárok, lisztkukacok és egyéb lárvák tölthetik meg a tányérokat a jövőben.

A fenti élelmiszerek mindegyike előállítható zárt, időjárástól és természeti katasztrófáktól védett helyen, így a termelés kiszámíthatóbb, folyamatosabb. Lehetőleg olyan “gyárakban” történik majd a termelés, amelyek leválasztható részekből, modulárisan épülnek fel. A kutatócsoport szerint ugyanis nagyon fontos, hogy ha bármilyen probléma – például fertőzés – ütné fel a fejét, akkor a különböző alga, vagy épp gombagyár-modulok gyorsan elkülöníthetők. Elég lezárni a fertőzött egységet, a többi pedig biztonságban termelhet tovább. Másrészt, ezek az élelmiszer előállító gyárak jóval kevésbé függenek a földrajzi adottságoktól, így nagyvárosok közelében is elhelyezhetők, csökkentve az szállítás okozta környezeti károkat és minimalizálva azokat a kockázatokat, mint amilyen egy pandémia miatti határlezárás. Sőt, segíthet abban is, hogy a hagyományos mezőgazdaságra kevésbé alkalmas területeken is lehessen olyan élelmiszereket előállítani, amelyek tápanyagtartalma kifejezetten magas.
A NASA űrhajósétkei nyomában

Az algák, hínárok kimagasló tápértékkel rendelkeznek. Az egyik legismertebb algafaj, a spirulina akkor került rivaldafénybe, amikor kiderült, hogy a NASA is előszeretettel keverte bele az űrállomásokon dolgozó asztronauták ételeibe, magas fehérjetartalma (60-70 százalék a szárazanyagban), tápanyagtartalma és immunerősítő hatásai miatt. A spirulina termelést nem csak a tengerparton lehet megoldani, már léteznek úgynevezett versenypálya tavakban, amelyek ide-oda kanyargó, mesterségesen forgatott víztömegben termelik a spirulinát, sőt úgynevezett fotobioreaktorok mesterséges fény segítségével termelnek különböző mikroalgákat és egyéb fotoszintetizáló mikroorganizmusokat.
A lisztkukac az egyik legfenntarthatóbb fehérjeforrrás. amely fehérje kilogramonként nem csak a hagyományos húsokat, mint a csirke, sertés vagy marha utasítja maga mögé, de még a tejet is. Ráadásul 1 kg lisztkukacban található fehérje előállításához negyedannyi földterület szükséges, mint 1 kg tejfehérje termeléséhez. Sőt, ha a teljes előállítási láncot vizsgáljuk – ahogy ezt a holland Wageningen Egyetem tette – a lisztkukac-tenyésztés, beleértve a fűtést, táplálást, áramfogyasztást, akkor is jóval kevésbé járul hozzá a klímaváltozáshoz, mint bármelyik másik hagyományos állati eredetű fehérje előállítása. A lisztkukac tenyészetek rendkívül kis helyet foglalnak el, így városokban a legelőnyösebb a tenyésztésük.
A mikroszkpikus gombából készülő fehérjét nem könnyű biztonságosan előállítani

A mikorprotein, azaz gomba alapú fehérjegyártás az egyik legnagyobb fehérjetartalmú alternatíva, akár 42 százalékot is elérheti a benne lévő protein aránya. Az algákkal és lisztkukacokkal ellentétben, melyek Dél-Amerikában és Ázsiában több száz éves múltra tekintenek vissza, a mikoprotein gyártás egy mesterséges áttörés. A végtermék a Fusarium venenatum mikroszkópikus gombafajból készül, melyet a 60-as években fedeztek fel az Egyesült Királyságban, kifejezetten abból a célból, hogy új fehérjeforrást találjanak. Ez a faj máig az egyetlen olyan mikoprotein amelyet az EU engedélyezett és forgalomban van, leginkább Angliában, Quorn néven. Előállítása viszont rendkívül összetett és veszélyes, a termesztés során könnyen megjelenhetnek olyan gombafajok is, melyek mikotoxinokat tartalmaznak, ráadásul allergiás reakciókat is képes kiváltani, így még nem terjedt el széles körben, ma még csak egy gyártó készíti nagyüzemben.
A Cambridge-i kutatócsoport mindazonáltal sürgeti a tudományos világot és az élelmiszer-gyártókat, hogy fektessenek minél nagyobb hangsúlyt az ellenálló, kiszámítható és fenntartható élelmiszer-gyártásra, hogy sikerüljön megküzdeni a globális éhínséggel és a jövő élelmiszer-ellátását fenyegető katasztrófákkal.