Nagyon úgy fest, hogy három örökletes vérszegénységben szenvedő beteget is sikerült meggyógyítani a legmodernebb génszerkesztési eljárással. A jelenleg is futó teszt eredményeit a hónap elején mutatták be az Európai Hematológiai Társaság online konferenciáján. Bár a génszerkesztés egy nagyon izgalmas és ígéretes új eszköz lehet az orvostudomány kezében, használata ugyanakkor komoly kérdéseket is felvet.
Az elmúlt másfél évben két nagy biotechnológiai cég, a CRISPR Therapeutics és a Vertex összefogásával elindítottak egy tesztet, melyben három ritka, örökletes betegséggel élő személyt kíséreltek meg meggyógyítani egy új módszer segítségével. A három beteg közül kettő úgynevezett béta thalassemiában, míg a harmadik sarlósejtes vérszegénységben szenved. Mindkét betegség a vörösvértestekben található hemoglobin nevű fehérje egy-egy génjének örökletes mutációjára vezethető vissza, amitől a betegben nem keletkezik működőképes hemoglobin. A hemoglobin felelős a vérben az oxigén megkötéséért és szállításáért, így súlyos esetben ezek a betegek – megfelelően működő hemoglobin hiányában – életük végéig rendszeres vérátömlesztésre szorulnak.
Az életmentő génhiba
Megfigyelték ugyanakkor, hogy egyes emberek hordozzák ugyan ezeket a hibás géneket, mégsem mutatják a vérszegénység tüneteit. Megállapították, hogy ezekben az emberekben a szervezet magzati hemoglobint gyárt, aminek termelődése normális esetben felnőttkorra „kikapcsol”. Ez az egészséges magzati hemoglobin képes kompenzálni a felnőttkori hemoglobin kiesését. Ennek oka egy másik génben keresendő: ennek a génnek lenne a feladata leállítani felnőttkorban a magzati hemoglobin termelését, hogy onnantól már csak a felnőttkori hemoglobin működhessen.
Ez a felfedezés inspirálta a két biotechnológiai cég kutatóit arra, hogy új módszert dolgozzanak ki az említett betegségek kezelésére. A módszer lényege, hogy betegek csontvelőjéből mintát vesznek (a csontvelőben termelődnek a vörösvérsejtek), majd ezekben a mintákban egy CRISPR nevű génszerkesztéses eljárással inaktiválják a magzati hemoglobintermelés leállításáért felelős gént. Magyarul ráveszik a betegekből nyert csontvelősejteket, hogy újra termelni kezdjék a magzati egészséges hemoglobint. Vagyis egy génhibát hoznak létre, ami viszont a betegeknek életmentő.
Ezután a betegek kemoterápiában részesülnek, hogy a maradék, hibás hemoglobint termelő csontvelőt elpusztítsák. Végül a génszerkesztésen átesett, egészséges vörösvérsejteket képző csontvelőt visszaültetik a betegekbe. Az új csontvelőnek köszönhetően a vérszegénység megszűnik és a betegeknek nincs szüksége további vérátömlesztésekre. Ez igaz a három konkrét páciensre is, akik a kezelés óta valóban funkcionálisan gyógyultnak tekinthetőek.
Mi az a CRISPR? A CRISPR (ejtsd: kriszpör) – becsületes nevén CRISPR-Cas rendszer – egy alig több mint tíz éve kifejlesztett génszerkesztési eljárás. Az eredetileg bizonyos baktériumok „immunrendszereként” szolgáló fehérje-rendszerből kifejlesztett módszer sokkal pontosabb, olcsóbb és egyszerűbb génszerkesztést tesz lehetővé, mint a korábban használt eljárások. A sajtóban sokszor génollóként is hívott szabadalmat 2012-ben adták be a Berkeley egyetem kutatói és azóta robbanásszerűen terjedt el a különböző molekuláris biológiai laborokban világszerte. Jelen pillanatban is rengeteg CRISPR-alapú génterápia fejlesztésén dolgoznak világszerte különféle örökletes betegségek, például a cisztás fibrózis vagy a vérzékenység legyőzésének érdekében.
Bár a módszer nagyon ígéretes, megvannak a maga árnyoldalai is, amik legalábbis óvatos optimizmusra intenek mind ezzel a konkrét terápiával, mind általában a génszerkesztéssel kapcsolatban. Először is a kemoterápia, amelyen a páciensek átestek, igen komoly mellékhatásokkal jár, akár meddőséget is okozhat. De ha el is tekintünk a kemoterápia mellékhatásaitól, a módszer még mindig rettentően komplikált és körülményes. A Stanford bioetikusa, Mildred Cho egy korábbi interjúban úgy fogalmazott:
A génterápia nem olyan, mint bevenni egy gyógyszert. Sokkal jobban hasonlít, egy szervátültetéshez.
Ezért a génterápia – jelen formájában legalábbis – általában csak a legsúlyosabban érintett betegek esetén merül fel alternatívaként. Bár jelenleg CRISPR alapon működő génterápia még nincs a piacon, valószínűsíthető, hogy ebben az esetben sem lesz ez máshogy.
A terápia gátjai
A másik komoly aggály, hogy bár a génszerkesztésen átesett csontvelősejtek normálisan és biztonságosan működnek, egyelőre nem lehet biztosan tudni, hogy később nem merülnek-e fel problémák. Ugyanis a legrégebben kezelt páciens is mindössze 15 hónapja esett át a terápián. Ezért biztos, hogy a kezelés egyelőre nem fog széleskörűen elterjedni, bár már két újabb beteget is kezeltek a módszerrel az első bejelentés óta.
A génterápia széleskörű elterjedésének – legalábbis a gyógyászatban – további gátjai is vannak. Ezek közül az egyik legfontosabb talán az, hogy ez a módszer pillanatnyilag rettentően költséges. Bár a CRISPR módszerre általában úgy tekintenek, mint a lehető legjobb, legpontosabb és legolcsóbb génszerkesztési eljárásra, egy-egy génterápiás módszer kifejlesztésének ára még mindig sokszorosa lehet egy hagyományos gyógyszer fejlesztési költségének – ami általában szintén nem két fillér.
Bár nem CRISPR-alapú, remek példa lehet a közelmúltban egy Zente nevű kisfiú kapcsán itthon is nagy figyelmet kapó Zolgensma nevű génterápiás készítmény, amit az úgynevezett spinális muszkuláris atrófia (SMA) – köznapibb nevén gerincvelői eredetű izomsorvadás – kezelésére fejlesztett ki az amerikai Novartis gyógyszercég. A világ jelenleg legdrágább gyógyszerének ára jelenleg nagyjából 2 millió amerikai dollár (kb. 620 millió forint).
Ugyan nem minden génterápia lesz feltétlenül ennyire drága, de sok embernek már a hagyományos gyógyszerek kifizetése sem magától értetődő. Ezért félő, hogy a várhatóan még drágább – ugyanakkor egyes remények szerint hosszútávon megbízhatóbb, kevesebb mellékhatással járó és személyre szabottabb – génterápiás eljárások csak a kiváltságosok számára lesznek hozzáférhetők. Persze elképzelhető, hogy néhány állam (vagy akár alapítvány) átvállalja a kezelés egy részének, vagy egészének költségeit, de akkor rögtön adja magát a sokakban felmerülő kérdés: miért költsön pénzt egy állam kevés, ritka betegségben szenvedő ember kezeléseire az általában amúgy is szűkös egészségügyi keretből?
Ki dönti el, hogy meddig mehetünk el?
Mások ugyanakkor épp a széleskörű elterjedés ellen emelnek szót. Általában azzal még kevesen szállnak vitába, hogy génterápiával gyógyítsunk jelenleg még gyógyíthatatlan, sokszor halálos kimenetelű, vagy a betegek életminőségét jelentősen rontó betegségeket. Ugyanakkor sokan felteszik a kérdést, hogy vajon hol a határ betegség és nem-betegség között? Ha képesek vagyunk egy, az átlagosnál rosszabbul működő vörösvérsejt megjavítására, miért ne javíthatnánk fel egy várhatóan az átlagosnál alacsonyabb IQ-val rendelkező embrió idegsejtjeit?
Ezek – és a fejlesztés alatt álló terápiák többsége is – általában nem örökölhető genetikai módosításokat jelentenek, így nem adódnak át a kezeltek gyermekeinek, de ennek semmilyen elméleti akadálya nincs. Magyarul csak a fejlesztők szándékán és a szabályozásokon múlik, hogy nem hozunk-e létre ilyen módosításokat. Ez pedig gyakorlatilag az emberi evolúció mesterséges irányítását jelenti, ami már sokaknál kiveri a biztosítékot. Van jogunk ilyen beavatkozásokra? Ki dönti el, hogy meddig mehetünk el?
Ezekre a problémákra és kérdésekre jelenleg nincsenek kész megoldások és válaszok, de semmiképp nem fogunk tudni elmenni mellettük a génterápiák egyre szélesebb körű elterjedésének korában. Érdemes lesz odafigyelni, mert várhatóan heves viták tanúi lehetünk a következő években a témával kapcsolatban!
