Az animáció térhódítása az oktatásban és a kommunikációban

Az animáció mint műfaj a következő évtizedekben egyre elterjedtebb lesz – fogalmazott Kollarik Tamás a 16. Animációs Filmfesztivál (KAFF) keretében megrendezett konferencia elnöke pénteken Kecskeméten.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) oktatója, illetve a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöki főtanácsadója a Tudatos digitális és animációs kultúra címmel megrendezett előadás-sorozatot megelőzően elmondta: az animáció tért fog hódítani az oktatásban, meg fog jelenni az emberek közötti kommunikációban, a hordozható mobileszközök világában

és az animációs piktogramoknak, az animáció működésének is egyre fontosabb szerepe lesz.

Kiemelte: már a jelen generációját is meg kell tanítani az új médiakultúra használatára.

Ez azonban nem egy elkülönült tanulási folyamat lesz, hiszen sokszor a fiatalok tanítanak meg a felnőtteket különféle eszközhasználatra.

A fiatalok esetében pedig az médiaeszközök használatának teljes tiltása helyett inkább azok ésszerű alkalmazására kell felhívni a figyelmet – fogalmazott.

Kollarik Tamás szerint

mivel a hordozható eszközökön egyre több az animációs tartalom, „ésszerű ennek a kettőnek a metszetét nagyon sok szempontból megvizsgálni”,

ezért is hívták létre a konferenciát.

Emlékeztetett:

Jankovics Marcell szerint az animáció a magyar film legszínesebb műfaja,

amelyet a konferencia elnöke szerint ki lehetne egészíteni azzal, hogy „az animáció a magyar film egyik legsikeresebb műfaja”.

Az animációs alkotók közül megemlítette Rofusz Ferencet, akinek a nevéhez fűződik az első magyar alkotásért odaítélt Oscar-díj vagy Csupó Gábort, akit 23 alkalommal jelöltek Emmy-díjra, és ötször meg is kapta az elismerést.

A konferencia témái közül kiemelte az

animáció oktatását és szabályozását,

amelyet több szempontból is körüljárnak, valamint az NMHH kutatásait, amelyek ugyan adminisztratív alapokon nyugszanak, de ezúttal egybevetik a különféle tapasztalati műfajfelhasználási szokásokkal.

Az előadás-sorozaton továbbá különféle médiaplatformok vizsgálata és ösztöndíjprogramok is előtérbe kerülnek.

A Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtárban zajló előadássorozaton Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke videóüzenetében arról beszélt, hogy a 16. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál egy olyan inspiráló szakmai alkalom, amely az ismertetett alkotásokon túl lehetőséget teremt a vizuális kultúra szemléltetésére, a legkisebb európai, illetve magyar animációk és alkotóik bemutatására, valamint arra, hogy közösen, együtt gondolkodva, egymást inspirálva, alkotva építsék a résztvevők a nemzeti kultúrát, a nemzeti értékeket.

Hangsúlyozta: a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság mindenkori feladatai közé tartozik, hogy

a kulturális értékeket kereső közönségnek valódi választási lehetőségeket biztosítson, és támogassa a médiakultúrát.

Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm Kft. ügyvezetője, stúdióvezetője, a KAFF fesztiváligazgatója köszöntőjében arról beszélt, hogy

a vizuális kultúra előtérbe került a nem-verbális kommunikációban,

és nagyon sok olyan eszköz van már, amelyek mind a gyermekek, mind a felnőttek számára elérhetőek.

A fiatalokhoz eljutó tartalom miatt a szülők felelőssége napjainkban még inkább előtérbe kerül, annál is inkább, mivel az animációs filmek egyre nagyobb része felnőtteknek készül – tette hozzá, hangsúlyozva az előadás-sorozat fontosságát.

A konferencia több magyar kutatóintézet, egyetem és állami szervezet összefogásával jött létre. Szervezői a Kecskemétfilm Kft., az NMHH, valamint Informatikai és Könyvtári Szövetség, társzervezői pedig a MOME, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete (MMA MMKI), illetve a NMHH Médiatudományi Intézet voltak.

További hírek