Az uralkodókat, hadvezéreket ért kórok, csapások történelmet formáltak

Együttműködés a magyar kézifegyvergyártás fejlesztése érdekében
2022-01-12
Az ébren töltött idő harmadát mobilalkalmazásokra fordítja az ember
2022-01-13
Show all

Az uralkodókat, hadvezéreket ért kórok, csapások történelmet formáltak

Immár évek óta befolyásolja emberek milliárdjainak sorsát a koronavírus. Ha a múltba tekintünk, akkor is egyértelműnek mondható, hogy egy-egy súlyosabb ragály terjedése történelemformáló tényező volt. Ebben pedig nagy szerepe lehetett az uralkodók, hadvezérek, politikusok betegségének.

Ám természetesen nem „csupán” járványos megbetegedések alakíthatták a múltat. Ha elfogadjuk, hogy vannak a történelemnek kiemelkedő, mondhatni főszereplői, akkor arra a következtetésre juthatunk, hogy a különféle nyavalyák, kórságok, járványok bizony őket sem kímélték, ami nem egy esetben azzal járt, hogy kisebbet, vagy nagyobbat fordult a történelem kereke.

Hunyadi János felívelését a pestis állította meg

Azt persze nehéz megítélni, mi történt volna, ha az alább említett emberek egészségi állapotában nem következik be döntő változás, de aligha kétséges, hogy a kórok, illetve következményeik, beleértve a halált is, nem „csupán” az egyénre nézve bizonyultak sorsdöntőnek.

Elég, ha csak a magyar történelem kapcsán megemlítjük, hogy Nándorfehérvár, a mai Belgrád ostroma után Zimonyban a táborában pusztító pestisjárvány egyik áldozataként nem egészen ötven éves korában elhunyt Hunyadi János, nem sokkal később követte őt a sírba az oszmán hadakat megfékező nevezetes ostrom másik kiemelkedő vezetője, Kapisztrán János is.

Hunyadi János a Thuróczi-krónikában

Hunyadi János a Thuróczi-krónikában
Forrás: Wikipedia

A lentről induló, páratlan karriert befutó, óriási vagyont és rengeteg tisztséget felhalmozó Hunyadira hatalma csúcsán még hosszú évek várhattak volna, nehéz megítélni, hogy a páratlan felhalmozott vagyon, föld és tisztség birtokában ambíciói vajon milyen magasságig emelték volna fel őt? A család befolyását, hatalmát mindenesetre világosan mutatja, hogy fiából, Mátyásból király lett.

Máig vitatott például, és vélhetően e vita eldöntetlen is marad, hogy honnan nyerte ragadványnevét I. Harald, Dánia és Norvégia királya, aki a 10. században uralkodott. Ő a névadója a Bluetooth-nak, hiszen angolul a neve Harald Bluetooth, ez utóbbi szót fordítják magyarra kékfogúnak. De az eredeti szó inkább sötétet vagy feketét jelent, ha pedig ez igaz, akkor nem a sok áfonyától lettek kékes az uralkodó fogai, hanem azok bizony, a korban nem szokatlan módon, feltűnően romlottak voltak, tehát feketék. Ez azonban inkább kuriózum volt, semmint történelmet befolyásoló tényező.

Maradva a 10. századnál és a viking sagák világánál: Sigurd Eysteinsson, Orkney viking earlje úgy vesztette életét, hogy miután legyőzte ellenfelét, Máel Brigtét, annak levágott fejét a nyergéhez erősítve vitte magával. Ám a levágott fő fogazata felsértette az earl lábát, amelynek nyomán vérmérgezés végzett vele. A már közel két évtizede hatalmon levő, határozott kezű uralkodó magabiztosan uralta a mai Észak-Skóciát, halálát követően azonban nem lépett a helyébe hasonló formátumú vezető. Fia (és utódja) Guttorm rövidesen meghalt, a „Hatalmas”-nak is nevezett Sigurd így nem volt képes dinasztiát teremteni.

A Prágát felvirágoztató német római császár uralkodását apja vaksága és ostoba döntése hozta el

IV. Balduin jeruzsálemi király a keresztes háborúk korának volt kiemelkedő alakja, pedig csak nagyon rövid élet adatott neki. 1185-ben 24 évesen, hosszú évek szenvedését követően halt meg. 13 éves korától reá nehezedett ugyanis az uralkodás súlya, pedig ekkor már évek óta tudták, hogy gyógyíthatatlan beteg.

Az őt történelemre oktató Vilmos, Türosz püspöke figyelt fel rá, hogy a fiatal herceg nem reagál a fájdalomra, rövidesen pedig nyilvánvalóvá vált, hogy ennek oka a lepra. Az ifjú király azonban minden tekintetben méltónak bizonyult a trónra, bölcs uralkodóként és kiemelkedő hadvezérként méltó ellenfele volt Szaladin egyiptomi szultánnak.

Örökké kérdés marad, vajon mekkora uralkodó vált volna belőle, ha élete nem ér olyan korán véget? Aligha feltételezhető, hogy végképp vissza tudta volna szorítani Szaladint, de kiemelkedő képességei birtokában bizonnyal befolyásolta volna a 12. század végének történelmét, ha erős kezében marad a hatalom Jeruzsálemben. Nem így történt, a város pedig rövidesen elesett.

Vele ellentétben majd száz évig élt az 1205-ben, 98 évesen elhunyt velencei dózse, Enrico Dandolo. Nyolcvan éves is elmúlt, mire dózse lett, ekkor pedig már vak volt, de világtalansága nem akadályozta abban, hogy főszerepet játsszon Konstantinápoly elfoglalásában és így a Latin Császárság létrehozásában. Kétségkívül Velence egyik legnagyobb formátumú vezetője volt. Lehetetlen nem gondolkodni azon, hogy ha hamarabb kerül magas pozícióba és nem gátolja őt bizonyos mértékig vaksága a magas életkor mellett, vajon mekkora formátumú történelemformáló személyiség vált volna belőle.

1346-ban, a Crécy-i csatában 50 évesen vesztette életét Luxemburgi János cseh király, aki Enrico Dandolohoz hasonlóan vak volt, de az ő élete sorsa nem volt olyan szerencsés, mint a dózséé, igaz, értelmetlen halálához saját, botor döntése is hozzájárult. Az 1310 óta uralkodó János király már évek óta vak volt, amikor a franciák oldalán hadba vonult és Crécynél úgy szállt szembe az ellenséggel, hogy két francia lovag lovához köttette a magáét. Merészségéért, ha úgy tetszik oktalanságáért, életével lakolt.

IV. Károly német-római császár

IV. Károly német-római császár
Forrás: Wikipedia

Ugyanakkor halála azzal a következménnyel is járt, hogy harmincévesen cseh királlyá lett fia, Károly, aki szűk tíz évvel később már IV. Károly néven német-római császár is volt. Ő így korán kibontakoztathatta képességeit Prága és Csehország élén, nem kényszerült hosszú várakozásra: a Károly-híd vagy a Károly Egyetem már magában jelzik, milyen páratlan képességű ember előtt nyílt meg az út apja téves helyzetértékelése nyomán

Hogy alakult volna a világ, ha Roosevelt egészséges marad

Jóval bölcsebbnek bizonyult János királynál a csehek legendás huszita vezetője, Jan Žižka. Ő gyermekkorában veszítette el egyik szemét, a másikat jóval később, egy nyíllövés következtében. Ezt követően esze ágában sem volt lovon botorkálni a csatákban. Kocsin vitette magát a megfelelőnek ítélt helyekre és emberei segítségével mérte fel, mi a teendő a csata forgatagában. Utolsó éveit így vakon, de mégis sikeresen élte le, ám aligha kétséges, bármilyen zseniális hadvezér is volt, nem lehetett képes úgy vezetni hadait, ahogy korábban.

Más típusú betegség az, ami leginkább talán akkor lehet fájdalmas, ha egy hivatásszerűen zenével foglalkozó embert sújt. A legismertebb példa e tekintetben a 19. század kiemelkedő zeneszerzői közül Ludwig van Beethoven, de nem ő az egyetlen, akinek túl kellett lendülnie hallása elvesztésén.

Hasonló történt ugyanis a csehek büszkeségével, Bedřich Smetanával is. Az ő esetében jó eséllyel a szifilisz szövődménye okozta a problémát, ám Smetana alkotókedvét ez sem törte meg. Mást nem hallott, amikor talán legismertebb művét, a Má Vlast (Hazám) című ciklust, beleértve az olyannyira ismert Modvát befejezte. A két zeneszerző szomorú esete nem befolyásolta közvetlenül a történelmi folyamatokat, ugyanakkor itt is joggal merül fel a kérdés, hogy vajon milyen műveket tudtak volna alkotni, ha hallásuk nem sérül?

A modern időket tekintve, amikor hosszan lehetne sorolni az orvostudomány fejlődése és a jóval több ránk maradt iratnak köszönhetően, hogy ki mindenki küzdött egy-egy betegséggel, a már említett szifilisztől kezdve a himlőig (gondoljunk csak Kölcsey Ferenc fél szemére), vagy a tüdőbajig (Petőfi Zoltán, Petőfi Sándor fia korai halálát is ez okozta), csupán két példát említenénk.

George Clemanceau, a Trianon kapcsán oly sokszor említett francia miniszterelnök például súlyos cukorbajjal küzdött (s mellesleg ekcéma is gyötörte), de ez korántsem gátolta abban, hogy vasakarattal irányítsa az országot az első világháború során is.

Georges Benjamin Clemenceau
1929-ban
Forrás: Wikimedia

Kérdés, vajon a “Tigris” becenevű kormányfő ugyanígy döntött volna sok kérdésben, ha a két betegség nem kínozta volna.

Másik példánk a második világháború időszakának egyik nagyformátumú vezetője, az Amerikai Egyesült Államok élén álló Franklin Delano Roosevelt, aki tolószékbe kényszerült: a rendkívüli tetterejű embert vélhetően járványos gyermekbénulás fosztotta meg mozgásának szabadságától bár újabban felvetették, hogy ezt esetleg Guillain-Barré szindróma okozta.

Egyedüliként a történelemben négyszer választották meg amerikai elnökké. Példája azt látszik igazolni, hogy a kellően elhivatott vezetőket, főleg a modern időkben, amikor a szellemi képességek és a modern politika csatornái mind nagyobb súllyal estek latba, egy-egy mégoly fájdalmas betegsége sem volt képes megroppantani. Ismét csak kérdés, hogyan alakult volna a háború végén a nagyhatalmak osztozkodása, ha egészséges maradt volna.

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.