Egy felépülésért vívott küzdelem nemcsak visszaadta az életet, hanem új célt is adott neki: Détári Vilmos ma már Magyarország legnagyobb privát rehabilitációs központját vezeti, ahol sorstársain segít.
Détári Vilmos tíz évvel ezelőtt szenvedett stroke-ot, mára pedig az ország legnagyobb privát rehabilitációs központját irányítja. Betegsége során tapasztalta meg, milyen nagy szükség van az intenzív terápiára a felépüléshez. Létrehozta a Szent Vincent Rehabilitációs Központot, amely hiánypótló segítséget nyújt a betegség utáni küzdelemben.
Mi történt Önnel pontosan?
2015. április 8-án elég feszült és mozgalmas napom volt.
Akkor 36 éves voltam, vállalkozóként dolgoztam, és 32 év sport állt mögöttem. Délután edzettem, este pedig lefeküdtem aludni. Hajnali egykor arra ébredtem, hogy mosdóba kell mennem, és borzasztó szomjúságot éreztem.
Lementem a földszintre, és összeestem a fürdőben.
Zsibbadt a lábam, felkeltem, a hűtőhöz akartam menni, de 7–8 alkalommal elestem. Teljesen érzéketlen volt a jobb lábam. Eljutottam a hűtőig, de hiába vettem elő vizet, nem tudtam inni, mert az arcom is lebénult, csak ezt akkor még nem érzékeltem.
Milyen életvitelt folytatott addig?
Ugyan a családban volt korábban érintett, én alapvetően egészségesen éltem.
Nem dohányoztam, rendszeresen sportoltam, nem fogyasztottam alkoholt, és energiaitalokat sem ittam.
Milyen típusú stroke-ja volt?
Két típusú stroke létezik: a klasszikus vérzéses stroke, valamint az ischaemiás stroke, amely érelzáródást jelent.
Nekem vérzéses stroke-om volt, amely miatt egy kilenc és fél centiméteres ödéma keletkezett az agyamban. Ez hatalmas fejfájással járt. Szédültem, és egy hónapig feküdnöm kellett.
Melyik kórházban gyógyult?
Szerencsésnek mondhatom magam, mert Szegeden élek, ahol nagyon magas színvonalú stroke-centrum működik. Négy és fél hónapot töltöttem kórházban. Az első hónapban mozdulatlanul feküdtem.
Sokáig kerekesszékben voltam, ma pedig már csak egy bokarögzítőt viselek, ami abban segít, hogy ne forduljon ki a bokám.
A rehabilitációnak milyen lépcsőfokai voltak?
Újra kellett tanulnom beszélni. Mindent elölről kellett kezdenem: kommunikálni sem tudtam, elmutogatni sem, hogy mi történik velem. Hosszú út volt.
Teljesen mindegy, hogy ki mit tesz, mindig az aktuális állapottól függően, rendszeresen kell dolgozni.
Amint abbahagyja az ember, az állapota rohamosan romlik.
Ha két napig nem tudok edzeni, már érzem, ahogy beszűkül a mozgásterjedelmem, és feszesebbek lesznek az izmok. Az idegrendszeri sérülteknek tudomásul kell venniük, hogy egy frontos, szeles vagy csapadékos idő is sokkal rosszabb állapotot okozhat.
A rehabilitáció mindenkinek eltérő?
Minden beteg állapota más, nincsenek bevett sémák.
Én nagyon utánajártam, hogy mire van szükségem. Megnéztem, hova lehet menni, és külföldre is jártam kezelésekre.
Az egyik ilyen út során fogalmazódott meg bennem, hogy nemcsak nekem van erre szükségem, ezért nyitok egy központot. Azt tapasztaltam, hogy az eredményes rehabilitációnak intenzívnek kell lennie. Rengeteg jó szakember van Magyarországon, de sajnos irgalmatlanul sok a beteg, így kevés idő jut egy-egy páciensre.
Mikor nyitották meg a Szent Vincent Rehabilitációs Központot?
Szegeden 2016. október elsején nyitottuk meg a központot, akkor 50 négyzetméteren, egy kollégámmal. Mára ez Magyarország legnagyobb privát rehabilitációs központja, 40 szakemberrel, 1550 négyzetméteren.
Én nem vagyok szakember, sérült ember vagyok, aki tudja, milyen problémákat okoz ez a betegség valakinek az életében.
Kikre fókuszál a központ?
Nagyon komplexen dolgozunk.
32 féle terápia érhető el nálunk, szakembereink pedig bármilyen neurológiai vagy mozgásszervi problémával érkező beteget el tudnak látni.
Fontos, hogy a kollégák összedolgoznak, egymásra építik a terápiákat.
Amikor elkezdtük, hiány volt az országban néhány olyan robotasszisztált eszközből, amely nálunk már elérhető volt.
Mivel privát központ vagyunk, létrehoztunk egy alapítványt, amely segít a hozzánk érkező pácienseknek az anyagi nehézségeikben. Minden megkeresésre válaszolunk, és igyekszünk segítséget nyújtani azoknak a sorstársaknak, akik nem tudnák megfizetni a terápiát.
Az alapítványon keresztül már több száz embernek tudtunk támogatást adni.
Nálunk akár napi 9 órát is foglalkoznak a szakemberek egy-egy beteggel.
A Szent Vincent Kids a gyermekekkel foglalkozó részleg.
Igen, a gyermekek rehabilitációjával foglalkozik. Részképességzavarokkal élő, valamint halmozott sérültséggel küzdő gyerekek is tudnak nálunk fejlődni. Az alapítvány jelenleg a gyermekekre fókuszál.
Eddig sem ebből éltem, ezután sem fogok. Számomra az a fontos, hogy a központ fenn tudja tartani magát.
Hogyan alakulnak az Ön mindennapjai?
A jobb karomat körülbelül 50%-osan tudom használni, de az állapotom stabil. Heti 3–4 alkalommal járok gyógytornára, és a hét minden napján edzőterembe. Reggel 5:40-kor kezdek. Mindig motivált a sport, hogy visszatérjek, és helyrejöjjek.
Az életvitelén változtatott?
A kórházban 20 kilót fogytam, és ezt a súlyt máig tartom. Erre azért volt szükség, hogy a lábam kevesebb terhelést kapjon.
Figyelek rá, hogy minél kevesebb szénhidrátot egyek, és kerülöm az édességeket, amelyek feleslegesek a mindennapokban. A restroke megelőzése miatt fontos a koleszterinszint kontrollja, kerülni kell a zsíros ételeket, így csak módjával fogyasztok vörös húsokat, például marhahúst.
Mire vezetik vissza, ami Önnel történt?
A stressz nagy tényező ennél a betegségnél. Akkoriban egy 80 alkalmazottal működő saját céget irányítottam, és rengeteg felelősség járt vele, ami sok stresszt okozott.
Emellett volt egy nem megfelelően kezelt, ingadozó vérnyomásom: hol magas, hol alacsony volt. Nem jól állították be a gyógyszeremet, emiatt gyakran szédültem, így abbahagytam a szedését.
Nagy hiba volt nem utánajárni, mi lenne a megfelelő megoldás. Ezek összességére tudom visszavezetni, talán ezek lehettek a kiváltó okok az én esetemben.
