Amikor a kapcsolati bántalmazás szóba kerül, sokan még mindig úgy hiszik, hogy az egyenlő a fizikai erőszakkal. Valójában a tényleges erőszaknál gyakoribb a rejtett bántalmazás, annak teljes eszköztárával: a titkolózással, mellébeszéléssel, a verbális fenyegetéssel, figyelemmegvonással, a vádaskodással, a hibáztatással, a bűntudat keltéssel. Mindezek eleinte nem is annyira nyilvánvalóak az elszenvedő fél számára, a külvilág pedig gyakorlatilag semmit nem vesz észre belőle. A bántalmazó titkos szabályrendszer szerint “játssza” a kapcsolatot, amiről a másiknak nincs tudomása, és eleinte észre sem veszi, hogy partnere az önbecsülését kezdi ki, építi le módszeresen. A bántalmazónak hosszú távon az az előnyös, ha a partnere szenvedő féllé válik, ha az érzelmi síkok hatalmi szerkezetté válnak, amelyben be lehet darálni a másikat.

Bánki György pszichiáterrel a bántalmazó motivációiról, a bántalmazott kálváriájáról, valamint arról a helyzetről beszélgettünk, amikor a bántalmazó fél nem a férfi, hanem a nő.

Mitől válhat valaki bántalmazóvá?

Ez nagyban függ a karakterétől. A bántalmazó soha nem egészséges személyiség. A különböző személyiségtípusoknak különböző előnyei származnak abból, ha nehéz helyzetbe hozzák a másikat.

A nárcisztikusok között például elég sok bántalmazó akad, ők többek között a saját imázsuk, csodálatuk erősítésére, a kiemeltségük fenntartására használják partnerükkel szemben a manipulációt. Egy antiszociális karakter, egy pszichopata már gátlástalanul használja és kihasználja partnerét, annak anyagi, érzelmi erőforrásait.

De más zavarok is előfordulnak a bántalmazók között. A lényeg a bántalmazás átható mintázata, nem a diagnózis.

A kialakulását formáló okok nem egyenesen vezetnek abúzushoz, de aki bántalmazóvá válik, a hajdani gyerekkori traumáját – ez lehet kihasználás, fizikai, lelki vagy szexuális bántalmazás – hárítja át a másik félre, a saját bizalmatlanságát, becsapottságát, megalázását vetíti ki magából egy kapcsolatban.

Éppen emiatt nem is mer túlságosan közel kerülni senkihez, pedig – bármilyen furcsa – vágyik rá. Egyfolytában annak a jeleit keresi, őt hogyan fogják kihasználni, becsapni, ezért a helyzetet a saját vélt előnyét nézve megfordítja, kizökkentve ezzel a másikat az érzelmi egyensúlyából.

Tudatos viselkedés ez a bántalmazó részéről, vagy inkább ösztönösen cselekszik? Ha tudatos, akkor annak is tudatában van, hogy morálisan mennyire elfogadhatatlan, amit tesz?

Mondhatnám, hogy a végeredmény szempontjából tulajdonképpen mindegy. Vannak ösztönös, átgondolatlan megnyilvánulások, és vannak egészen bonyolult logika alapján kitervelt bántalmazási mozzanatok. Hogy mennyire van tisztában a morális szempontokkal? Ha egy bántalmazóval erről beszélünk, talán elfogadja, hogy figyelmen kívül hagy bizonyos szempontokat, arról azonban nehezen fogjuk meggyőzni, hogy indokolatlanul cselekedett.

Meg tudja magyarázni, okokat tud sorolni a tettei védelmében. Az önigazolás ezekben az esetekben igen magas fokon működik.

A bántalmazó alapvetően áldozatnak látja magát. Amikor a kapcsolat válságosra fordul, és a másik el akar menni, ő pedig sírva bocsánatot kér, alapjaiban még akkor is nemsokára meg lesz győződve a saját igazáról, jogosnak érzi majd a másik kínzását.

Milyen jelekre érdemes figyelni, melyek azok a vörös zászlók, amiket a kapcsolatok zömében észre sem vesz a bántalmazott?

Ezeknek a jeleknek annyira széles a skálája, hogy nem egyszerű általánosítani őket.

Az olyan nyelvi fordulatok, mint a “még soha senki iránt nem éreztem ilyet”, a túl korán mondott erős mondatok, a szuperlatívuszok mindenesetre figyelemfelkeltőek. Hasonlóképpen gyanús lehet, ha valaki valamennyi előző kapcsolatáról csak negatívan beszél. Ha minden kapcsolatában bántottak valakit, az azt is jelentheti, hogy ő maga a bántalmazó. De ilyen a tetten érhető titkolózás, vagy az érzelmek hirtelen változása.

Ugyan a bántalmazó ezeket megmagyarázza, de egy idő után a hazugságokra és a váratlan dühkitörésekre elfogynak az indokok. Ezeket a jeleket azonban a jó kapcsolatban reménykedve sokáig hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni.

A bántalmazó ennyire rafinált? A másik fél végig abban reménykedik, hogy szép és jó lesz minden?

A bántalmazó nélkülözhetetlenné akarja tenni magát. Már a kapcsolat elején szoros és mély viszonyt alakít ki, olyan pozitív hozzáállással, ami szinte függővé teszi a másik felet, főleg, ha az bizonytalan önmagában.

Látszólag mindenben erősíti a másikat, önbizalmat, erőt sugároz. Közben olyan dolgokat tesz, amivel teszteli partnerét.

Határokat feszeget, folyamatosan szondázza, meddig lehet elmenni. Ha kell, vissza is lép néhányat, és másik irányból próbálkozik. Amikor érzi a partnere elkötelezettségét, akkor bátorodik fel igazán, akkor teremt olyan helyzeteket – gyakran az emberi normákat felrúgva -, hogy a másik mégis azt érezze: neki kell megmentenie a kapcsolatot, neki kell idomulni, alkalmazkodnia a partneréhez. Lassú, szívós és visszafordíthatatlan folyamat ez, ahol az elszenvedő fél állandó zavarban él. A bántalmazó akaratának megfelelően elidegenedik az addigi életétől, egy alternatív valóságban kezd élni, amelynek forrása pont a bántalmazó.

Eljut arra a szintre, amikor már minden idejét az tölti ki, hogy magyarázatokat találjon a másik viselkedésére, de az okokat éppen a zavarodottsága miatt sokszor önmagában keresi.

“Mit rontottam el, mit gondolok rosszul, miben változzak?” – teszi fel magának a kérdéseket, s ez szervesen illeszkedik a bántalmazó kapcsolatba. Az olyan megoldások, amelyek működnek egy normális szituációban – például leülni és átbeszélni a dolgokat -, kudarcot vallanak. Itt inkább az a folyamatos kérdés: “mire készüljek fel, mi fog történni legközelebb?”

A bántalmazó kapcsolatokkal összefüggésben általános sztereotípia, hogy a férfi a bántalmazó.  Mennyire állja meg ez a helyét? Van valamiféle kimutatás arról, hány olyan eset létezhet, amikor a nő a bántalmazó a kapcsolatban?

A bántalmazó kapcsolatok összességéről lehetetlen kimutatást készíteni ez hatványozottan igaz a férfiakra, akik szégyenként élik meg azt, ami a kapcsolatukban történik, és inkább titkolják, semmint segítséget kérnének. Pedig sokan vannak, hozzám is többen járnak terápiára.

Mi az alapvető különbség férfi és női bántalmazó között?

A férfiak inkább a hatalommal, a státusszal élnek vissza, agresszióval bántalmaznak, a nőkre inkább a passzív agresszió, például a szándékos figyelmetlenség, érzelem- és szexmegvonás, a másik férfiasságának megkérdőjelezése, a gyerekkel való érzelmi zsarolás, tehát egy másképpen hangolt eszköztár jellemző.

A férfit alapvetően erőforrásnak, nem pedig személynek tekintik. Nem ritka, hogy bár ők a bántalmazók, a környezetükkel azt hitetik el, hogy a férfi az, és valójában ők az áldozatok. Ennek egyik extrém példája a nő, aki kihívja a rendőrséget családon belüli erőszak miatt, miközben ő veri a férjét. A fizikai erőszak azonban ezekben a kapcsolatokban jelentéktelen szerepet játszik, a női bántalmazó hangsúlyosan érzelmi alapon működik.

Említette, hogy önhöz is fordulnak férfiak ilyen kapcsolati panaszokkal. Mi az általános cél? Megmenteni akarják a kapcsolatukat, vagy erőt gyűjteni a kilépéshez?

Nehéz helyzetben vannak, többnyire tanácstalanok. Általában családokról beszélünk ilyen esetekben, ahol van gyerek és közös vagyon, hitel satöbbi. A férfi is nagyon nehezen hoz drasztikus döntést egy ilyen szituációban. Sokáig maradni akar a kapcsolatban, mert ezt még mindig a kisebb rossznak hiszi a következményekkel összehasonlítva. Aztán eljön az a pont, amikor a következmények közel sem tűnnek olyan súlyosnak, mint az a verzió, ha továbbra is működtetik a kapcsolatot.

A saját orvosi tapasztalatom azt mutatja: a családos férfiak zöme a gyerek vagy gyerekek érdekeit nézve marad sokáig a bántalmazó kapcsolatban, de ugyanúgy az ő lelki egészségük érdekében lépnek is ki abból bizonyos idő után.

Van valamilyen sémája egy bántalmazó kapcsolatnak?

Mindenképpen van ciklikussága, ahogyan íve is.. A kapcsolat soha nem bántalmazónak indul.

Az elején a bántalmazó “tükrözi” a másikat. Olyan érzelmeket mutat, amitől nagyon bele lehet szeretni, nagyon közel lehet hozzá kerülni – gyakorlatilag megadja az “ilyen szép még soha nem történt velem” élményét.

Ennek halványulásával kezdenek a problémák sokasodni, a bántalmazó elkezd visszaélni az első időszak eredményeivel, és érzelmi függőségbe taszítja partnerét, először csak rejtett, majd egyre nyilvánvalóbb módon.

Amikor a másik fél észreveszi ezt, és ki akar lépni a kapcsolatból, jön az ígéretek és a “megjavulás” ideje. Ekkor úgy tűnik, bár nem lehet mindent elfeledtetni, a kapcsolat újra szép és jó lehet – de ez a szakasz csak ideiglenes, és törvényszerűen visszatér a bántalmazási fázisba, majd kezdődik minden elölről. Ez a ciklikusság ördögi körré válhat.

Súlyosbítja a helyzetet, ha a kapcsolatban vannak elköteleződési pontok. Ilyen például a közös vállalkozás, vagyon, gyerek, vagy ha csak az egyik fél rendelkezik biztonságos jövedelemmel.

Hol van az a határ, amikor a bántalmazottat már csak az hajtja, hogy valahogyan véget vessen az érzelmi függésnek, és kiszálljon a kapcsolatból?

Egy ilyen kapcsolat tarthat két hónapig vagy negyven évig egyaránt.

A fordulópont általában akkor következik be, amikor a bántalmazott felismeri a ciklikusságot, látja a mintázatot, és elfogadja, hogy az a valóság, nem pedig az, amiben addig hitt.

A leválás szakasza a legnehezebb, tele fenyegetéssel és rémisztő manipulációval. Sokszor ilyenkor jelenik meg a kapcsolatban a fizikai erőszak, amely extrém esetben károkozásba, lejáratásba, gyilkosságba torkollik.

Ne feledjük: a bántalmazás egy másik szabályrendszer szerint működik, ami a hatalmi viszonyokról, az uralkodásról, a manipulálásról, a felülkerekedésről szól.

A bántalmazott érzelmei a másik fél szemében érvénytelenek a kapcsolatban, és talán az igazat a legnehezebb kimondani: “ezt tette velem, nem csinálom tovább”. Ha idáig eljut valaki, akkor jó eséllyel el tudja engedni az addig valóságnak hitt illúziót, és újra saját döntést hozhat az életével kapcsolatban. Csakhogy mire ez a döntés megfogalmazódik valakiben, addigra egy hálóban vergődik, amelyek nyomai a különválás után még sokáig látszódnak.

Súlyos lelki sérülésekkel szállhat ki a kapcsolatból, amit nevezhetünk akár komplex poszttraumás stressznek is.

Az illető annyira elbizonytalanodik saját értelmi és érzelmi képességeiben, hogy fogalma sincs, kinek hihet az őt körülvevő világban. Hosszú, nem ritkán fájdalmas gyógyulási folyamat vezet oda hogy új, bátorsággal, örömökkel, biztonságos kapcsolódásokkal teli életet kezdhessen.