Pozitív vagy negatív jövőtől tartanak inkább a mai fiatalok, hogyan lehet a tudományt korszerű módon kommunikálni, vagy közel hozni a kötelező olvasmányokat a tinédzserekhez? Ilyen kérdésekről beszélgettem dr. Nagy Ádám egyetemi tanárral, nevelés- és ifjúságkutatóval, az Excenter Kutatóközpont vezetőjével, a Magyar Pedagógiai Társaság alelnökével, aki kalandkönyvekben teszi még érdekesebbekké a kötelező olvasmányokat.
A szerző felvétele
Mi motiválta 2011-ben az Excenter Kutatóközpont létrehozását? Mit kutatnak és honnan verbuválódtak a kutatóik?
Társadalom és neveléskutatással, jellemzően ifjúságkutatással és tudománykommunikációval foglalkozunk és jellemzően annyi kollégával működünk együtt , amennyit egy-egy projekt eltart, van úgy, hogy húsz kutatóra is felmegy a létszám és van, hogy sokkal kevesebben vagyunk. A szervezőgárda mellett hálózatban működő kutatói és oktatói közösségekkel működünk együtt, akik eddig több száz tudományos cikket, monográfiát, szakmai publikációt jegyeznek és ugyanilyen nagyságrendű tréninget, nemformális műhelyt, tanulástámogató foglakozást tartottunk.
Például a Pécsi Tudományegyetem földrajzi tanszékével van egy közös könyvünk, a Hét kristály rejtélye, amiben egy Csillagok Háborúja szereplő csavarog egy galaxisban és itt az volt a cél, hogy miközben a gyerekek a mesét olvassák és megoldják a hét jedi kristály rejtélyét, aközben észrevétlenül földrajzot tanulnak.
Amikor a mandalori szereplőnk a Hoth bolygóra érnek, ott a jégcsipkékről tanulnak, amikor a Tatuinra, ott a homokdűnék természetéről, amikor a Coruscantra, akkor a társadalomföldrajzról, amikor a Corelliára, akkor gazdaságföldrajzról. Vagy van a Birodalom visszavág-ban egy droid, ami keresi a lázadókat. Ez voltaképpen egy drón. Ezen keresztül el lehet magyarázni a drónok működésétől a GPS jeleken át a csillagászatig sok minden mást.
Most pedig hasonlón dolgozunk Harry Potter és a kémia vonatkozásában. Itt a fiatal főszereplő lánynak, Serának meg kell oldania egy mutáns mumussal kapcsolatos rejtélyt, s eközben rejtve kémiát tanul az indikátorokról, a szilárd testekről-folyadékokról-gázokról és a reakciókról. És ezekkel azt sugalljuk, hogy nem is olyan rettenetes a földrajz vagy a kémia … mint olykor az iskolában.
A fantáziavilágok könnyű kapaszkodók
Ha valaki nem ilyen ötletekkel operál, sokkal nehezebb a tudományt érthetővé tenni a fiataloknak.
A természettudományok egyenletei és a társadalomtudományok fogalmi struktúrái bonyolult dolgok és nem adnak előre megrágott, könnyen érthető magyarázatokat. Teljesen érthető, hogy azok, akik a tudományos világban idegenül mozognak, el vannak veszve, és sajnos sokszor könnyű őket zsákutcába terelni egy könnyen érthető, de áltudományos világmagyarázattal.
Az iskola nem segít?
Sajnos az iskola nagyon lassan reagáló konzervatív intézmény, ráadásul több évszázados alapvetéseket hurcol magával és ez nem motiválja a diákot. Sokszor nem érti a diák, hogy mi köze van például ahhoz, hogy röppályát számoljon fizikaórán. Ezzel szemben, ha odadobok egy tollat, a diák elkapja, akkor meg tudom magyarázni, hogy „mi” nem tudunk ennyi idő alatt röppályát számolni, de az agyunk igen.
Tehát, minden esetben motiválttá kell tenni a diákot, ahhoz, hogy érdekelje valami, hogy lássa, hogy köze van az adott dologhoz, mert akkor nyert ügyünk van. Hiszen azokat a dolgokat tudjuk értelmezni a világban, amihez valamilyen korábbi tudati séma kapcsolódik. És a fiatalok számára leginkább a fantáziavilágok a sémaképzők.
Azt mindenki tudja kicsoda Darth Vader, de azt kevesebben, hogy ki volt Csák Máté.
A tanárok ehhez nem tudnak alkalmazkodni?
Sok helyen használnak ilyen technikákat, innovációkat, de a többség még nem akar, vagy nem ismerte fel, vagy lassan reagál a fiatalok igényeire. A fantáziavilágokat segítségül hívni amúgy is kicsit gyanús, a popkultúra olyan snassz…
Az iskolából kikerülve pedig marad a média, ahol elég kevés már az igazodási alap.
A hagyományos média szerepe ráadásul csökken, ellentétben a közösségi médiával, ahol pedig mindenki könnyen piacra tud lépni, akár a legnagyobb marhasággal is.
Van ennek egyfajta demokratizálódási jellege, másfelől viszont van felelősségünk – nekünk, a társadalomnak, de akár az államnak – abban, hogy a sok szemét áradása ellen valamilyen gátat képezzen. Ezzel azonban a társadalom még nehezen tud mit kezdeni.
Az egyik első ország Ausztrália volt a világon, ahol tavaly december 10-én hatályba lépett a teljes közösségi média használati tilalom a 16 év alattiak számára, ami jelzi, hogy valamit kezdeni kell a problémával, még ha nem is biztos, hogy ez a legcélravezetőbb módszer a tiltás, ráadásul könnyű megkerülni.
Erősödik a fiatalok közéleti aktivitása
Milyen jövőt képzelnek el a fiatalok? Inkább utópiát vagy disztópiát – és ez mit árul el róluk?
Mind a kettőt. Vannak nagymintás ifjúságkutatási vizsgálatok és ezek adataiból az látszik, hogy létezik a klímaszorongás, van félelem a háborútól, de tetten érhető egy pozitív világkép is. Olyan hurráoptimizmus, mint a hatvanas évek végén volt Nyugaton, nem érezhető, de az olyan minden mindegy érzés sem erős, amilyen Woodstock előtt volt az atomháborútól való félelem idején.
A félelem és a remény kettőssége jellemző. Ami idehaza látható, hogy a tízes évekre jellemző társadalmi passzivitás csökkenőben, a fiatalok körében erősödik a közéleti és a civil aktivitás.
Mégis, miért hatnak ennyire a fiatalokra az elnyomó, kontrollált világokat bemutató történetek?
Ezt részben a szorongásuk megélése magyarázza és az ilyen vonulat újabb reneszánsza várható.
A népszerű disztópikus regénysorozatok, mint az Éhezők viadala és az Útvesztő jól megágyazott az ilyen érzéseknek, ahol nemcsak egy maroknyi lázadó szállt szembe a hatalommal, mint a Csillagok háborújában, vagy néhány kivételezett fura figura, mint a Harry Potterben, hanem az egész társadalom elnyomásban él.
A valóság is bizonyos szempontból tükrözi ezt, gondoljunk csak az ázsiai Z generációs forradalmakra, Sri Lankán, vagy Nepálban és ez hasznos is, mert végig gondoltatja a fiatalokkal, hogy ha tehetik, akarnak-e tenni az ellen, hogy ilyen társadalomban éljenek. Ahogy a Szolgálólány meséjében is, ami a jövő Amerikájában játszódik és megmutatja, hogy az ilyen negatív változások nem egyszerre történnek, hanem lépésről lépésre.
Az ilyen munkák segítenek abban, hogy a fiatalok végig gondolják, hogy miképpen cselekedjenek egy etikai dilemma vagy társadalmi elnyomás esetén.
Sok sci-fi történetben az emberi kapcsolatok sérülnek először. A jövőt sugalló digitalizáció és az online élet is ebbe az irányba tolja a társadalmat?
Minden változásban van veszély. A digitális kommunikációban is ott a lehetőség, de a veszély is.
A közösségi médiában sokszor nem derül ki, hogy az illető véleményformáló mRNS-kutató, vagy a Mari néni, s eltűntek az ellenőrzési mechanizmusok. Ez egyben szabadság is és ezt a szabadságot egyelőre arra használjuk, hogy egymást üssük agyon, amit jól mutat, milyen riasztó a digitális térben a hozzászólások, kommentek szóhasználata.
Van tehát veszély, miközben ezt a lehetőséget jóra is lehet használni.
Legutóbb ilyen példa volt az a dorogi autós, aki hókotrónak szerelte át a kis kocsiját és letisztította a település útjait, mire megbírságolták.
Nem mintha nem lenne jogilag releváns a rendőri intézkedés, de már másnapra pénzt gyűjtöttek neki a közösségi médiában és segítenek levizsgáztatni az autóját. Tehát a társadalmi szolidaritás is működik a közösségi média révén. A közösségi média nélkül a dorogi autós története is elsikkadt volna.
Döntési helyzet néhány oldalban elbeszélve
Ha ma készülne egy hiteles társadalmi sci-fi, mi lenne benne a legrealistább – és mi az, amit még a fikció sem merne bevállalni?
Sok mindent megírtak már, gondoljunk Orwell 1984-ére, ami egy disztópiaindexben az első helyet kapta, ahol még a saját emlékekhez sem volt joga az embernek, nemhogy a testi épségéhez. A fantáziaalkotók a műveikben a szabadságjogainknak vélhetőleg már mindegyik elemét elvették. Tulajdonképpen a disztópia egy reális problémára adott embertelen válasz. Érdemes lenne a kérdésen gondolkodni, de a már megírt disztópikus világok tulajdonképpen szépen körbejárják a legtöbb valós problémát és az azokra adott embertelen válaszokat.
Az Ön kalandkönyvei a történetmesélés eszközével közelítik meg a tudást. Miért éppen ezt a formát választotta? Egyáltalán mik ezek a kalandkönyvek?
Függetlenül, hogy valaki szereti Jókait, vagy sem, tudni kell, hogy a megközelítése és a nyelvezete 150 évvel ezelőtti.
A mestert egyébként nemcsak ma, de már a saját korában is kritizálták.
Amikor megkérdezték, hogy tényleg hat oldalon keresztül kell-e, hogy fodrozódjon a vörös drapéria, akkor azt válaszolta, hogy én egy romantikus szerző vagyok, aki realizmusra vágyik, annak ott a kocsma.
Ma nem vesznek kezükbe a fiatalok ekkora és ilyen nyelvezettel megírt könyveket, sőt olvasni sem szeretnek ekkora terjedelmű munkákat, másképp olvasnak.
Ugyanakkor a kötelező olvasmányaink, mégiscsak valami fontos „ethoszt” közvetítenek: önfeláldozás, szerelem, barátság. A kalandkönyv ugyanakkor létező forma volt már a nyolcvanas években, kaland, játék, kockázat néven futott néhány, elég bugyuta – ámbár imádnivaló – fantasy.
A mi kalandkönyveink egyrészt igyekeznek megőrizni mondjuk a Pál utcai fiúk, Az ember tragédiája, A kőszívű ember fiai, az Egri csillagok eredeti univerzumát, másrészt döntési helyzetbe hozzák az olvasót, hiszen ő lesz a főhős. Tehát a Pál utcai világban az olvasónk Nemecsek Ernő, neki kell dönteni, hogy Bokát vagy Gerébet támogatja az elnökválasztáson, vagy nevető harmadikként elindul maga, vagy átáll a vörösingesekhez, vagy hagyja a fenébe az egészet és elmegy csavarogni a korabeli Budapesten.
Az író által felkínált lehetőségek szerint az olvasó dönt és a történet ennek megfelelően folytatódik. Szerintünk ez elég kurrens forma: megőrzi az eredeti világot, de az olvasót teszi főhőssé.
Eddig hány ilyen könyv jelent meg és lesz-e folytatás?
Eddig hat készült el, A Pál utcai küldetés (Pál utcai fiúk), az Égi megbízás (Ember tragédiája), a Nyergelj, fordulj (A kőszívű ember fiai), a Holtunkiglan (Rómeó és Júlia), a Hol terem a magyar vitéz (Egri csillagok) és a Nagy Testvér szeret téged (1984). Márciusban jelenik meg a Szabadság íjásza (Tell Vilmos) és készen vagyunk a nyáron várható Haza, Ithakába (Odüsszeusz) című könyvvel, amit egy időben szeretnénk piacra hozni a Matt Demonnal a főszerepben érkező Odüsszeusz filmmel.
Most kezdtünk dolgozni a János vitézen, ami egy fantasy-univerzum lesz. Persze ha belegondolunk, tulajdonképpen Petőfi is fantasy-t írt banyákkal, tündérekkel, óriásokkal és griffekkel.
Milyen sikerük volt ezeknek a műveknek?
A Pál utcai küldetésnek most fogy el az ötödik kiadása. Amit a legjobban szerettem, az Égi megbízás megy a legkevésbé jól, a Nagy Testvér szeret téged viszont legutóbb a legjobb ifjúsági könyvek kategóriájában bekerült a legjobb tíz közé az Év Könyve választáson. Új formátumban is gondolkodunk, szeretnénk kihozni ezeket a köteteket applikációban is, elvégre a gyerekek mobillal a kézben születnek.
