Fokozottan védett árva madárfiókát vett gondozásába a Szegedi Vadaspark

Fiatal, idén kikelt, röpképtelen parlagi sast (Aquila heliaca) gondoznak a Szegedi Vadaspark természetvédelmi mentőközpontjában, a madarat, amint megerősödik, visszaengedik a szabadba – közölte közösségi oldalán az állatkert.

A 10-12 hetes fiókát a Körös-Maros Nemzeti Park szakemberei vitték be az állatkert mentőközpontjába. A fiatal, még röpképtelen tojó valószínűleg kiesett a fészekből.

A szakemberek nem akartak idő előtt beavatkozni, de a szülei a földön lévő fiókát nem etették tovább, így került végül Szegedre.

A földön töltött idő miatt a fiókából sok kullancsot kellett kiszedniük a gondozóknak, de szerencsére nagyobb baja nem lett.

Amint felerősödik és röpképessé válik, a fiatal kora ellenére már most is egy métert meghaladó szárnyfesztávú madarat a nemzeti park munkatársaival egyeztetve visszaengedik a természetbe.

A parlagi sas síkságokon, füves pusztákon és mocsarak környékén fordul elő.

A fokozottan védett madárfaj állományát a világon két-háromezer párra teszik,

ebből Európában – nagy részt Magyarországon és Szlovákiában – néhány száz költ. Az idei sasleltárban – az ország területének mintegy ötödén – 660 parlagi sast figyeltek meg a felmérésben résztvevő önkéntesek.

A nagy termetű 70-80 centiméteres testhosszú, akár kétméteres szárnyfesztávú, feketés barna tollazatú sasfaj hatalmas

fészkét magas fákra építi.

Kisebb emlősöket, elvétve madarakat, hüllőket zsákmányol, Magyarországon fő tápláléka az ürge és a hörcsög.

A parlagi sasok Dél-Európában március végén, másutt áprilisban költenek, ekkor két-három, ritkábban egy tojás kerül a fészekbe. A 43 napos költést követően mindkét szülő táplálja a fiókákat, amelyek mintegy két hónapot maradnak a fészekben, de ezt követően is még sokáig segítségre szorulnak.

Általában csak a legkorábban kikelő, legerősebb fióka éli meg a kirepülést.

A parlagi sasok hároméves korukra válnak ivaréretté, és ideális esetben akár ötvenéves kort is megélhetnek.

További hírek