Halálos fenyegetéseket kapott Niels van der Laan holland színész, aki az ünnepi Mikulás (Sinterklaas) műsorban a „főkrampusz” szerepét játssza – írta a Dutchnews hírportál.
A műsor egy holland gyerekeknek szóló televíziós „híradó”, amely minden évben a Mikulás érkezése előtt pár héttel indul, és fikciós történetként mutatja be a készülődést az ünnepre.
A fenyegetések azt követően érkeztek, hogy
a „híradó” egyik epizódjában Van der Laan arra utalt: ha a Mikulásnak nem jut ideje minden ajándékot beszerezni, a szülők segíthetnek ebben.
A megjegyzést többen úgy értelmezték, hogy a szereplő kétségbe vonta Mikulás létezését, és ezzel „elárulta a titkot és tönkretette a varázst”.
Merel Westrik műsorvezető egy televíziós beszélgetésben elmondta:
a színész több „agresszíven megfogalmazott” halálos fenyegetést is kapott. A műsorszolgáltató nem közölte, tett-e feljelentést az ügyben, illetve érintett-e más szereplő is hasonló támadásokban.
Sinterklaas a holland és flamand kultúra egyik legfontosabb ünnepi alakja, amely a Mikulásnak felel meg, de külön hagyományrendszerrel, saját ünnepnappal és szokásokkal rendelkezik. A holland tradícióknak megfelelően a Fekete Péter – a „krampusz” – koromfeketére mázolt arcú figura, a Mikulás segédje.
Az ünnep az elmúlt években a jobboldali és baloldali csoportok kulturális vitáinak középpontjába került, főként a Fekete Péter diszkriminatívnak vélt alakjának visszaszorítása miatt. Kritikusai úgy vélik, hogy a fekete bőrű emberek negatív sztereotípiája, és a hétköznapi rasszizmus szimbóluma. Egyesek véleménye szerint a fekete bőrű állampolgárok közül sokan a rabszolgaság örökségeként értelmezhetik a feketére festett arcú, afroparókás, jelmezbe öltöztetett figurát.



