Hatalmas kincsre bukkantak egy építkezésen dolgozó munkások

Az 1938-ban lerombolt müncheni zsinagóga romjaira bukkantak egy építkezésen dolgozó munkások egy közeli folyóban – adta hírül szerdán a BBC hírportálja.

Több oszlop és a tízparancsolat egy részét ábrázoló kőtábla került elő.

A helyi zsidó közösség örömmel fogadta a felfedezést. Bernhard Purin, a müncheni zsidó múzeum igazgatója úgy nyilatkozott, soha nem hitték volna, hogy abból az épületből még bármi előkerülhet.

Adolf Hitler náci diktátor

1938 júniusában rendelte el a müncheni fő zsinagóga lerombolását,

miután kijelentette, hogy az épület „bántja a szemét”.

Ez öt hónappal a kristályéjszaka néven ismert véres országos pogrom előtt történt, amely során zsidó embereket, boltokat és zsinagógákat támadtak meg.

A törmelékeket egészen 1956-ig őrizte a bontást végző vállalat a telephelyén

egészen addig, amíg el nem rendelték, hogy a romokat használják fel egy gát újjáépítéséhez az Isar folyón.

Így kerültek a törmelékek a folyóba a háborúban elpusztított más épületek romjaival együtt a Grosshesseloher gát helyreállítási munkálatai során.

Bernhard Purin a BBC-nek elmondta:

a megtalált kőtáblának kevesebb mint a negyede hiányzik az eredetiből.

A múzeumigazgató szerint ez az eddigi legjelentősebb felfedezés a lerombolt müncheni zsinagógával kapcsolatban.

A kőtábla helye egykor a tóraszekrény fölött volt a hajdani épület keleti falán.

Az egykori zsinagóga a háború előtti München egyik legjellegzetesebb épülete volt. Helyén jelenleg áruház működik.

Dieter Reiter müncheni polgármester a BR közszolgálati televíziónak azt mondta, hogy „váratlan szerencse” volt az épület néhány maradványának felfedezése.

Helyettese, Katrin Habenschaden pedig hangsúlyozta, a városnak történelmi kötelessége biztonságban visszajuttatni a leleteket a zsidó közösséghez.

További hírek