Az emberiség pillanatokon belül eljut a Holdra, ahol bázisokat létesít majd, és onnan próbálja majd meg felfeldezni az univerzumot. De a hosszabb távú cél a marsi bázis létrehozása, mert bármi történne a Földön, az emberiség, akkor már túlélné – állítja Horváth András Ferenc űrkutató-csillagász, a Budapesti Planetárium volt igazgatója. 

Michio Kaku, amerikai japán fizikus, jövőkutató nemrég az Akkord Kiadónál magyarul megjelent, Az emberiség jövője című izgalmas könyvében úgy véli, hogy a
csillagos ég már egyáltalán nem jelent határt a ma embere számára.Részletgazdag képet fest arról, hogyan fejleszthet ki az ember egy fenntartható civilizációt a világűrben is. Amire szükség is lesz, állítja, hiszen, ahogy minden véges, a Földön létező életnek is vége szakad egyszer, nem árt, ha erre jó előre felkészülünk.

Sokan úgy vélik, kulcskérdés az emberiség jövője szempontjából, hogy milyen távolságra juthat el az ember a világűrben és mennyi idő alatt. Szenzációnak számított, amikor a NASA New Horinsons nevű űrszondája éppen egy éve a Naprendszer egyik legtávolabbi égiteste, az Ultima Thule-nak nevezett kettős bolygó közelébe jutott  és fényképeket, információkat küldött a felszínéről. 12 évig utazott és 6,6 milliárd kilómétert tett meg.

Ennél sokkal messzebbre is eljutottunk már. 1972-ben és ’77-ben elindult négy űrszonda, kifelé a Naprendszerből. Ezek az eszközök először a Jupitert, a Szaturnuszt, az Uránuszt és a Neptunuszt vizsgálták, majd tovább haladtak kifelé. Közülük kettővel még mindig van rádiókapcsolat, valahol a Naprendszer szélénél járnak, sok milliárd kilométernyire innen. A kutatók azt remélik, hogy körülbelül 2040-ig működni is fognak. Mivel nagyon messzire repülnek, mini atomerőművekkel funkcionálnak, s thermoelektromos generátorokkal oldják meg az energiaellátásukat, nem napelemekkel. Mert azt tudni kell, hogy egyébként

a Naprendszerben az űrszondákon, meg a mesterséges holdakon az energiaellátás napelemekkel történik.

Az utóbbi években amerikai milliárdosok, például Elon Musk, vagy Jeff Bezos és más magánvállalkozások is részt vállalnak az űrprogramokban. Ők természetesen a felfedezések dicsősége mellett hasznot is akarnak húzni a befektetéseikből. Hogyan befolyásolja mindez a tudományos fejlődést?

Ez a terhek megosztását is jelenti. A Nemzetközi Űrállomásnak a sorsa most azon áll vagy bukik, hogy sikerül-e az odautazásokat a jövőben magánpénzből fedezni.

Mert 2025-től kezdve a NASA is, meg az oroszok is beszüntetik a Nemzetközi Űrállomásra való repülések állami finanszírozását, és áttérnek a magán űrrepülésekre, amelyekért dollármilliókat kell fizetni.

Ez nem azonos a nevezetes űrturizmussal. Már jelentkeztek cégek, amelyek úgy döntöttek, hogy 2-3-4 űrhajóst fognak küldeni a Nemzetközi Űrállomás fedélzetére, hogy a saját kutatási programjukat hajtsák végre ott fönn.

Ha a NASA beszünteti ’25-től a saját repüléseit, hogyan alakul az űrkutatás jövője?

Azt lehet mondani, hogy a húsz éve működő Nemzetközi Űrállomás – bár a huszonegyedik század eddigi legnagyobb űrkutatási projektje – már nem a jövő.

A következő nagy program az, hogy 2021 környékén a Hold közelében kezdenek építeni egy másik űrállomást, amelyik Hold körüli pályán kering majd.

Donald Trump amerikai elnök, ha újraválasztják, azzal fog bekerülni a történelembe, hogy ő volt az az elnök, aki visszavitte az amerikai űrhajósokat a Holdra. Tudjuk, hogy ezen a területen néhány évtized kimaradt. Tehát

2021-től, a mostani űrállomás tapasztalataira alapozva felépül egy Hold körüli pályára állított másik űrállomás, az űrhajósok pedig odarepülnek és berendezkednek. Négyszemélyes, hermetikusan zárt kabinok lesznek majd az űrállomáson, amelyet Gateway-nek, vagyis kapunak, átjárónak neveztek el…

Pillanatnyilag úgy fest, hogy Orion űrhajókkal fognak odarepülni. Részt vesznek az új űrállomás építésében a kanadaiak, a kínaiak, a japánok és az európaiak is, és lesz talán több orosz egység is a négy-öt amerikai és több más nemzetiségű asztronauta-csapat között. Azután rendszeres időközönként váltják a személyzetet. És a program szerint 2024-ben az amerikaiak újra leszállnak a Hold felszínére, és azután több Holdra szállást is végrehajtanak. Egyébként az oroszok is terveznek Holdra szállást, de valamivel később.

Az amerikaiak majd 2028-30 táján a Hold déli pólusa környékén egy űrbázist hoznak létre és ott, a Holdon fognak élni és dolgozni hosszabb időn át.

A lakóegységeket bele fogják fúrni a talajba, hogy védve legyenek a kozmikus sugárzástól. Azért a déli pólus környékén építkeznek, mert felfedezték, hogy azon a részen sok olyan kráter van, amelybe soha nem süt be a Nap, ezért a belsejükben megmaradt a jég, amiből vizet lehet előállítani. Ezt egyrészt megisszák, másrészt, ha felbontják hidrogénre és oxigénre, hajtóanyagot lehet belőle előállítani. A kráterek tetején, illetve a szélén pedig föl lehet állítani napelemeket is, amelyekből szintén tudnak energiát nyerni.

Ettól kezdve már egyszerűbb lesz a Holdról és nem a Földről indítani űrszondákat, űrhajókat a távolabbi bolygókra, mondjuk a Mars felé.

Tulajdonképpen „pillanatokon belül” kitelepül egy kolónia a Földről a Holdra?

Így is mondhatjuk.

Akkor talán nem is tartozik a science fiction fantáziatermékei közé, hogy az emberiség egyszer áttelepülhet más csillagrendszerekbe és „belakja” az űrt. Michio Kaku a könyvében azt állítja, hogy az asztronautika nem is olyan sokára képes lesz csillaghajóban utazó embereket távolabbi űrtájakra is eljuttatni. És megoldások sorát vázolja föl, például, arra vonatkozóan, hogyan lehetne energiát nyerni ilyen óriási feladathoz. Egyebek között beszél fúziós energiáról, úgynevezett nanoenergiáról, illetve leírja a napvitorla felhasználását, de bizonyos feltételek mellett még egy űrlift ötletét is kivitelezhetőnek tartja.

Ezek nagyon izgalmas és nyilván népszerű elképzelések. Karizmatikus hitszónokok is meg tudnak tölteni arénákat ájtatosan figyelő emberekkel. Még ha a technikai, technológiai fejlődés ugrásszerűen fel is gyorsulna, a sebesség, az idő és a tér problematikája még akkor is lehetetlenné tenné a vállalkozást. Mai ismereteink szerint

nagyon sok év fejlesztése nyomán legfeljebb a fénysebesség húsz-harminc százalékát sikerülhet elérni és évekig tartó utazásra lenne szükség. Ahhoz pedig meg kellene oldani az ember életfunkcióinak hosszú távú szüneteltetését, vagyis a hibernálást.

Jules Verne, vagy Stanislaw Lem kitalációiról sem gondoltuk, hogy alig száz évvel később nagyon sok minden megvalósul belőlük.

A science fiction persze már azt is kitalálta, hogyan lehetne elképzelhetetlenül nagy távolságokra repülni az úgynevezett féreglyukak segítségével. Valóban nem pontosan ismerjük még az űrben a tér és az idő kapcsolatát.

Elképzelhetőnek tartjuk, bár most inkább csak matematikailag, hogy léteznek bonyolult szerkezetű terek, és vannak olyan részek, ahol a tér görbülete önmagába fordul vissza és bizonyos „folyosókon” sokkal gyorsabban lehet átjutni, mint „normális” esetben, tehát a számunkra megszokott és felfogható tér-idő kapcsolat megváltozik.

De én úgy gondolom, egyelőre nem ilyen messzire, galaxisok közötti kalandokra kellene vágyakoznunk. A csillagászat mai és jövőbeni fejlődése talán alkalmas arra, hogy találjon a mi galaxisunkban, a Tejútrendszerben olyan bolygókat, ahol a felszíni viszonyok hasonlítanak a földire, és ha a Földön baj van, akkor oda kéne elrepíteni az emberiség egy részét. Az asztronautika pedig arra alkalmas, hogy megteremtse az ehhez szükséges eszközöket. De szerintem ehhez is még több száz évre van szükség.

Ennek ellenére Elon Musk, úgy tudom, készülődik már a kitelepülésre…

Elon Musk zseniális, mániákus ember, valóban tervezi-építi már azt a hatalmas űrhajót, amivel majd a Marsra juttat el embereket. Hiszen már egy ideje folyamatosan épít olyan hordozórakétákat, amelyek nagyon gazdaságosan szállítanak fel és állítanak Föld körüli pályára mesterséges holdakat. És ezeket az utakat kiválóan megfizetik.

Musk rakétája, a Falcon-9 rakéta sokkal olcsóbb, mint akár az orosz vagy az egyéb amerikai hordozórakéták, és évente már 10-15-ször használja is. Fölküldenek mesterséges holdakat, távközlési holdakat, meteorológiai holdakat, legutóbb egy ilyen rakétával egyszerre 60 mesterséges holdat állított Föld körüli pályára.

Ez utóbbiak egy olyan internetes hálózat részei, amely most alakul ki a Föld körüli pályán azért, hogy olcsóbban lehessen használni, mint a mostanit. Musknak többezer ilyen holdja lesz, s a rendszert Starlinknek nevezte el. A fizetős megbízásokat azért is vállalja, hogy pénzt gyűjtsön a fejlesztésekhez és távolabbra utazhasson. Felfogása szerint ugyanis az emberiség egybolygós civilizáció, csak a Földön él, de ezt az állapotot meg kellene szüntetni.

El kellene vinni az emberi civilizációt legalább a Marsra, ott űrvárosokat építeni, hogy ha a Földön bármi baj, katasztrófa történne, akkor is megmaradjon az emberi intelligenciának legalább egy része.

A projekt indulását 2030 körül tervezi. Van az USA-ban egy Mars Társaság is, amelynek szintén az az elképelése, hogy embereket kéne juttatni a Marsra, és az ott kialakuló civilizáció talán el tudná tartani magát. Már most sokan jelentkeztek a Mars One programra, vagyis arra, hogy odarepüljenek és ők legyenek az első telepesek. Az álmok tehát nagyra törnek, de véleményem szerint egyebek között a robotikának, a nanotechnológiának vagy a biotechnológiának még nagyon hosszú fejlődési utat kell bejárniuk ahhoz, hogy mondjuk a Marsot „terraformáljuk” és lakható településeket hozzunk létre rajta.