A számos márka, így például a Zara tulajdonosa, az Inditex növelte profitját és a bevételét az idei első kilenc hónapban éves összevetésben.
A világ legnagyobb ruházati kiskereskedelmi üzletláncának honlapjára fölkerült adatok szerint a januártól szeptember végéig tartó időszakban az adózott eredmény 4,449 milliárd euró volt, 8,5 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál. A kilenchavi bevétel 7,1 százalékkal, 27,4 milliárd euróra ugrott.
A kamat- és és adófizetés előtti eredmény (EBIT), 9,3 százalékkal, 5,6 milliárd euróra, a kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény (EBITDA) pedig 7,2 százalékkal, 7,9 milliárd euróra emelkedett.
A bruttó profit 7,2 százalékkal, 16,291 milliárd euróra nőtt, a jövedelmezőség 59,4 százalék maradt.
A spanyolországi központú cég azt közölte, hogy kedvezően alakult ünnepi szezonnyitása. A bevételek árfolyamszűrten 9 százalékkal nőttek a december 9-ig tartó hat hétben éves szinten, bár ez elmaradt az egy évvel korábbi 14 százalékos értékesítési növekedéstől.
Az Inditex piaci értéke az elmúlt három hónapban 6,8 százalékkal emelkedett, míg az IBEX 35 részvényindex 5 százalékot erősödött.
A spanyol milliárdos, Amancio Ortega által alapított, de közel két éve részben már lánya, Marta Ortega által irányított céghez olyan márkák tartoznak, mint a Zara és a Zara Home, a Pull & Bear, a Massimo Dutti, a Bershka, a Stradivarius és az Oysho.