Hillary Clinton, volt külügyminiszter és Bill Clinton volt elnök felelsége a kongresszusi bizottság előtt kijelentette, hogy „fogalma sem volt” Jeffrey Epstein bűncselekményeiről, és felszólította a törvényhozókat, hogy eskü alatt hallgassák ki Donald Trump elnököt a néhai szexuális bűnözővel való korábbi kapcsolatairól.
„Szeretném, ha kiderülne az igazság” – mondta az egykori amerikai külügyminiszter, miután órákig zárt ajtók mögött tanúskodott az Epsteint vizsgáló kongresszusi bizottság előtt – írja a BBC.
Férje, Bill Clinton volt elnök ma fog tanúskodni.

MTI/EPA/Hannibal Hanschke
A házaspár ellenezte a bizottság idézését, politikai indíttatásúnak minősítve azt, majd beleegyeztek a tanúvallomásba, miután felmerült a lehetőség, hogy kongresszusi megsértés miatt eljárás indul ellenük.
Miután hat órát tartott meghallgatása a Ház Felügyeleti Bizottságának tagjaival, Clinton újságíróknak elmondta, hogy „csalódott” amiatt, hogy a tanúvallomást nem hozták nyilvánosságra, „így nem kellene itt állnom, hogy elmonjam”.
Clinton azt is elmondta, hogy bírálta a bizottság republikánus tagjait, mert nem kérdeztek ki senki mást Epsteinről vagy az elítélt társáról, Ghislaine Maxwellről.
Hillary Clinton közzétette nyitóbeszédének másolatát az X-en, a meghallgatás előtt, amelyre a Clinton-család otthonához közeli Chappaqua-ban, New Yorkban kerül sor.
Fogalmam sem volt a bűncselekményeikről
mondta Clinton Epsteinről és Maxwellről.
A nyilatkozatban hozzátette: „Nem emlékszem, hogy valaha is találkoztam volna Epstein úrral. Soha nem repültem a repülőgépén, és nem jártam a szigetén, otthonában vagy irodájában. Nincs mit hozzátennem ehhez.”



