Holtan találták a dél-afrikai nagykövetet Párizsban

Holtan találták Nathi Mthethwát, a Dél-afrikai Köztársaság franciaországi nagykövetét egy párizsi szálloda előtt – közölte kedden a párizsi ügyészség.

Az 58 éves nagykövet – teljes nevén Nkosinathi Emmanuel Nathi Mthethwa –

a 22. emeleten foglalt szobát, amelynek ablakán a biztonsági üveget betörték

hangsúlyozta az ügyészség. A volt dél-afrikai elnök, Jacob Zuma közeli munkatársának számító diplomata holttestét „a szálloda épülete előtt találták meg” – tette hozzá a vádhatóság, amely azt is tudatta, hogy felesége már hétfőn bejelentette a nagykövet eltűnését, miután „este nyugtalanító üzenetet kapott tőle”.

A dél-afrikai kormány közleményében „mély szomorúságát” fejezte ki a diplomata „korai halála” miatt, kiemelve, hogy ami történt, „nemcsak nemzeti veszteség, hanem a nemzetközi diplomáciai közösség számára is megrázó”.

Nathi Mthethwa a Dél-afrikai Köztársaság művészeti és kulturális minisztere volt 2014 és 2019 között, majd sport-, művészeti és kulturális miniszter 2023-ig, nagykövetségének honlapja szerint. 2007 és 2022 között az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) magas rangú tisztviselője volt, ez a párt kormányoz az országban az 1994-es első demokratikus választások óta. A dél-afrikai apartheid-rendszer idején Mthethwa illegalitásban, az ANC katonai szárnyában tevékenykedett, és az 1989-es rendkívüli állapot idején letartóztatták (az apartheid 1991-ben ért véget).

Rendőrségi források az AFP hírügynökségnek elmondták:

több jel is arra utal, hogy a diplomata öngyilkosságot követett el, egyebek között az, hogy depressziós volt.

További hírek