Immerzív és interaktív élményekkel várja az érdeklődőket az IKONO új, budapesti kiállítóhelye

A madridi, barcelonai és római helyszínek után Budapest belvárosában is megnyílt az IKONO legújabb élménygalériája, ahol több mint 10 immerzív és interaktív teremmel várják az érdeklődőket – közölték a szervezők pénteken.

Az IKONO csütörtökön megnyílt budapesti galériájában a látogatók több mint 10 fantáziavilágban merülhetnek el interktív kiállításon. A tárlaton az érdeklődők többek között ecsetként használhatják saját kezüket, hogy fényekkel rajzoljanak a levegőbe, konfettieső alatt táncolhatnak, valamint egy óriási labdamedencébe is belevethetik magukat – olvasható a közleményben.

Mint írják, az élmények közül kiemelkedik a Végtelen lámpások szobája – ahol egy szürreális sétát tehetnek az érdeklődők a fények és árnyékok között – valamint a Fény Festés elnevezésű élmény is, amelyet Pablo Picasso festészeti kísérletei ihlettek. Ezek mellett olyan művészek alkotásait is megtekintheti a nagyközönség, mint Koketit, Heather Bellino és Kimberly Leahey.

A Váci utca 27. szám alatt található galéria mindennap látogatható. Bővebb információk a kiállításról a https://ikono.global/hu weboldalon találhatók – áll az összegzésben.

További hírek